ferences logo
Szent Pillantással

Várja látogatóit a Szent pillantással sajtófotó-kiállítás

A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium ad otthont decemberben a Szent pillantással: Fotókon a Magyar Katolikus Egyház tíz éve című sajtófotó-kiállításnak. A megnyitó ünnepséget 2024. december 3-án, kedden 10 órától rendezték meg az iskola aulájában. Köszöntőt mondott Szalai Gábor, az iskola igazgatója, Berhidai Piusz OFM, a ferences rendtartomány provinciálisa és Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztő-igazgatója.

Esztergom és Győr után Budapestre is megérkezett a nagy sikerű tárlat, ami a Magyar Katolikus Egyház elmúlt évtizedének emlékezetes pillanatait mutatja be Merényi Zita és Lambert Attila, a Magyar Kurír munkatársainak nyolcvan alkotásán keresztül. A projekt a katolikus hírportál kezdeményezésére jött létre, és célja, hogy a fotóművészet eszközeivel bemutassa az egyházi élet örömteli, felemelő vagy éppen megható pillanatait: nemcsak dokumentálják az eseményeket, hanem a hit és a közösség mélyebb rétegeibe is bepillantást engednek.

Merényi Zita és Lambert Attila

Lambert Attila és Merényi Zita kiemelték, hogy a mozgó kiállítás különleges helyet foglal el a szívükben, hiszen ez az első önálló kiállításuk az elmúlt tíz évből. „Korábban az esztergomi Keresztény Múzeumban és a győri Triangulum Galériában mutattuk be alkotásainkat, most pedig egy iskola adott otthont a műveinknek – reméljük, hogy a fiatalok is örömüket lelik bennük. Rendkívül hálásak vagyunk a gimnáziumnak, amiért most teret biztosít nekünk, ugyanis korábban a helyhiány miatt nem tudtunk ennyi alkotást megmutatni egyszerre. Hálánkat szeretnénk kifejezni az iskola diákkórusának is, akik közreműködtek a megnyitón.” Merényi Zita hozzátette: „Izgatottak vagyunk, ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy a kiállítás a Vatikánba is eljusson. 2025-ben szentévet ünneplünk majd, ezért óriási megtiszteltetés lenne számunkra, ha a terv valóra válhatna.”

Szent pillantással 2

Az esemény a MAGnificat közös produkciójával kezdődött, amelyben Dolhai Attila, Varga Mónika és Lambert Attila köreműködött. Szalai Gábor, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium igazgatója köszöntőjében elmondta: a személyes találkozások meg tudják mozgatni a hitünket – az egyház a személyes találkozások egyháza. Nem létezne a ferences rend, ha Szent Ferenc nem találkozik Jézussal. A képeken ismerős arcok jelennek meg: volt kollégák, osztálytársak, templomi közösségünk tagjai. Az igazgató a kiállítás megtekintésére így buzdított: „Kezdjük el felfedezni az egyháznak azokat az aspektusait, amelyeket eddig nem láttunk, de a képek segítségével felfedezhetünk. Keressük, kutassuk, fedezzük fel a mi egyházunkat.”

A Magyar Kurír régóta szolgálja fényképekkel az olvasókat. Kuzmányi István megosztotta: sokat tanulhatunk a fotósoktól, akik elkapják a fontos pillanatokat. Elsajátíthatunk tőlük egy olyan szemléletet, amivel megláthatjuk az életünk fontos eseményeit. A jó képekhez azonban alázat és határozottság is kell. „Merényi Zitában és Lambert Attilában a professzionális fényképész szakértelme és a Jóistennel való mély kapcsolat egyaránt megvan” – emelte ki. A főszerkesztő megköszönte a ferences rendnek és az iskola közösségének, hogy befogadta a kiállítást, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatójának, Kontsek Ildikónak és a kiállítás megtervezőjének, Zalavári Tibornak a tárlat létrehozását, az iskola gondnokcsapatának a kivitelezést, valamint a MAGnificat zenekarnak – Dolhai Attilának, Varga Mónikának és Lambert Attilának –, továbbá Semjénné Menus Gabriella tanárnőnek és a gimnázium kórusának a közreműködést. 

Berhidai Piusz tartományfőnök atya köszönetét fejezte ki a sajtóorgánum és a fotóriporterek felé, akiknek elkötelezettsége és hite tükröződik a képekben. Hangsúlyozta: a sajtófotók célja nemcsak a történések megörökítése, hanem az isteni jelenlét megmutatása is. A középkori művészekhez hasonlóan ma is az a feladat, hogy a hitből fakadó tetteket tisztelettel és érzékenységgel láthatóvá tegyék. Ebben a képek kulcsszerepet játszanak, hiszen korunk információáradatában is emlékezetessé és maradandóvá kell tenniük az egyház életének pillanatait. Az atya végszavában nyitott, figyelmes szemlélődést kívánt.

Az esemény végén a zenészek a diákkórus kíséretével közös éneklésre hívták a jelenlévőket, így a ferences fenntartású gimnázium aulájának közönsége  együtt énekelhette többek között Matt Crocker, Joel Houston és Salomon Lightelm Oceans – magyar fordításban: Felnézek a vizek fölé – című dalát is.

Magnificat

Az alkotások szabadon megtekinthetők a gimnázium nyitvatartási idejében 2024. december 3–20. között munkanapokon, 8–19 óráig az aulában.

***


A fotókat Németh-Tasnádi Krisztina és a Szent Angéla-iskola fotószakkörös diákjai: Mágori Nóra, Hennel Botond, Szöllősi Zsófia, Dezső Benedek Péter, Völgyesi Lujza készítették.
Szöveg: Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum