– Lassan egy éve járványügyi korlátozások határozzák meg a mindennapjainkat. Sokan azt mondják, a pandémia arra figyelmeztet, hogy változtatnunk kell eddigi életmódunkon, önmérsékletre van szükségünk. Az Egyház a nagyböjtben szintén önfegyelemre, vágyaink megfékezésére, rossz szokásaink elhagyására buzdít. Ezúttal mintha egybeesnének a világi és az egyházi szempontok…
– A keresztény embernek reagálnia kell azokra a helyzetekre, választ kell keresnie azokra a problémákra, amelyek az életben adódnak, amelyeket éppen megtapasztal. Nem bújhat el előlük. A hívő ember válasza azonban soha nem áll meg a világi szinten, van benne valami többlet, ez pedig az örökkévalóság dimenziója. Ha nem lenne pandémia, az Egyház akkor is böjtre hívna, akkor is ugyanazt mondaná, mint most. Igaz, a nagyböjt üzenete sok szempontból egybeesik a járvány nyomán támadt meglátásokkal, azzal, amit sok ember most hirtelen felismert az életében, illetve a világgal való kapcsolatában. Nem más ez, mint a változtatás szükségessége. Az Egyházban mindig is tetten érhető az adott kor kérdései iránti érzékenység, de nagyon lényeges, hogy a keresztény tanításból soha nem lehet elhagyni a transzcendens dimenzió távlatát, s ezt érdemes tudatosítanunk a böjtölésünk során is. Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy vannak egybeesések a világi és az egyházi szempontok között, ami az az önmérséklet szükségességére, az egymással és a világgal, a környezetünkkel való kapcsolatunk megváltoztatására vonatkozik. Sőt a hitünkből fakadóan erkölcsi kötelességünk figyelembe venni az itt és most adódó problémákat. De a nagyböjtben elsősorban az isteni titkokkal való találkozásra és az örökkévalóságra való felkészülés folyamatáról van szó, és ennek a szemléletnek a böjtölési cselekedeteinkben is meg kell nyilvánulnia.
– Különös kettősség, hogy miközben az örökkévalóságra készülünk, megkeresztelt emberként már most Isten országának polgárai vagyunk. A nagyböjt ez utóbbira is figyelmeztet minket, hívőket; szeretne visszavezetni keresztény alapállapotunkba.
– Ez a szempont is megjelenik benne, ugyanakkor az egyházi gyakorlat nagyon komolyan veszi az emberségünket, azt, hogy nem vagyunk gépek. A kitüntetett időszakok – ilyen a nagyböjt is – befogadhatók számunkra, megfelelnek az emberi képességeinknek, a figyelmünknek. A nagyböjtben arra kapunk felszólítást, hogy éljünk Isten jelenlétében, és használjuk fel helyesen az ajándékait, vagy éppen arra, hogy nem kell túlzásba esnünk a világ javainak használatában. Mégis azt mondom, hogy a böjti idők komolyan veszik az embert a maga emberségében, a korlátaival együtt is. Egyúttal szeretném hangsúlyozni, hogy a böjt nem önmagáért van, a célja a húsvétra való felkészülés. Azért böjtölünk, hogy jól tudjunk ünnepelni, hogy elérkezzen hozzánk az ünnep lényege. Ehhez szükséges egy olyan időszak, amelynek folyamán összpontosítjuk a figyelmünket, vagy elengedünk dolgokat, hogy azután jobban tudjunk örülni nekik.
– A nagyböjtben milyen javaslatokkal segíti az Egyház az öröm felé a mai embert, aki a járvány idején félelmekkel küzd és a létbizonytalanságot is megéli?
– Az Egyháznak mindig voltak a böjthöz kapcsolódó javaslatai, amelyek ma sem veszítettek az érvényükből. Elsősorban a böjt testi megnyilvánulására gondolok, amelyhez mindig is hozzá kapcsolódott a figyelem összpontosítása, hogy a böjti cselekedet ne váljon puszta gyakorlattá, hanem mélyebbre vezessen, karöltve az imádsággal, az alamizsna adásával. A böjt testi megnyilvánulásaiban mély kapcsolatot találunk a vértanúság eszményével, amely a hit megvallásának az élet odaadásáig elmenő valóságán túl kifejezi azt is, hogy az ember nemcsak lelkiekben, hanem testi valóságában is meghívott az Isten tiszteletére.
A böjtnek ugyanakkor vannak az adott korra jellemző formái, amelyek a lényeg felé irányítják a figyelmünket. Napjainkban ilyen a digitális böjt (az internet- vagy okostelefon-használat észszerű korlátozása), vagy éppen a teremtésvédelemmel kapcsolatos böjt. A Föld gátlástalan kihasználásával szemben keresztény magatartás lehet az a törekvés, hogy amennyire tőlünk telik, ne szennyezzük a környezetünket. A nagyböjt jó alkalom arra is, hogy felülvizsgáljuk az emberi kapcsolatainkat, kifejezzük a mások iránti tiszteletünket, szolidaritásunkat. Úgy is mondhatnám, hogy a nagyböjtben igyekezzünk tartózkodni attól, amit túlhajtunk az életünkben, vagy legalább korlátozzuk. Próbáljunk meg jól élni a lehetőségeinkkel, hogy a tevékenységeink, a kapcsolataink a megfelelő helyre kerülhessenek az életünkben. Ezáltal is teret engedünk annak, ami igazán fontos.
– A lemondás, a figyelmünk feletti uralom tehát a nagyobb jó érdekében történjék?
– Nem is lemondásról beszélnék, inkább arról, hogy teret készítünk a mélyebb találkozáshoz. Amikor az ember helyet készít valaminek, akkor bizonyos dolgokat arrébb kell tolnia. Az életünkben előtérbe kell helyeznünk az Istennel való mélyebb találkozást, ami egyszersmind a másik emberrel való mélyebb találkozást is jelenti. De gondolhatunk az Úrtól kapott ajándékaink értelmesebb, tudatosabb számbavételére is. Egy hétköznapi példa: megesik, hogy azon kapjuk magunkat: már jó ideje klikkelgetünk az interneten, kontrollálatlanul fogadjuk be az információkat. Nagyböjtben inkább arra fordíthatnánk az időnket, hogy egy szöveg mélyebben megszólítson bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy nagyböjtben nem olvasok híreket, hanem azt, hogy amit olvasok, azt hagyom mélyebben hatni rám. Az önmegtagadó cselekedet vagy gesztus, az elfordulás attól, amit addig rosszul csináltam, nem más, mint – a testemet is beleértve – az egész személyiségem bevonása abba a valóságba, hogy hívő vagyok.
Ugyanakkor azt is meg kellene tanulnunk, hogy ami a dolgunk, azt megpróbáljuk jobban csinálni. A nagyböjt segíthet ebben. Gyónáskor sok esetben adom elégtételként – különösen böjti időben –, hogy amit a gyónó már régóta halogat, annak álljon neki. Ne pluszmunkát vállaljon, hanem végezze el az állapotbeli kötelességeit húzódozás, teketóriázás nélkül. A „normálisba” való visszatérés a cél, nem állítva szembe mindezt azzal, hogy egy-egy gesztusszerű lemondásnak, hagyományos böjti cselekedetnek szintén értéke van.
– A Katolikus Egyház katekizmusa szerint „a negyvennapos böjti idő által az Egyház minden esztendőben egyesül Jézus misztériumával a pusztában” (KEK, 540). Ez elsősorban szemlélődést jelent?
– Mint említettem, a keresztény böjtben soha nem maguk a cselekedetek a fontosak, nem egy gyakorlati kiképzésről van szó. A tetteknek mindig együtt kell járniuk az imával, Isten igéjének olvasásával, az elmélyüléssel, a liturgia iránti nagyobb figyelemmel. A nagyböjtnek csupán egyik célja, hogy felkészüljünk a húsvétra. Egy nagyon mély misztériummal való találkozásra is vonatkozik a készület, ez pedig a keresztség. Annak, akit húsvétkor keresztelnek, ez egyértelműen a beavatás ideje. A már megkeresztelt embernek végig kell gondolnia – főleg az első négy hétben –, hogy egykor beavatták a misztériumba, a Jóistennel való mély találkozásba, ami alapvetően megváltoztatta az életét. Az erre való ráébredésnek helye van a nagyböjtben. Ebben az időszakban többet is imádkozunk, szentségimádásra megyünk, keresztutat járunk, nagyböjti lelkinapon veszünk részt, ahol Istennel találkozhatunk – ettől keresztény a böjtünk.
– Jézus azt mondta: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden olyan igével is, amely Isten szájából való. Ez iránymutató számunkra. Olvassuk tehát buzgóbban a Szentírást?
– Igen, az Istennel való mélyebb találkozás egyik formája a szentírásolvasás. A Biblia egyértelmű, kézzelfogható, Istentől kapott ajándék. Tudjuk, hogy rendalapítónk, életében is nagyon fontosak voltak azok a kapcsolódási pontok, melyekben szinte fizikailag érzékelhetően van jelen Isten a világban, a Szentírás, az Eucharisztia, a teremtett világ csodája által.
Jó nagyböjti elhatározás, ha elővesszük valamelyik szentírási könyvet, és elolvassuk, akár napokra osztva, kisebb részenként. Egyes plébániákon ebben az időszakban szokás kiadni minden napra szóló „igemorzsákat”. De az adott napra szóló szentírási szakaszokat is olvashatjuk az igeliturgikus naptár segítségével.
– Mit jelentett Assisi Szent Ferenc számára a böjt?
– Az Istenhez vezető út, önmagunk legyőzése, a gonosszal való szembenállás mindig együtt járt nála a böjttel. Egy évben három nagyobb böjtöt tartott. Az egyik a karácsonyra való felkészülés, amelyet már a mindenszentek ünnepétől kezdve elindított, a másik a nagyböjt. Érdekes módon vízkereszt után is böjtöt tartott, ami egyértelműen Jézus pusztába való kivonulásának a leképezése. Ferencnél a böjt azt is jelentette, hogy ugyanazt teszi, amit Krisztus itt a földön. Számos ponton megjelenik az életében ez a törekvés: valamit azért tenni, mert Jézus is ezt tette.
Szent Ferenc egyébként soha nem mondta meg a társainak részletekbe menően, hogy miként böjtöljenek. Kutatók szerint azért van ez így, mert Istenre és az emberekre hagyatkozó életet élt, hiszen a ferences rend kolduló rend. Követőinek, testvéreinek előírta, hogy elsősorban a munkából igyekezzenek megélni, de emellett az emberek alamizsnájára is hagyatkoztak. Ezzel függhet össze, hogy úgy gondolta, nem támaszthat követelményeket a böjttel kapcsolatban. Ezért nem fejtette ki részletesen a böjtölés formáját, mert az ellenkezett volna az életformájukkal. A böjtölés Szent Ferencnél sem önmagáért fontos, nem öncélú. Beszél arról, hogy a testnek meg kell adni a magáét, mert különben fellázad, és nem fog menni az imádság. A böjtölés nem vezethet arra, hogy lehetetlenné tegye az imát. Az egyik legenda elég teátrálisan írja le, hogy egyszer egy fiatal testvér túl intenzíven böjtölt, és az egyik éjszaka felkiáltott, hogy éhen fog halni. Erre Szent Ferenc felkelt, és elvitte őt, hogy együtt falatozzanak. Nagyon humánus cselekedet ez, amely azt mutatja meg, hogy Ferenc magát a személyt nézi. Viselkedése arra tanít, hogy észre kell vennem a testvérem szükségét, illetve, hogy nem kívánhatok tőle olyat, ami tönkreteszi.
– Az Ön számára miről szól a nagyböjt útja?
– Mindig próbáltam megtartani azt, amit másoknak is ajánlottam. Voltak elhatározásaim, a múlt évben például az, hogy tegyem, amit tennem kell, és jobban odafigyeljek arra, ami a dolgom. A korábbi szolgálatomban volt, hogy elhatároztam: naponta meghozok legalább egy kellemetlen, halogatással kísértő döntést, vagy előveszek egy ilyen jellegű ügyet. A számítógép használata során pedig igyekeztem arra szorítkozni, ami a feladataimhoz szükséges.
Mivel közösségben élünk, vannak közösségi elhatározásaink is. Különösen a növendékházainkban volt tapasztalatom komolyabb ételböjtről, amelyhez mindenki az egészségi állapotához mérten kapcsolódik. A lemondás anyagi érték megtakarításával járt együtt, ezt rendszerint egy szegény család kapta meg. Lelkipásztorként természetesen rendszeresen készülök a beszédekre, a lelkinapokra, a gyóntatásra, ami a nagyböjt végén különösen hangsúlyos. Ez az időszak minket, papokat, szerzeteseket is nevel. Nagyböjt elején a keresztségünkkel foglalkozunk, a böjti időszak második felében már inkább a húsvétra való felkészüléssel, a feltámadás misztériumával. Mindezek átgondolni való témák az életünkben, hatnak ránk.
Forrás: Magyar Kurír
