Másnap, október 24-én már ismét Jeruzsálemben, készület a következő szakaszra. Amikor tehettem, részt vettem a körmeneten a Szent Sír bazilikában, amelyet bizonyíthatóan 1336 óta naponta végeznek ott a ferencesek. Kezdetben a zarándokok kérték őket, hogy mutassák meg nekik a bazilikában található szent helyeket, és a szokás szerint mindenütt imádkoztak a búcsúk elnyeréséért is – ebből alakult ki a délután 4 órai körmenet. Itt is van 14 stáció, de ez nem „keresztút”, vagyis talán annak egy sajátos formája. A körmenet helyét és idejét a görög és örmény felekezet is tiszteletben tartja, része a status quónak. Mivel a világítás igen szegényes arrafelé, és a szövegek latinul vannak, végig egy kis füzetet és egy gyertyát kell vinnünk a kezünkben, miközben bokatörő köveken és ormótlan lépcsőkön vezet az út. Közben pedig folyik a bazilika szokásos élete: hangzavar van, a helyi ferencesek olykor vitáznak egyet valamelyik csoporttal, hogy tartsák szabadon a helyeket.
A naponta végzett körmenet Krisztus megkenésének kövéhez érkezik, a látogatókat hátrább terelik, a celebráns megtömjénezi a követ.
Mégis, a körmenet végigvisz a kínszenvedés színhelyein, és az Oltáriszentség kápolnájában tartott lezárás tudatosítja bennünk, mennyire velünk jár ma is az Úr. Vannak történeti igényű szent helyek, mint pl. a Kereszt helye, és ún. votív szent helyek, amelyek nem lépnek fel a pontos helymegjelölés igényével, de „valahol itt lehetett”, mint pl. a feltámadt Krisztus találkozása Mária Magdolnával. A jeruzsálemi ferencesek számára ez nem olyan program, amivel végeznek, ha egyszer elvégezték, vagy akár „többször” is, hanem ez az alapvető küldetésük. Hiszen a Szent Sír bazilikában végzett szolgálat része, azt pedig 1342-ben a pápától kapták.
Ha már szóba került, mondanék néhány dolgot a status quóról. Időben egy kicsit vissza kell mennünk. A középkor után kialakult, hogy három szentélyt közösen használ három felekezet: a római katolikus, a görög ortodox és az örmény apostoli egyház, ezt a három szent helyet: a Szent Sír bazilika, Betlehemben a Születés bazilikája, és Mária sírja a Jozafát völgyében Jeruzsálemben. A közös használat története végig eléggé mozgalmas volt, de 1757 virágvasárnapján páratlan incidens történt. A görög ortodoxok mindhárom helyen fizikailag megtámadták a ferenceseket, és erőszakkal elűzték őket. Elindultak a szultánhoz intézett kérvények, feljelentések, vádak, és a végén a szultán a görögöknek adott igazat. A közös használat a Szent Sír bazilikában némileg helyreállt, de a görögöknél maradt a terek és a használat legnagyobb része. Betlehemben csupán a Születés barlangjában kapott ismét használati jogot a latin egyház, Mária sírjában pedig szinte semmit: évente egyszer, Nagyboldogasszony ünnepén misézhetünk ott. A keresztény hatalmak hiába tiltakoztak a döntés ellen.
Ünnepélyes bevonulás előtt a Szent Sír bazilika kapujában. Középen mindig a görög, jobbján a latin, balján az örmény képviselő.
Egy évszázaddal később, a krími háború után (amelynek kirobbanása szintén szentföldi eseményekből indult el), 1852-ben I. Abdul Medzsid szultán „rögzítette” a helyzetet, vagyis elrendelte, hogy minden maradjon úgy, ahogy 1757-ben volt, fellebbezés nincs. A status quo nem érthető két keleti jogfelfogás nélkül: „a tény hozza létre a jogot”, és „a birtoklás tulajdonlást is jelent”. A status quo ezért az ingatlanhasználat pontos előírása: melyik felekezet mikor, hol és milyen módon használhatja az adott teret: folytathat istentiszteletet, takaríthat, díszíthet, felújíthat. Mindegyik fél gondosan ügyel, hogy a többi fél ne változtasson, mert ezáltal jogot szerezne. Emiatt a három felekezet nagyon sokszor nem tudott megegyezni a felújításokról. Távolról nézve inkább a helyzet negatív vonásai tűnnek a szemünkbe. A média élvezettel publikálja a nagy ritkán előforduló, leginkább a görögök és örmények között zajló tettleges vitákat. Az aprólékos előírásokat megmosolyogjuk. Közelebbről megismerve az életet a Szent Sír bazilikában, azt láttam, hogy itt napról napra, hétről hétre rendezetten használja ugyanazt a liturgikus teret három felekezet.
Ha gondosan betartom a szokásjogot, nincs vita. A három felekezet papjai, szerzetesei ismerik egymást, van köztük emberi kapcsolat, nincs ellenséges hangulat. Ehhez fontos, hogy mindegyikük jól ismerje a status quo szabályrendszerét. Ebben a ferenceseknek nagy segítségére van a dragoman, aki egy arab férfi, akinek a kisujjában van minden szabály, jelen van a liturgikus cselekményeknél, felügyeli a szentély életét. A Kusztódia részéről ki van jelölve egy rendtárs – már kb. húsz éve az amerikai P. Athanasius –, aki hivatalosan képvisel minket a status quo bizottságában, ahol a görög és örmény képviselővel rendszeresen áttekintik a vitás kérdéseket, a helyzet alakulását, a közös fellépés lehetőségeit. Szultán ugyan már nincs, de azóta is minden politikai hatalom mindig kijelenti, hogy „tiszteletben tartja a status quót”. A ferencesek életében olyan sokszor előkerül ez a kifejezés, hogy vallásjogi területről átvándorol a belső mentális struktúrákra is, és mentségül szolgál a változások elutasítására. Erre ők maguk is reflektálnak, és keresik, hogy miben feladatuk az „őrzés”, és miben a „változtatás”.
2019. május 21-én a három felekezet megállapodást írt alá a bazilika további felújításáról: most a kövezet újul meg.
FOLYTATJUK!
Ferences Média
