November 13–15. között rendezték meg Rómában a Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság európai regionális csoportjának konferenciáját, amely 25 ország több mint 80 résztvevőjét hozta össze. Az eseményen a plenáris előadások és kiscsoportos beszélgetések során az országok képviselői – többek között egyházi vezetők, szakemberek, jogászok és érintettek – találkoztak, hogy tapasztalatot cseréljenek, megosszák bevált gyakorlataikat, és közösen dolgozzanak a gyermekek és a sérülékeny felnőttek védelmének előmozdításán. Magyarországot ötfős delegáció képviselte, köztük Dobszay Benedek OFM, aki az Emberi Méltóság Stratégia (EMS) szakmai vezetőjeként a szerzetesrendek gyermekvédelem terén történő együttműködéséről tartott előadást.
Az esemény célja az európai országok képviselőinek hálózatépítése, tapasztalatcseréje és közös gondolkodása volt a gyermekvédelem aktuális kihívásairól és lehetőségeiről. A Magyarországról érkezett ötfős küldöttség a többi ország képviseletéhez képest kiemelkedően magas részvételt jelent; a delegáció tagjai négy előadást tartottak, ami szintén kiugró teljesítmény az európai országok között.
Az előadók között volt Szentes Judit szociális testvér, a Katolikus Pedagógiai Intézet gyermekvédelmi szakértője, aki a katolikus köznevelési intézmények gyermekvédelmi szempontú szervezetfejlesztéséről beszélt; Strommer Pál, a piarista rend képviselője, aki a Biztonságos Iskola Tartományi Tanács biztonságos iskolai modelljének bemutatásával járult hozzá a tapasztalatcseréhez; Dr. Benyusz Márta, a Gyermekjogokért Egyesület vezetője, aki plenáris előadásában a gyermekjogok jelentőségére és az egyesület jó gyakorlataira fókuszált; valamint Dobszay Benedek atya, az Emberi Méltóság Stratégiához kapcsolódó, szerzetesi gyermekvédelmi együttműködés területén végzett munkáját mutatta be. A küldöttség ötödik tagjaként Vadász Kinga szociális testvér, egyházjogász vett részt az eseményen Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviselőjeként.
A találkozó jelentősége nemcsak az elhangzott előadásokban rejlett, hanem a személyes kapcsolatok építésében is, ami hosszú távon hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. A konferencia során a résztvevők találkozhattak a Hittani Dikasztérium azon munkatársaival, akik a szexuális visszaélések ügykezeléséért felelnek. A személyes találkozók lehetőséget adtak arra, hogy a résztvevők kérdéseket tegyenek fel és mélyebb betekintést nyerjenek a Dikasztérium működésébe.
A háromnapos rendezvény fő üzenete az együttműködés fontosságának hangsúlyozása volt. John Kennedy érsek, a Hittani Dikasztérium fegyelmi hivatalának titkára kiemelte, hogy a helyi egyházak és a Kúria közötti folyamatos párbeszéd alapvető jelentőségű a visszaélések megelőzésében és kezelésében. Sean Patrick O’Malley bíboros, a Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság elnöke szerint pedig az egyház minden szintjén elkötelezettségre van szükség a biztonságos környezet megteremtéséhez, amit az áldozatok tapasztalatainak meghallgatása és az érintettek támogatása kell, hogy vezéreljen.
A magyar delegáció tagjai egyetértenek abban, hogy Magyarországon számos jó kezdeményezés jött létre a gyermekvédelem terén, de ezek töredezettsége, elszigeteltsége miatt nagy szükség lenne átfogó, központi koordinációra, nagyobb arányú együttműködésre. Ez lehetővé tenné az egyház számára, hogy egységes, jól működő prevenciós gyakorlatot alakítson ki, hatékonyabban kezelje az ügyeket, és támogassa az áldozatok segítésére irányuló programokat – ahogy más országokban ez már látható. A gyermekvédelem nemcsak a gyermekek, hanem a sérülékeny felnőttek védelmét is magában foglalja: fontos lenne egy kollektív áldozatsegítő program kialakítása, amely egységes szakmai alapokon működik.
A konferencia nemcsak szakmai értelemben jelent előrelépést, hanem meg is erősítette a magyar delegációt abban, hogy a nemzetközi párbeszéd és az összefogás kulcsfontosságú a gyermekvédelem és az áldozatsegítés területén, és ez új lendületet adhat a hazai kezdeményezések egységesítésére és továbbfejlesztésére.
A biztonságosabb egyházi környezet kialakításához elengedhetetlen a folyamatos éberség és együttműködés. Ehhez a tevékenységrendszerhez és szemléletmódhoz hozzátartozik a kulturális sokszínűség értékeinek tisztelete, a modern kihívások – például a digitális technológiák által hordozott kockázatok – megfelelő kezelése, valamint az áldozatok és túlélők támogatásának szükségessége. A magyar küldöttség kiemelkedő részvétele és előadásai hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk határozott jelenléttel képviseltesse magát ezen a fontos nemzetközi fórumon.
***
A Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság európai regionális csoportjának testületét 2014 márciusában hozta létre Ferenc pápa azzal a céllal, hogy a Hittani Dikasztérium egységben előmozdítsa a részegyházak felelősségvállalását a kiskorúak és az egykori áldozatok védelmében. Bővebb információt az érdeklődők itt találnak a konferenciáról angol nyelven.
Dobszay Benedek atya legutóbb a Uspace podcast vendégeként is beszélt a pedofíliáról az egyházban és a világban. Az adás ezen a linken érhető el.
Szöveg: Gellért Sára Mária
Forrás: tutelaminorum.org
Fotó: tutelaminorum.org
Ferences Média, 2024