Reisz Pál OFM atyát Gelsey Vilmos-díjjal tüntették ki

2025.02.27.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye és pedagógiai intézete rangos elismeréssel, Gelsey Vilmos-plakettel ismerte el Reisz Pál OFM atya munkásságát február 26-án szerdán, a Szegedi Dóm Látogatóközpontban rendezett díjátadó ünnepségen. A Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium egykori igazgatója a ferences nevelési hagyományok ápolásáért, az ifjúság keresztény szellemben való oktatásáért és példamutató szolgálatáért vehette át a díjat.

Pál atya a Frankában töltött diákévei után lépett be a ferences rendbe, és bár eredetileg történelemtanár szeretett volna lenni, a rend szükségletei szerint matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. 1971-ben tanárként és prefektusként tért vissza egykori iskolájába, ahol később, 1984 és 1997 között igazgatóként vezette az intézményt. Munkásságával – Szent Ferenc lelkiségét követve – generációk hitét és tudását formálta.

A Gelsey Vilmos-díjat, amelyet szerdán a szegedi Dóm Látogatóközpontban adtak át, 2014-ben alapították azzal a céllal, hogy elismerjék azon személyek kiemelkedő tevékenységét, akik a keresztény értékekre épülő magyar társadalom formálásában és az oktatás területén jelentős szerepet vállalnak. A plakettel olyan személyeket tüntetnek ki, akik elkötelezett keresztényként a magyar nemzeti kultúra és az oktatás rendszereiben, azok irányításában értek el kimagasló eredményeket.

Az alábbiakban megosztjuk Pál atya számára a díjátadón elhangzott laudációt:

A hétköznapok hőse

Reisz Pál OFM laudációja a Gelsey-díj átadása alkalmából

Szeged, 2025.02.26. – Hegyi László

„Az iskola mindig kicsit taposómalom a tanárok és a diákok számára egyaránt. Abban az értelemben, hogy a hétköznapok szürkeségében, a rendszeresen ismétlődő tevékenységek keretein belül kell, hogy megvalósítsa önmagát. A hétköznapok szürkeségét általában nem szeretjük, pedig ezekre van igazán szükségünk, ezeken dolgozunk meg azért, hogy az ünnepek valóban fényesek, derűsek legyenek, meg egyáltalán, hogy lehessen ünnep, hogy legyen mit ünnepelnünk.Vannak a hétköznapok hősei, akik látszólag minden nap ugyanazt teszik, munkájukban nincs változatosság, ötletes fordulatok, izgalmas kitérők. Csak kitartás, egyenletes ritmus, fáradhatatlan és megbízható teljesítés. Itt minden a helyén van, minden kiszámítható.Vannak aztán a karizmatikus, lelkesítést adó, ötletes, nagyszerű egyéniségek, akik fazont adnak a hétköznapi életnek, a mindennapokat is át tudják tüzesíteni, sodorják magukkal mindazokat, akikkel kapcsolatba kerülnek.
Egy iskolában fontos, hogy mindkét típus jelen legyen. Hogy tanár, nevelő, diák egyaránt tudja azt, hogy mikor mire lehet számítani, hogy mi történik, mi várható. És hogy az élet rendszerben működjék és áttetsző legyen. Ha eluralkodik a bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, akkor ellehetetlenül mindenki, senki sem érzi jól magát. Ezért kellenek a hétköznapok hősei. Ugyanakkor szükség van a karizmatikus egyéniségekre is, akiket nagyon meg kell becsülnünk, mert általuk élhetővé, izgalmassá, érdekessé válnak hétköznapjaink.”

Az elhangzott idézet Reisz Pál atyának abból a beszédéből való, amelyet az esztergomi ferences gimnázium 80 éves évfordulós ünnepségén a Parlament Felsőházi üléstermében 2011-ben hallhattunk tőle. Jól mutatja, mit gondol egy évtizedeken át az egyházi oktatásban-nevelésben szolgáló volt intézményvezető az iskoláról, a pedagógusi és vezetői szerepekről, az egyházi nevelésről.
A szerzetességről az első impulzusokat kisgyermekként a gyöngyösi ferencesektől szerzi, majd az édesapja által igazgatott katolikus iskolába íratják be, de mire elsős lesz, államosítják az egyházi iskolákat, édesapja hamarosan nem igazgató már, sőt nem is taníthat. Bátyjait a családi háttér miatt nem veszik fel a gyöngyösi gimnáziumba, az esztergomi ferencesekhez sikerül beíratni őket, ahová 1956-ban Péter öccsük is követi őket. A forradalom alatt az elővigyázatos ferencesek bezárják a fiúkat, nehogy belekeveredjenek valamibe, ami végzetes lehet számukra. Elővigyázatosak, hiszen tíz börtönviselt szerzetes tagja van ekkor a ferences tantestületnek.A diákévek alatt mindene a foci, főként ezzel töltik szabadidejüket osztálytársaival. Érettségi után belép a rendbe, a noviciátus és a teológiai képzés után örökfogadalmat tesz, pappá szentelik. Mivel a pártállam csak olyan szerzetest enged a rendbe, aki a két ferences gimnázium valamelyikében tanít, felszentelt papként végzi el az egyetemet, matematika-fizika szakon, mert épp erre van szükség.Vallja: “Ha nincs meg az egész életre szóló döntés egy ember életében, az az ember infantilis marad … Erre meg kell érlelődni, de nem jó halogatni”
1971-től 26 évig Esztergomban tanít. Az első 13 évben tanár, kollégiumi nevelő, kollégiumvezető, a második 13 évben a gimnázium igazgatója.Kezdő tanáréveire így emlékszik vissza: “Az iskola lekötött, az volt a szomorú tapasztalatom, hogy ha eredményes akarok lenni a gyerekekkel, akkor legalább annyit kell nekem tevékenykednem, dolgoznom rajta, mint amennyit ők együtt. Lehet, hogy ez sem mindig elég. Fiúgyerekeket munkára fogni nem egyszerű dolog.”Igazgatóként más típusú kihívásokkal kell szembesülnie: éppen egy héttel ezelőtt volt 40. évfordulója annak, hogy Esztergomban harsonazenés munkásőrfelvonulás zajlott. A Komárom megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának ’Szigorúan titkos’ minősítésű jelentése így értékelte az eseményt: „…a ferences kollégium harmadéves tanulói voltak azok, akik füttyükkel a Kossuth Lajos utcán zárt rendben vonuló munkásőrök menetét megzavarták.”
Ezzel az 1980-as évek derekán, az egyház üldöztetése utáni enyhülési szakasznak tartott időszakban kezdetét vette egy személyes inkább vélt, mint valós sérelmek által inspirált olyan pártállami támadássorozat, amelynek célja az esztergomi ferences gimnázium ellehetetlenítése, akár bezáratása volt.

Pál atyát soha nem hallottuk panaszkodni, évtizedek után tudtuk csak meg, hogy a gimnáziumban rendszeressé váltak az ellenőrzések, fokozták a titkos megfigyelések intenzitását, az igazgatót berendelték az állami egyházügyi hivatalba. Harminc évvel később, a „Tartótiszt” című dokumentumfilmből értettük meg, miért őszült meg akkori igazgatónk, Pál atya egy év alatt.
Egykori tanítványai így emlékeznek vissza rá:Tanított tananyagon keresztül és életpéldájával is. Igazgatói időszakában hajnalban kelt, többször kapával a vállán láttuk, amikor mi reggelizni indultunk. De ha az épület elavult csatornarendszerének duguláselhárítási feladataiban kellett tevőlegesen közreműködni, akkor sem esett kétségbe, felgyűrte habitusa ujját, és nekiállt…Széles vállával hordozta, nem csak viselte a közösség által rá rótt felelősséget. Kiállt az iskoláért és értünk a munkásőr felvonulással kapcsolatban kreált ügyben is. Ember és emberközeli tudott maradni azokban az időkben is.
Egyszer édesanyám nem a kijelölt látogatási időben jött, és azt látta, hogy egy farmernadrágos, pólót viselő erős ember játszi könnyedtséggel gyalogol fel a 4. emeletre a lépcsőn, vállán egy hatalmas ipari oxigénpalackkal. Ki ez? – kérdezte. Az igazgató, mondtam.

Figyelmes, mindig felebaráti tisztelettel és érdeklődéssel fordult az emberhez, belenézett a szemébe és mindig „észrevette” a másikat.

Őszinte alázattal adott helyet és teret másnak bármilyen helyzetben, vezetőként is tudott háttérember lenni, ha úgy látta, épp arra van szükség, ugyanakkor határozott, tiszta, stabil iránymutatással, tőmondatokkal, erős és tekintélyes vezetőként egyenesen kommunikált, ha az kellett. Mindig súlya volt annak, amit mondott, akár igazgató volt, akár nem.

Bizalmat ébresztő egyéniség, vezető és lelki atya, akiben feltétel nélkül lehet bízni.
Amikor a rendszerváltás után a Történeti Hivatal egy személyét érintő 104 oldalas dokumentumgyűjteményt adott át számára, így értékelte:„Minden információ tudható, állami hivataloknál elérhető volt. Bámulatos, hogy ennyi ember mennyi fölösleges munkát végzett.”Az esztergomi évtizedek után a kárpátaljai ferences misszió következett, majd Szombathely, ahol észleli a felsőoktatási hallgatók lakhatási nehézségeit, ezért ferences kollégiumot alapít és vezet.A közelmúltig a sümegi ferences rendház elöljárója, Barsi Balázs atyával lelkigyakorlatos központtá fejlesztették a rendházat és a templomot, hisz ahogy mondta: „kellenek a hétköznapok hősei, ugyanakkor szükség van a karizmatikus egyéniségekre is.”
Tavaly már a pesti Ferenciek terei közösség tagjaként mosolygós reklámarcként plakátokon népszerűsítette a szentgyónást.
Pál atya így gondol vissza küzdelmes életútjára és a nehézségek okozóira: „Köszönetet kell mondanunk ellenségeinknek is, akik nehezítették, akadályozták fejlődésünket, érvényesülésünket, és ezáltal talán keményebb, összeszedettebb munkára, akarásra késztettek bennünket.”Hogy is mondta? „Vannak a hétköznapok hősei, akik látszólag minden nap ugyanazt teszik, munkájukban nincs változatosság, ötletes fordulatok, izgalmas kitérők. Csak kitartás, egyenletes ritmus, fáradhatatlan és megbízható teljesítés. Itt minden a helyén van, minden kiszámítható.”
Most Gelsey-díjjal mondunk köszönetet Reisz Pál atyának kitartásáért, az egyenletes ritmusért, fáradhatatlanságáért, megbízhatóságáért, kiszámíthatóságáért. Azért, hogy minden a helyén volt. Köszönet az egyházi oktatás átmentésében végzett munkájáért, tanári, nevelői és intézményvezetői szolgálatáért, hajlíthatatlanságáért, sokaknak erőt adó életpéldájáért.Köszönet a hétköznapok hőseinek!

Köszönet Pál atyának!