ferences logo

Visszavette alapításakor kapott nevét a Franka – Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium néven indult az idei tanév

A korábbi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium 2024. szeptember 1-jétől az 1931-es alapításkori nevén, Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumként nyitotta meg kapuit diákjai és dolgozói előtt. Varga Kapisztrán OFM, az iskola lelki igazgatóhelyettese a Veni Sancte szentmisén elhangzott beszédében elmondta,  a gimnázium hamarosan megkapja új épületszárnyát – ez pedig tökéletes alkalmat adott a névváltásra.

Zarándy Kleofás OFM és Kis Efrém OFM testvérek az esztergomi ferences gimnázium folyosóján sétálnak a diákokkal.

Varga Kapisztán OFM a Veni Sanctén biztosította a hallgatóságot arról, hogy Temesvári Pelbárt emlékét továbbra is megőrzik, többek között azzal is, hogy az új épületszárnyat a jövőben Temesvári Pelbárt szárnynak nevezik. Bár az iskola ismét Szent Antal nevét viseli, az értékekben Temesvári Pelbárt örökségét is megtartja. Elmondta, az intézmény Szent Antal nevét először 1931-ben, utoljára pedig 1946-ban viselte a Veni Sanctén. 1947-ben a kommunista vezetés döntése alapján Temesvári Pelbártra változtatták, miszerint külföldi állampolgárról” nem lehetséges elnevezni egy iskolát. Az intézményt 1948-ban államosították. 

Az iskola névváltoztatással kapcsolatos közleményében olvasható, hogy a döntés már jó ideje érlelődött, azonban úgy gondoltuk, hogy az új iskolai szárny átadása megfelelő alkalmat jelent ennek a lépésnek a megtételére. A megújult iskola az átadási ünnepséget 2024. október 4-ére tervezi, melynek részleteiről a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.

A szónok ezután bemutatta a névadó, Páduai Szent Antal személyét, melyben kiemelte Szent Ferenccel való kapcsolatát. Kapisztrán atya idézett Szent Ferenc Szent Antalnak írt 800 éves leveléből, amelyben hangsúlyozta a tudás és a lelkület összhangját. A beszéd végén még arra buzdított, hogy a tanulást és a nevelést úgy végezzük, hogy közben ne veszítsük el az Isten iránti áhítatot és imádságos szellemet. „Legyen hát ez a programunk ebben az évben is! Ehhez kérjük a tudós szent, Antal pártfogását, és hívjuk a Szentlelket! Ámen” – zárta szentbeszédét.

A teljes beszédet az iskola facebook oldalán is közzétette, amit ezen a linken lehet elolvasni. Az iskola weboldala továbbra is elérhető, azonban az iskola új nevén új Facebook oldalt indított.

Forrás: Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium – Franka Facebook oldala


Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum