Assisi Szent Ferenc reguláját 1223. november 29-én erősítette meg bullájával III. Honóriusz pápa. Minden pénteken ebből olvasnak fel részletet a kisebb testvérek saját közösségeikben, hogy elméjükben és szívükben hordozzák: mindennnapjaik „élet a szent Evangélium szerint”.
Az évfordulóig tartó időben minden pénteken ebbe a közös olvasásba hívunk mindnyájatokat egy-egy rövid szemelvény által, melyek a regula egy fejezetéből és a regulát értelmező szöveg részletéből állnak.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szemelvények:
A Megerősített regula 12. fejezetéből: Azokról, akik a szaracénok vagy más hitetlenek közé mennek
Aki a testvérek közül isteni sugallatra a szaracénok vagy más hitetlenek közé akar menni, kérjen erre engedélyt miniszter provinciálisától. A miniszterek pedig senki másnak ne adjanak engedélyt, csak azoknak, akiket elküldésre alkalmasnak látnak.
Forrás: RB 12,1-2
*
“Az egyháztörténelemben a ferences regula tartalmaz először előírásokat a pogányok közötti misszióról. Krisztus szeretete sürgette a rendalapítót, hogy Isten országának örömhírét mindenkinek megvigye. Maga is többször próbálkozott, hogy csak egyszer is eljusson a szaracénok földjére. Társait, ha menni akartak, küldte.
Ferenc csak arra bízza ezt a küldetést, akiben két dolog találkozik: a belső elhivatottság tudata és az elöljáró elismerése az egyház és Isten részéről. (…)
A Meg nem erősített regulában adott tanácsoknak ma is kiemelkedő jelentőségük van (RnB 16). Eszerint a misszióban szolgáló testvéreknek elsősorban életük és tetteik révén kell megnyerniük a hitetleneket Krisztusnak. Az élet prédikációja, amelyet Ferenc világéletében többre tartott, mint a szóbelit, itt is előtérben áll. Ferenc mélyen meg volt győződve arról, hogy a ‘szent evangélium formája szerinti élet’ termékenyebb, mint a csupán tanított evangélium (vö. 7. intelem).
A második típusú misszióhoz, vagyis a szavakkal való tanúságtételhez Ferenc bizonyos értelemben újabb, sajátos hivatást kíván meg; a prédikátor ugyanis Isten megbízottja, és nem szabad saját indítása alapján betöltenie ezt a hivatalt. Az is lehetséges, hogy Ferenc a saját tapasztalatából tudta, hogy milyen veszélyes lehet a muszlimok között a közvetlen hithirdetés. Szinte egyenes út volt a vértanúsághoz…
Amikor a rend első öt vértanújáról hírt kapott, felujjongott: “Most már valóban mondhatom, hogy van öt testvérem.””
Forrás: Kajetan Esser, “Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 11. fejezete: Hogy a testvérek ne lépjenek be szerzetesnők monostorába
Szigorúan megparancsolom valamennyi testvérnek, hogy ne tartson nőkkel gyanús kapcsolatot vagy tanácskozást, és ne lépjen be szerzetesnők monostorába, kivéve azokat, akiknek az Apostoli Szentszéktől erre külön engedélyük van. És ne legyenek keresztszülői se férfiaknak, se nőknek, nehogy ebből botrány támadjon a testvérek között vagy a testvérekkel kapcsolatban.
Forrás: RB 11,1-3
*
“Ferenc olyan témáról beszél, amelyről eddig alig tett említést: “a tisztaságban való életről”… Ez a fogadalom is a kisebb testvérek életének “sine proprio”-jellegéhez (tulajdon nélküliség) tartozik. A szexualitás Isten ajándéka az ember számára, ezért csak a Teremtő tervei szerint bánhat vele. A harmadik fogadalomban a kisebb testvérek lemondanak ennek az erőnek az alkalmazásáról minden értelemben. Lemondanak az ebből az erőből fakadó mindenféle kötődésről, hogy egészen szabadok legyenek Isten számára.
Ferenc szándéka ebben a fejezetben a “tisztaságban való élet” megóvása. Három veszélyt szeretne elhárítani, amelyek a fogadalom értelmének ellentmondanak: a gyanús kapcsolatot a nőkkel, az apácazárdákba való belépést és a keresztapaságot. (…)
Ilyen vagy hasonló előírásokat találunk a III. Ince korában keletkezett regulák némelyikében is (…) Sokan, akik Ferenc korában apostoli életet vállaltak, botrányos kilengésekig mentek el… Ezek a sajnálatos végletek az egész mozgalom hitelét megrontották és szembefordították az egyházzal. Ezért volt annyira fontos Ferenc, a katolikus és egészen apostoli ember számára, hogy ebben minden veszélytől megóvja testvéreit (…)
(A 13. században) egyre-másra álltak össze közös életre nők az apostoli élet eszményének jegyében. Rendszerint azonban csatlakozni akartak valamely működő vagy alakuló férfi rendhez, hogy támogatáshoz jussanak anyagi és lelki téren… Ferenc minden erejével útjában állt ennek a folyamatnak… érthető a regula tiltása, hogy apácazárdába belépjenek, hiszen abból könnyen alakulhat ki lelkipásztori vagy gondozási – akkori szóval: vizitációs – kötelezettség a rend számára (…)
A régi zsinati döntések és más rendi regulák szerint a keresztapaságot azért tiltották, hogy ne kerüljön sor az akkoriban szokásos puszilkodásra keresztapa és keresztlánya között…
A 11. fejezetben tehát Ferenc veszélyeket hárít el, anélkül, hogy egy buzdító szót mondana. Más alkalommal viszont gyöngéd figyelemmel beszél a szerzetesi élet misztériumáról…
Forrás: Kajetan Esser, “Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 10. fejezete: A testvérek megintéséről és feddéséről
Azok a testvérek, akik a többiek miniszterei és szolgái, látogassák és intsék testvéreiket, alázatosan és szeretettel fedjék meg őket, és semmi olyat ne parancsoljanak nekik, ami lelküknek kárára van vagy Regulánkkal ellentétes. Az alárendelt testvérek pedig emlékezzenek vissza arra, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról (…) Bárhol is vannak a testvérek, ha úgy látják és arra a felismerésre jutnak, hogy nem tudják a Regulát a Lélek szerint megtartani, miniszterükhöz kell és szabad fordulniuk. A miniszterek pedig szeretettel és jóindulatúan fogadják őket, és olyan bizalommal bánjanak velük, hogy azok úgy merjenek hozzájuk szólni és velük érintkezni, mint az urak szoktak szolgáikkal, mert úgy kell lennie, hogy a miniszterek minden testvér szolgái legyenek. (…)
(A testvéreknek pedig) mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr Lelkének és szent munkálkodásának birtoklására…
Forrás: RB 10,1-6.8
*
“… a vándorprédikátorok laza csoportjainál – amilyennek akkoriban a kisebb testvérek mutatkoztak – az engedelmességnek különleges jelentősége volt. A közös elöljáróhoz és általa az egyházhoz fűződő engedelmesség összefogta az állandó lakhely és kolostor nélkül élő testvéreket. Az engedelmesség annyira fontos volt, hogy a közösség ezen állt vagy bukott. Ezért foglal el Szent Ferenc gondolkodásában és írásaiban is akkora helyet.
Az engedelmesség hangsúlyozása viszont nemcsak a külső viszonyok függvénye. Aki a fölséges szegénység életét választja, az nem teheti meg, hogy “akaratát a maga kizárólagos tulajdonának tartja” (1. intelem)”
Forrás: Kajetan Esser, “Melius catholice observemus”
“Minden egyes testvér végső fokon és döntően felelős azért, hogy saját magát folyamatosan képezze.
Mivel a folyamatos képzésnek elsődleges központja maga a testvéri közösség, minden testvérnek, de elsősorban a gvardiánnak legyen gondja arra, hogy a testvéri közösség rendezett életmódja a továbbképzést elősegítse.
Valamennyi miniszternek és gvardiánnak kötelessége, hogy különböző szintű káptalanok segítségével buzdítson a folyamatos képzésre, szervezze azt, s a hozzá szükséges eszközökről gondoskodjék, a Statútumok előírásai szerint.”
Forrás: Általános Konstitúciók 137. c.
A Megerősített regula 9. fejezete: A prédikátorokról
„A testvérek ne prédikáljanak olyan püspök egyházmegyéjében, aki ezt megtiltotta nekik. És általában a testvérek közül senki ne merjen a népnek prédikálni, csak akkor, ha ennek a testvéri közösségnek a miniszter generálisa megvizsgálta, jóváhagyta, és a prédikálás szolgálatát engedélyezte számára. Arra is intem és buzdítom ugyanezen testvéreimet, hogy prédikációjukban, amelyet tartanak, legyen kipróbált és tiszta a beszédük, a nép hasznára és épülésére, hirdessék nekik a vétkeket és az erényeket, a büntetést és a dicsőséget, rövid beszéddel, mert rövid szót mondott az Úr a földön.”
Forrás: RB 9,1-4
*
„A kisebb testvérek prédikálása – amely akkoriban minden bizonnyal hallatlan új kiváltságként hatott – nyilván súrlódásokhoz és vitákhoz vezetett a püspökökkel, akik az igehirdetői tisztség voltaképpeni viselői az egyházban. (…) A IX. fejezet első mondatának az az értelme, hogy Ferenc a pápai eredetű „prédikációs jogot” nem akarja gyakorolni, ha a helyi püspök ellene van. Ezáltal a minoritas, az alávetettség és békés lelkület Ferenc részéről nem szándékolt módon, de annál erősebben kiviláglik.”
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
„A szent azt akarta, hogy Isten igéjének szolgái állandóan lelki dolgokkal foglalatoskodjanak, és feladatuk ellátásában semmiféle más megbízással ne akadályozzák őket. Azt mondta ugyanis, hogy az igehirdetőket a Nagy Király egyenesen arra szemelte ki, hogy a népnek hirdessék az igét, melyet közvetlenül az ő szájából vettek. Ezt is mondotta: Az igehirdetőnek előbb az imádság mélységéből kell felszínre hoznia azt, amit azután szent beszéd formájában szerteáraszt. Mielőtt kimondaná a hideg szavakat, előbb bensejében fel kell hevítenie azokat.”
Forrás: Celanói Tamás, Második életrajz 163
„A kisebb testvér minden emberhez kíván szólni. Származása nem köti őt egyetlen társadalmi réteghez sem. Ezért olyan nyelven beszél, amelyet megértenek az emberek: a parasztokhoz parasztosan beszél, a városban lakókhoz városiasan.”
Forrás: Rotzetter – Van Dijk – Matura, Assisi Szent Ferenc
„A Megerősített regula 8. fejezete: A testvéri közösség miniszter generálisának megválasztásáról és a pünkösdi káptalanról
És a káptalant háromévenként, esetleg hosszabb vagy rövidebb időközönként tartsák meg, ahogyan az említett miniszter generális elrendeli. (…)
A pünkösdi káptalan után az egyes miniszter provinciálisok és őrök, ha akarják és jónak látják, megtehetik, hogy ugyanazon esztendőben egyszer őrségük testvéreit is káptalanra hívják össze.”
Forrás: RB 8,3-5
„Ahogy Ferencnek egy miniszterhez írt levele bizonyítja, a káptalanoknak egészen korán már tanácsadó vagy törvényhozó tekintélye is volt. A regula erről nem szól, és ez ismét annak a jele, hogy nem mindent akar szabályozni. Bizonyos dolgokat éppen a közösség tényleges élete szabályozott. A szent rendalapító pedig tág teret engedett a fejlődésnek ezekben a kérdésekben. Csak az általános vonásokat rögzítette, a részletekre nézve arra hagyatkozott, hogy Isten működik a testvérekben.
A provinciai káptalan egy utolsó, de talán legfontosabb feladatát a Meg nem erősített regula tömören így írja le: azért jöjjenek össze, hogy »az Istenre vonatkozó dolgokat megbeszéljék« (RnB 18,1).”
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 7. fejezete: A vétkező testvérekre kirovandó penitenciáról
„Ha valaki a testvérek közül, az ellenség incselkedésére, halálosan vétkezik, az olyan bűnök esetében, amelyek miatt a testvérek határozata szerint kizárólag a miniszter provinciálishoz kell folyamodni, a mondott testvér köteles haladék nélkül hozzá fordulni, amilyen gyorsan csak teheti. A miniszterek pedig, ha papok, irgalommal szabjanak ki rájuk penitenciát, ha pedig nem papok, a rend egy másik papja útján róják ki úgy, ahogyan Isten szerint a legjobbnak látják. És óvakodjanak, hogy más bűne miatt haragra ne gerjedjenek, se fel ne induljanak, mert a harag és a felindulás bennük is, másokban is akadályozza a szeretetet.”
Forrás: RB 7,1-3
„Isten szolgájának semmi máson nem szabad fennakadnia, csak a bűnön. Ha tehát valaki bármi módon vétkezik, és Isten szolgája nem szeretetből háborodik fel és gerjed haragra emiatt, vétket halmoz magára. Isten azon szolgája ellenben, aki semmi miatt nem gerjed haragra és nem háborodik fel, helyesen és tulajdon nélkül él. És boldog, mert semmi sem marad számára, hiszen visszaadja »a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené«.”
Forrás: Int 11,1-4
*
Talán furcsának hangzik, de a vétkező testvérekkel szemben megkívánt magatartásra alapvetően két dolog jellemző: szegénynek és alázatosnak kell lenni velük szemben.
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 6. fejezete: Hogy a testvérek semmit se sajátítsanak ki, valamint az alamizsnagyűjtésről és a beteg testvérekről
„A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se lakhelyet, se más egyebet. És mint zarándokok és jövevények ezen a világon, akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnáért, és nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön…”
Forrás: RB 6,1-3
*
„Ezzel a fejezettel a regula egyik legfontosabb részéhez érkezünk. Benne kötelezi Ferenc a testvéreit a fenséges szegénységre. Ennek a végletes szegénységnek azonban, ahogy a cím is sugallja, bele kell ágyazódnia a testvéri közösségbe. Nem véletlen, hogy a regulában ilyen szorosan kapcsolódik ez a két szempont. A szegénység és a testvéri szeretet egymáshoz van rendelve. Az egyiket a másik teszi lehetővé és valósítja meg. Ezért e kettőt kell a kisebb testvérek élete alapvetésének tartanunk és e kettőre együtt kell törekednünk; mert a testvéri közösség védelme nélkül a szegénység nyomorrá és ridegséggé válhat, a szegénység pedig újból és újból felszólít a testvéri közösségre és elmélyíti azt.”
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 5. fejezete: A dolgozás módjáról
„Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a tétlenséget, ki ne oltsák a szent imádság és áhítat lelkületét, amit a többi, mulandó dolognak szolgálnia kell…”
Forrás: RB 5, 1-2
*
„A Meg nem erősített regula 7. fejezetében ezzel a megfogalmazással találkozunk: »a testvérek, akik tudnak dolgozni, dolgozzanak«. Azonban nem akármilyen munkáról van szó, amelyet bárki végezhet: tudni kell dolgozni; egy sajátos foglalkozásról van szó, amely különleges tudást és szakmai készségeket feltételez, amelyeket a közösségbe való belépést megelőzően, tanulás útján kellett megszerezni. A regula a munka iránti elkötelezettséget hivatásként azonosítja, azaz személyes adottságokon alapuló, konkrét és szerteágazó feladatként…
Az evangelizálás feladata nyilvánvalóan elsődleges a testvérek életében, ugyanakkor ez magában foglalja a kétkezi és gyakorlati tevékenységek tanúságtételét is…”
Forrás: Luigi Pellegrini, A munka kegyelme (La Regola di frate Francesco, EFR, 2012.
„A rendben sok munkát fogsz találni, mind az igazság tanulmányozásában, mind az alázat, az irgalmasság és minden más erény gyakorlásában. Valóban, a testvéreknek alamizsnát kell koldulniuk, ételt kell készíteniük, betegeket kell ápolniuk, mosogatniuk kell, és mindenféle alantas munkának kell szentelniük magukat, ami sokkal édesebb számukra, mint sok méltóságteljes hivatal…”
Forrás: Szent Bonaventura, Levél egy meg nem nevezett magiszternek három kérdésről
„A munka által olyan könnyen elfelejti az ember »az egyetlen szükségeset« (vö. Lk 10,38-42). Éppen abban a korban volt meg ez a veszély, amikor virágozni kezdett a városi élet, és a népet, amely amúgy is sokat dolgozott, nem is annyira a munkára, mint inkább önvizsgálatra és imádságra kellett buzdítani. Ezért a testvérek dolgozzanak, de »természetesen csak annyiban, amennyiben nincsen lelkük üdvössége ellen, és ezt tisztességesen tehetik« (Meg nem erősített regula 7,3). Egy olyan korban, amikor a munkát már csak a kereset fényében nézik, a kisebb testvérek munkájuk által szolgálják felebarátaikat, »Isten alázata« jegyében, aki a teremtésben és annak fenntartásában szüntelenül gondoz minket… A munka kegyelem, isteni megbízatás. Végső soron Isten az, aki a dolgozó embert – mint szolgáját – felfogadja. Munkánkkal neki szolgálunk.”
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 3. fejezete: A szent zsolozsmáról és a böjtről, és arról, hogyan járjanak a testvérek szerte a világban
„[…] Azt tanácsolom, s arra intem és buzdítom testvéreimet az Úr Jézus Krisztusban, hogy mikor a világban járnak, ne veszekedjenek, se szóharcot ne folytassanak, se másokat meg ne ítéljenek, hanem legyenek szelídek, békességszerzők és szerények, kedvesek és alázatosak, s tisztelettel szóljanak mindenkihez, ahogyan illik. […] Bármely házba bemennek, először ezt mondják: Békesség e háznak! És a szent Evangélium szerint minden ételből ehetnek, amit eléjük tesznek.”
Forrás: RB 3,10-14
*
„Feltűnő lehet, hogy (Ferenc ebben a fejezetben) először nem arról beszél, amit a testvéreknek másokért tenniük kell, hogy ezáltal mintegy bizonyítsák létjogosultságukat és hasznosságukat az emberi társadalom előtt. Ferenc inkább azokról a kötelességekről beszél, amelyeket a testvérek Isten előtt viselnek. Ebben a fejezetben hármat tárgyal ezek közül: 1. az isteni officiumot, 2. a böjtölést, 3. és a testvérek keresztény életét egymás között. Ez három mód arra, hogyan dicsőítsék meg Istent. Ebben feltűnik az a hármasság, amely a rendben oly nagy szerepet játszott: ima, áldozat, jó példa.”
Forrás: Kajetan Esser, „Melius catholice observemus”
A Megerősített regula 2. fejezete: Azokról, akik el akarják fogadni ezt az életmódot, és felvételük rendjéről
„Azokat, akik el akarják fogadni ezt az életmódot, és testvéreinkhez jönnek, küldjék miniszter provinciálisukhoz […] A miniszterek pedig gondosan kérdezzék ki őket a katolikus hitből és az Egyház szentségeiről.
[…] mondják el nekik a szent Evangélium igéjét, hogy menjenek, és adják el mindenüket, és igyekezzenek a szegények közt szétosztani.”
Forrás: RB 2,1-2. 5
*
„Aki kisebb testvér akar lenni, annak a »szent evangélium« e szavai szerint minden ideigvaló dologtól el kell szakadnia. Semmit sem szabad magának megtartania. A világi dolgokról való ilyen radikális lemondás az első és bizonnyal döntő tanúság arról, hogy valaki valóban komolyan veszi a hivatását.
A földi dolgoktól való kiüresedés mély értelméről Szent Ferenc szavai és példája adják a legjobb magyarázatot: Amikor Assisi püspöke előtt minden földi tulajdonról lemondott, így szólt: »Mostantól fogva szabadon mondhatom: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy!« Ezáltal kell szabaddá válnia az embernek Isten számára. Szíve már ne legyen többé megosztott; egyedül Istenhez ragaszkodjon: »Mezítelenül megyek az Úr elé.« Mindentől megfosztva, mindenből kibontakozva a kisebb testvér adja át magát egészen az Úrnak, és már csupán hozzá tartozzon. Ahogy Ferenc mélyértelműen megfogalmazza: »Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek« (Levél az egész rendhez 29).”
Forrás: Kajetan Esser OFM, Melius catholice observemus
A Megerősített regula 1. fejezete: Kezdődik a Kisebb Testvérek élete:
„Helyeselni szokta (Solet annuere) az Apostoli Szentszék a jámbor szándékot, és a hozzá folyamodók illő kívánságait jóakaratú pártfogásában részesíti. Ezért, szeretett fiaim az Úrban, jámbor kéréseteket figyelembe véve, Rendeteknek itt közölt Reguláját, melyet elődünk, a boldog emlékű Ince pápa jóváhagyott, apostoli tekintélyünkkel számotokra megerősítjük, és jelen iratunkkal védelmünkbe vesszük. A Regula ez:
Az Úr nevében! Kezdődik a Kisebb Testvérek élete. A Kisebb Testvérek Regulája és életmódja ez: tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus szent Evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.”
Forrás: RB 1, 1.
*
„Nyolcszáz év után nem kell sem megvédeni, sem kicserélni a regulát. A regula arra invitál minket, akárcsak az előző nemzedékek testvéreit, hogy kezdjünk párbeszédet vele. Ahogy minden párbeszédhez, ehhez is két félre van szükség: ez a regula és a testvér. A találkozás feltételei ugyanazok, mint minden párbeszédben: meg kell nyílni a másik felé, tiszteletben kell tartani különböző voltát, ugyanakkor meg kell próbálni megérteni a szándékait. Hagyni kell, hogy a másik beszéljen, figyelemmel kell hallgatni őt, nem szabad azonnal ráerőltetni a magunk véleményét, abban a nyitottságban és tudatban kell hallgatni, hogy mint minden találkozás, ez is hatással lesz rám: mond valami újat, megindít, megvigasztal, provokál, kérdez…”
Forrás: Cornelius Bohl OFM, A regula mint mai evangéliumi életterv in A ferences regula. Korai és mai értelmezések, L’Harmattan – Sapientia, 2011.
*
A képeken látható szövegrészletek abból a kódexből valók, mely a regula teljes szövegét tartalmazza. A kötet eredeti változata jelenleg is megtekinthető a Gyöngyösi Ferences Könyvtárban.
Ferences Média, 2023
