Assisi Szent Ferenc, a három rend alapítójának lelke október 3-áról 4-ére virradó éjjel tért meg teremtőjéhez. A ferences testvérek és velük a teljes keresztény közösség 1228 óta tartják ezen a napon, vagyis október 4-én a szent ünnepét. Ebből az alkalomból Celanói Tamás rövidebb Szent Ferenc-életrajzának részletét adjuk közre.
„Miként juttatta vissza betegen Siennából Assisibe Illés testvér. Az áldásról, amit neki adott, és a dicséretről, amit állandóan énekeltetett, és hogy miként látta valaki égbe szálló lelkét
Ezek után megparancsolta, hogy vigyék a Sancta Maria de Portiunculához, hogy ott adja vissza lelkét az Úrnak, ahol először ismerte föl a tökéletes igazság útját. Úgy tapasztalta, hogy ez a hely termékenyebb kegyelmekkel teljes, és hogy magasabb rendű lelkek gyakran felkeresték látogatásukkal. Azt akarta, hogy ezt a helyet a testvérek mindig tisztességesen őrizzék azért, mert a rend újonnan telepített ültetvénye először ott növekedvén töltötte be a földkerekséget.
Pár napig tehát az óhajtott helyen pihenve, mivel felismerte, hogy hamarosan elközelgő halálának ideje már közel van, hívatta a számára mindenki közül legkedvesebb Angelus és Leó testvért, és megparancsolta nekik, hogy ily közeli átmenetele miatt lelkesen énekeljék el az Úr dicséretét. Ő pedig – már amennyire képes volt – erre a zsoltárra kezdett: „Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.” Majd megparancsolva, hogy tüstént hozzák oda az evangéliumos könyvet, azt kérte, hogy olvassák fel neki a János szerinti evangéliumot attól a helytől, mely így kezdődik: Hat nappal húsvét előtt. Ekkor odafordult valakihez, akit szeretett, és ezt mondta: „Áldd meg az én nevemben minden testvéremet, úgy a jelenlévőket, mint a távollévőket. Minden bűnüket és hibájukat megbocsátom, és amennyire csak tudom, feloldozom őket.”
Végül, mikor feltették rá a cilíciumot, és meghintették hamuval, síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, az a legszentebb lélek eloldódott a testtől, és beleveszett a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban. Tanítványainak egyike pedig – egyáltalán nem átlagos hírű ember – látta a szentséges atya lelkét, mint egy hold nagyságú és a nap ragyogását felülmúló csillagot, a nagy vizek fölött egy hófehér felhőcskén felfelé vitetve, egyenes úton az égbe szállni.
Ezért aztán sok ember sereglett össze, akik dicsérték és dicsőítették az Úr nevét. Csapatostul rohan Assisi egész városa, és az egész környék siet, hogy lássa Isten nagy tetteit, melyeket az Úr dicsőségesen nyilvánított ki szolgájában. Siránkoztak az ilyen atya után árvaságra jutott fiak, és szívük kegyeletes érzését könnyekkel és sóhajtozásokkal mutatták ki. Mindemellett a csoda újdonsága siralmukat örömre, gyászukat ujjongásra fordítja. Látták a boldog atya Krisztus sebhelyeivel ékesített testét, kezének és lábának közepén tudniillik nem a szögek okozta szúrásokat, hanem magukat a húsából képződött, sőt testével [szinte] vele született szögeket, melyek megőrizték a vas fekete színét, és vértől pirosló jobb oldalát. Teste, mely korábban természeténél fogva sötét volt, rendkívüli csillogó fehérségtől ragyogva a boldog feltámadás jutalmát ígérte. Végül beteg végtagjai is hajlékonnyá lettek, nem pedig merevvé, ahogy a halottaké szoktak, olyan lággyá válva, mint gyermekkorban. Sírtak a fiak szívük örömében, és az atyában a legfőbb Király pecsétjeit csókolgatták. A testvérek és fiak tehát, akik az emberek egész sokaságával együtt összegyűltek, azt az éjszakát, melyen a szent atya eltávozott, Isten dicséretében töltötték, úgyhogy az ujjongás édességétől és a fények ragyogásától olyannak látszottak, mintha angyalok csapatai lennének.
Mikor pedig megvirradt, a sokaság, amely összegyűlt, olajfa- és más faágakat szedve, megsokszorozódott fénnyel, trombiták harsogása közepette himnuszokkal és dicséretekkel, Assisi városába vitte a szent testet. Mikor a fiak vitték a kegyes atyát, és miután arra a helyre értek, ahol a szegény úrnők rendjét először ő maga ültette el, San Damiano templomában egy kis időre megálltak. Miután pedig kinyitották azt az ablakot, melyen keresztül Krisztus szolgálói megszabott időben az Úr testének szentségét magukhoz szokták venni, íme, Klára úrnő – aki az érdemek szentségétől valóban ragyogó [clara] volt – jött oda elsőként – mivel ennek a szent rendnek ő volt az első palántája –, hogy többi leányával együtt lássa az édességes atya testét. Sűrűn sóhajtozva, szemükben sok könnyel tekintve rá, visszafojtott hangon kezdtek jajgatni: „Atyánk, atyánk, mit csináljunk? Miért hagysz el bennünket, szerencsétlen aszszonyokat? Miért hagysz bennünket így egyedül? Veled elvész minden vigaszunk, és nekünk, akik a világ számára el vagyunk temetve, nem marad hasonló vigasztalónk.” S így, értékes drágakövekkel és válogatott igazgyöngyökkel ékesített kezeit csókolgatva, felhagytak a nagy sírással. Miután pedig [Ferenc testét] elvitték, bezárták rájuk az ajtót, mely soha többé nem nyílik majd meg ily fájdalmas esemény előtt.
Amikor végül mindnyájan felértek a városba, nagy vidámsággal és örvendezéssel megszentelt helyen helyezték el a szentséges testet. Hogy azon a helyen, ahol kisgyermekként először írni tanult, és ahol később először prédikált, ott kövesse a boldog kezdetet, a nagyszerűbb dicsőség csúcsához illően, a még boldogabb befejezés.
***
Átmenetelének idejéről, valamint szenttéavatásáról és átviteléről
Az Úr megtestesülésének 1226. évében, október negyedikén, vasárnapi napon, miután már húsz év telt el azóta, hogy az apostoli férfi, Ferenc, az apostolok életét és nyomdokait követve Krisztushoz a legtökéletesebben ragaszkodott, a halandó élet bilincseiből feloldva boldogan Krisztushoz költözött. Miután pedig az előbb említett helyen eltemették, oly sok különféle és tüneményes csodával kezdett mindenütt tündökölni, hogy rövid időn belül a világ nagy részét az új kor csodálatára vezette.
S mivel a csodák új fényétől már a legkülönbözőbb vidékeken híres lett, és mindenünnen tódultak, akik annak örvendeztek, hogy jóvoltából bajaiktól megszabadultak, Gergely pápa úr, minthogy Perugiában volt, az összes bíborossal és más egyházi elöljárókkal elkezdett a szenttéavatásáról tárgyalni. Minthogy egyetértettek, mindnyájan ugyanazt mondták. Felolvassák és hitelesítik a csodákat, melyeket szolgája által művelt az Úr, és a boldogságos atya életét, viselkedését a legnagyobb dicséretekkel magasztalják.
Erre a hatalmas ünnepre összehívták tehát a föld fejedelmeit, és a főpapok egész népes gyülekezete a nép végtelen sokaságával, a megállapított napon, a boldog pápával együtt megérkezik Assisi városába. Megérkezve erre az oly ünnepi alkalomra készített helyre, először Gergely pápa prédikál az egész népnek, és mézédes érzéssel hirdeti Isten nagy csodáit. Szent Ferenc atyát is rendkívül fennkölt beszédben magasztalja, és amikor viselkedésének tisztaságát hirdeti, [arca] könnyektől ázik.
Miután tehát a beszédet befejezte, égre emelt kezekkel Gergely pápa fennhangon kiáltotta: „A mindenható Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek, a dicsőséges Szűz Mária, a szent apostolok, Péter és Pál dicséretére és dicsőségére, valamint a dicsőséges Római Egyház tiszteletére! – mondta. – Testvéreink és más prelátusok tanácsára elrendeljük, hogy a boldogságos atyát, Ferencet, akit Isten megdicsőített a mennyben, mi pedig a földön tisztelünk, iktassák a szentek névjegyzékébe, és ünnepét halála napján üljük ünnepélyesen.” E bejelentés után tehát a bíborosok a pápa úrral elkezdik fennhangon énekelni a „Te Deum laudamus”-t. Erre aztán fölhangzik az egész nép hangos kiáltása, és míg zúgnak a harangok és harsognak a trombiták, véget nem érő hangokat visszhangoz a föld. Örömmel telik meg a levegő, a föld pedig könnyektől ázik. Különleges ez a nap, és a szokásosnál ragyogóbb napsugarak színesítik. Ez alkalommal virágzó olajfaágak és más fák friss lombjai [díszlenek]. Ez alkalommal mindenkit világosabban ragyogó öltözet ékesít, és az egybegyűltek lelkét a béke áldása örvendezteti.
Forrás: Boldogságos Ferenc atyánk megtalált életrajza. Ferences Források Magyarul 1., Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2017.
Ferences Média, 2022
