A szertatás előtt Horváth Achilles plébános ismertette az 1918-ban, Amláskamaráson kezdődő, fordulatokban gazdag életutat, melynek egyik állomása Újvidék volt, ahol Mihály atya kis híján rendtársaihoz, Körösztös Krizosztomhoz és Kovács Kristófhoz hasonlóan vértanúságot szenvedett. „Talán nem voltam érett rá, talán még nem szenvedtem eleget” – szokta mondogatni Mihály atya.

A háború után kiutasították Jugoszláviából, a rendek feloszlatásáig Szegeden, Pécsett és Máriagyűdön szolgált. 1956 után térhetett vissza rendi keretek közé, Mátraházán, Esztergomban, New Yorkban és Budán szolgálta a híveket lelkipásztorként, és ma is lelki atyja sokaknak a már kerekesszékhez kötött, de lélekben, temperamentumban ma is fiatal, 94 éves szerzetes.

A rubinmise homíliáját Majnek Antal munkácsi püspök mondta, aki maga is, ha teheti, felkeresi lelki beszélgetés céljából a budai rendházban Mihály atyát. Magyar Gergely tartományfőnök a jubilánst, az ő szakadatlan imáit a rend aranytartalékénak nevezte.

Az idős szerzetes – a püspök és a tartományfőnök közreműködésével – érces hangon, mindenki számára érthetően mondta a szentmise részeit, és a szertartás elején bensőséges szavakkal köszöntötte a koncelebráción résztvevő sok rendtársát, valamint az ország különböző részeiről, Újvidékről, Németországból és Amerikából érkezett vendégeket.

Fotó: Polgári Máté ofm