2024. október 4-én, pénteken Szent Ferenc ünnepén a hagyományokhoz híven lelki napot tartottak a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumban.  „Sebekből új élet” – ez volt a mottója a reggel nyolc órától délután egyig tartó eseménynek, amely a stigmatizáció 800. jubileumához is kapcsolódott. A program keretében a diákok három olimpikon inspiráló történetét hallgathatták meg, melyben többek között a kitartásról és a hitről is beszéltek.

A gimnázium aulája már kora reggel megtelt. A napindítót követően fél kilenckor az iskola tanulói alsó és felső tagozatosokra, illetve gimnazistákra bontva, felváltva hallgatták meg a sportolókat, akik hitelesen és őszinten beszéltek a nehézségeikről, illetve sikereikről. Az eseményen Bőhm Csaba világkupa győztes – egyéniben és csapatban is világbajnok – öttusázó, a 2024-es párizsi olimpia 13. helyezettjét és egyben a gimnázium volt diákját, illetve Gulyás Michelle olimpiai aranyérmes öttusázót, rendőr főhadnagyot, továbbá Arlóy Zsófia világkupa győztes, Európa-bajnoki bronzérmes és háromszoros paralimpiai 5. helyezett asztaliteniszezőt, közgazdászt kérdezték. A tanulókat sporttánc is várta, a kisebbek pedig az osztálytermekben kézműves foglalkozáson vettek részt, továbbá lehetőség volt szentségimádásra Gács Paszkál OFM testvérrel és gyónásra is a szentmise előtt.

Gulyás Michelle előadása különösen emlékezetes volt: megosztotta a hallgatósággal, hogy számára a közönség inspirálása is fontos feladat. „Úgy érzem, valahogy vissza kell adnom az embereknek azt a sok támogatást, amit kapok tőlük. Ha boldoggá tudom tenni őket az előadásaimmal, és így képes vagyok őket inspirálni, szívesen jövök!” – fogalmazta meg a fiatal sportoló, majd hozzátette, a Szent Angéla az első iskola, ahol előadást tart.  A versenyzőt kérdezték többek között gyermekkori és gimnáziumi emlékeiről, valamint arról, hogy bírta a sok utazást, hogyan élte meg a szoros napirendet, és hogy mi tudja motiválni őt, amikor összesűrűsödnek a feje felett a felhők. Michelle elmondta, a családja – akivel nagyon szoros kapcsolatban van – és a sport mindig is biztos pontot jelentettek számára. Rengeteg jó gyermekkori emléke van, amire szívesen gondol vissza, bár nehéz volt egyszerre teljesítenie a sportban és a tanulásban is. A sport mindig sok áldozattal járt, de egyszerre fel is töltötte őt. Jelenleg a pihenésre koncentrál, és igyekszik megtartani a munka és a magánélet egyensúlyát. A sok utazás szerinte jó irányba formálta a személyiségét, nyitott lett és kommunikatív – hiszen sokat kellett új közösségekben helytállnia.

Azzal kapcsolatban, hogy eddig mi volt számára a legkomolyabb kihívás, amivel meg kellett küzdenie, így válaszolt: „Ez az év volt eddig a legnehezebb.. A sportolói karrierem során sokan alkottak rólam véleményt úgy, hogy nem ismertek, és kaptam negatív kritikákat a személyemmel és a teljesítményemmel kapcsolatban is. Segített, hogy bíztam az edzőimben, és pozitív szemléletű emberekkel igyekeztem magam körülvenni, próbáltam nem olvasni a kommenteket és a cikkeket.” Elmondta, inkább a céljaira koncentrált, és önismereti próbaként fogta fel a helyzetet, amiből később is  profitálhat. Az eredményei kapcsán is el tudta fogadni, hogy nem minden helyzetet tud befolyásolni. Amikor megtudta, hogy nem került be az olimpiai csapatba, benne is megfogalmazódott ugyan a gondolat, hogy ha annyit készült és küzdött, miért történik ez vele. Éppen Bőhm Csabával tudott sokat beszélgetni ebben az időszakban, és tőle kapott megerősítést, hogy minden okkal történik. Szerinte dacossága is hozzájárult ahhoz, hogy sikeres legyen – a fizikai erőnlét mellett pedig kiemelte a mentális felkészülés fontosságát is. Összességében nagyon hálás a sikerekért, és mindenkinek kívánja, hogy éljen át hasonló érzéseket, amilyeneket ő a dobogón.

Arlóy Zsófia közvetlen, egyben megindító stílusával ragadta meg a hallgatóság figyelmét. Betegségére „para”-ként hivatkozott: „van parám, de nó para, ez így oké” – fogalmazott. Elmondta, koraszülött volt, és azt jósolták neki az orvosok, hogy soha nem fog tudni járni. „Az, hogy furcsán megyek, innen nézve hatalmas teljesítmény”. Megosztotta, hogy sokat köszönhet a családjának, mert hála nekik, sosem volt kérdés, hogy kevesebbet ér-e a fogyatékossága miatt, mint a társai.
Az elszántság gyermekkorától kezdve jellemezte őt: az óvoda első napjaiban beszélgetésbe elegyedett egy kisfiúval, aki elmondta, nem járhat oda, ha nem tud futni. Azonnal nekiiramodott – annak ellenére, hogy még járni is alig tudott akkoriban. Arra a kérdésre, hogy mindig a helyén érezte-e magát, úgy válaszolt: „Az alapokban sosem inogtam meg. Azt csinálom, amit szeretek. Hamar meglátszik rajtam, ha valamit nem élvezek, ezekre a belső megérzéseimre pedig mindig hallgatok. A mottóm is az, hogy »mindig azt tedd, amiben hiszel, és higgy abban amit teszel«.” Azzal kapcsolatban, hogy mi volt a legnehezebb pont a karrierjében, elmondta: maximalista és kitartó embernek tartja magát, de persze volt olyan, hogy majdnem letette az ütőt. Az utóbbi két paralimpia előtt komoly sérülésekből kellett felépülnie. A versenyek alkalmával „jó, ha tudok izgulni, a pozitív stressz segít kihozni belőlem maximumot”. Ugyanakkor a hit is hatalmas kapaszkodó számára a mai napig. „Az ima fontos része a felkészülési rutinomnak. Emellett minden meccs előtt olyan zenei listát hallgatok, amit a barátaim állítanak nekem össze olyan dalokkal, amik őket inspirálják. Ilyenkor felvillan előttem az arcuk, és tudom, hogy rengetegen állnak mellettem, ami óriási erőt ad.”

Bőhm Csaba, a Szent Angéla öregdiákja testvérei között az egyedüli hivatásos sportoló. Csaba a többiekhez hasonlóan szintén megosztotta gondolatait saját küzdelmeiről. Hosszú út vezette el őt az öttusázásig. Bár nem volt mindig mintadiák, úgy gondolja, mégis sikerült jó emberré válnia, amiért nagyon hálás a tanárainak. Mint ikonikus iskolai emlék, az angélás hittantáborokat emelte ki, amik által sokat fejlődött lelkileg.
Csaba elmondta, sok nehézséggel küzdött a sportolói karrierje során: 2020-ban szívproblémákat fedeztek fel nála, aminek következtében egy időre elvették a sportolói engedélyét. „Olyan mélyponton voltam ekkor, hogy nem tudtam mit csinálni. Nem jártam akkoriban templomba, de késztetést éreztem, hogy kinyissam a Bibliát.” A Szentírás Jób könyvénél nyílt ki, próbatételének története adott Csabának reményt, és ennek köszönhetően el tudta fogadni a helyzetét, és Isten kezébe adta az életét. „Amikor végre ki tudtam mondani Istennek, hogy «Legyen meg a te akaratod», pár napra rá kiderült, hogy nincs komoly egészségügyi problémám, és visszakaptam a sportolói engedélyemet.” Miután így át tudta adni életének irányítását Istennek, elkezdett a karrierje felfelé ívelni, és a sportban is megtapasztalta Isten jelenlétét, hiszen amikor saját erejéből elment a végsőkig, akkor jött Isten: „Jól van, kicsi. Innen átveszem.”

Elmondta, iskolai évei alatt egy szentségimádás alkalmával hívást érzett arra, hogy pap legyen, és ez a gondolat sokáig vele maradt. Hite megvallása azonban nem mindig volt egyszerű számára. A sportban más értékrend jelenlétét tapasztalta, és nehezére esett abban a közegben felvállalnia vallásosságát, azonban Isten gondviselésének megtapasztalása után ebben is bátrabbá vált. Keresztény sportolónak vallja magát, és büszke a sikereire. Az iskolásoknak azt üzente, hogy ha nem találják önmagukat, kövessék azt a belső hangot, amelyet Isten adott nekik.

Az iskola aulájában tartott szentmisét Gács Paszkál atya celebrálta, aki homíliájában visszaemlékezett saját sportolói élményeire, és arra biztatta diákokat, hogy legyenek kitartóak akkor is, ha nehéz időszakot élnek meg.

Szöveg: Gellért Sára Mária
Fotó: Szent Angéla
Ferences Média, 2024