Galileában a másik „rendház”, amelynek gvardián az elöljárója, a Tábor-hegy. Létszámra nem nagy, csak három testvér lakott ott akkoriban, de jelentősége érthetően komoly. Ide tartoznak Tabgha és Kafarnaum közösségei mint „filiális házak”. Este, sötétben érkezünk oda: szép látvány a hegy, tetején a kivilágított bazilikával. Nagyot szívok a friss erdei levegőből: nyoma sincs a párás hőségnek, amely Názáretben kísért. Szinte felfoghatatlan, hogy ott alhatok, ahol az a fényes evangéliumi jelenet lejátszódott: Jézus isteni valóságának kinyilvánulása a vakító világosságban.
Ez a hely tipikus santuario, zarándokhely, ahol 9-től 5-ig nagy a forgalom, utána pedig nagy a csönd. És valóban nagy a forgalom: hét közben olykor egyszerre akár öt zarándokcsoport is tarthat szentmisét különböző helyszíneken. Egy horvát, egy brazil és egy argentin testvér fogadja őket. A hétvégén még több a látogató, köztük sok a zsidó (még akár szombaton is). Ők szívesen kirándulnak, és a ferences testvérek megfigyelése szerint nagyon kíváncsiak: még a rendházat is megnéznék. Olyan is előfordult, hogy egy ultraortodox zsidó egy sófár kürtöt hozott és a kilátóhelyen megfújta, mintegy jelezvén, hogy ez az ország az övé. Amit a ferencesek közül természetesen senki nem vitat el, de hát birtokjog és telekkönyv akkor is létezik.
A Tábor-hegyen, a szentély kerítés-bejárata mellett jobbra az első épület egy vendégház. Ezt nem nagyon tudták működtetni a ferencesek, de Pizzaballa kusztos együttműködést kezdett az olasz Mondo X mozgalommal, őket hívta meg ide. A mozgalom sajátos terápiával gondozza a kábítószer rabságából szabadulni akaró embereket: közösségi fizikai munka, gyakori reflexió, imádságos környezet. Itáliában több helyen is átvettek régi, romos ferences helyeket, és paradicsomot varázsoltak belőlük.
A Tábor-hegyi bazilikában.
A Tábor-hegyi szentély búcsúünnepe természetesen augusztus 6., a Színeváltozás ünnepe. Az ünnepre látogató híveknek van mostanában egy kiváltképpen eleven csoportja: az a 60-80 arab katolikus fiatal, aki itt fejezi be a gyalogos zarándoklatot. A szentföldi lelkipásztorkodás is felfedezte ezt a csodálatos alkalmat, hogy fiatalok egyhetes zarándoklással mélyíthessék el hitüket és közösségi kötődésüket.
A bazilika Antonio Barluzzi egyik első alkotása a Szentföldön, 1924 óta ad otthont Krisztus jelenléte megünneplésének. Homlokzata felidézi Péter apostol szavait: „Készítek itt három sátrat…” Szép a Monte Tabor bazilikája, de ami minden zarándok ízlésével találkozik, lenyűgözi őket, és lelküket Istenhez emeli, az maga a hegy: a magányosan kiemelkedő magaslat, a körpanoráma, a tágas égbolt közelsége. Dél felé a völgy túloldalán egy falu: Nin, a bibliai Naim. Az evangéliumi jelenetről megemlékező templomot a Kusztódia felújította, egy testvér jár át a Tábor-hegyről, hogy nyitva legyen a zarándokok számára.
A hegyről irány a tó: Tabgha és Kafarnaum. A természeti környezet ismét megindító. Egy tó soha nem giccses. A hullámok kétezer éve is így fordozódtak.
A jezsuita mozaikművész, Marko Rupnik, a szentkúti kegyhely képének alkotója egyszer azt a kérdést kapta egy interjúban, hogy tetszenek-e neki a művészi alkotások a Szentföldön. Válasza kerek volt: nem. „A zarándoklat során sokkal inkább magukra a helyekre figyeltem, a fákra, a felhőkre, a szélre, a fényre…” Ahogy alaposabban kifejti: „A szimbólumot néhány évszázada kiölték belőlünk, és igaz ugyan, hogy ma újra felfedeztük, de csak nyelvészeti, szemantikai síkon: a szimbólumot olyasmire korlátozzák, ami valami mást jelent, miközben a szimbólum – jelenlét, egy jelenlét kommunikációja, amely kommuniót hoz létre. A Szentföld egy kiemelkedően szimbolikus hely, mégpedig az igazi, a teológiai értelemben: elmész oda, látsz egy fát, és az odakapcsol téged egy eseményhez és egy Személyhez – ez a rendkívüli.”
(Giuseppe Caffulli – Carlo Giorgi [szerk.]: Gerusalemme. Dove tutti siamo nati, Edizioni Terra Santa, Milánó, 2016, 110.)
A kafarnaumi modern templom a peregrináció alkalmával. (Fotó: Kusztódia)
A Genezáreti-tó partján lévő két ferences zarándokhelyen 3-3 testvér lakik. Kafarnaumban egy nővérközösség is segíti a zarándokok fogadását. Mindkét helyen örömmel láttam, hogy néhány éve külön kis faházat húztak fel sekrestyének, így a szentmisékhez kulturált körülmények között készülhetnek hozzá a papok – sőt: légkondicionált helyiségben!
Különleges élmény volt a zarándokhelyeken bekapcsolódni a ferences közösség saját imaéletébe. A zarándok ezt nem látja, pedig az ott élő ferencesek egyik legfontosabb feladata, hogy ne csak „őrizzék” a helyet, hanem végezzék ott az egyház istentiszteleti életét, hivatalos imádságát is. Vagyis, végül is ezt jelenti az „őrzés”. Az evangéliumi jelenetek pedig, amelyek az illető helyhez kötődnek, lelki programot is adnak az imádkozónak. Krisztus életének ezeket a jeleneteit, misztériumait a helyi katolikus keresztények egy-egy megszokott vasárnapon együtt ünneplik: ún. peregrináció keretében összegyűlnek ott, „búcsút” tartanak. Olyankor némelyik zarándokhely, amely egyébként a figyelem peremén, az egyházi közélet perifériáján van, egyszeriben a középpontba kerül.
A vizitáció idején a tó szintje nagyon alacsony volt, évek óta az alsó határ, a tengerszint alatti 213 m körül járt. Tabgha temploma úgy épült, hogy a hullámok elérjék az alsó lépcsőket, alacsony vízállásnál viszont 20-30 métert kellett még menni a vízhez. A legtöbb zarándok talán ezt a képet őrzi magában. Amikor ezeket a sorokat írom, a csapadékban bőséges tél és tavasz miatt már 208,9 m a szint. Még 11 cm, és meg kell nyitni Deganjánál a gátat, amire 1931-es megépítése óta eddig még csak 1969-ben és 1992-ben volt szükség.
A zarándok szívesen időz a Genezáreti tó partján.
Folytatjuk!
Ferences Média
