Fotó: Moldoványi Barnabás

Krisztusban Kedves Testvérek!

Másfél héttel ezelőtt volt szerencsém részt venni az ifjúsági világtalálkozón Lisszabonban, ahová másfél millió fiatal érkezett a világ minden tájáról. Tömeg volt mindenhol mégis vidám, éneklő és közvetlen embereket ismerhettem meg. Minden találkozás első kérdése az volt: honnan jöttél? Melyik országból? A többi csak ez után. Az ott levő fiatalokkal beszéltük is, hogy mennyire alapjaiban határoz meg egy embert, hogy milyen nemzetiségű, hogy melyik országban nő fel.

A mai olvasmányok két útról és a döntéseink fontosságáról szólnak. Van a gonoszok útja és az igazak útja. Más lehetőség nincsen. Nincs olyan, aki áll, vagy pihen, vagy aki nem megy egyik úton sem. Nincs „hullaszállító autó” (ez volt az a kisbusz a zarándoklat alatt, amibe beszállhattak azok, akik elfáradtak). Aki nem halad, aki nem dönt, az is dönt, mert a tartózkodás is döntés, Isten ellen. A jó úton sincs megállás, Jézus is csak a kereszten, halálakor mondta, hogy beteljesedett, nem hamarabb. Úgy is mondhatom, hogy a gondviselés csak azt az embert ismeri, aki úton van.

Ahhoz hogy menni tudjunk, útra van szükség. „Én vagyok az út.” Az úthoz egyszerre tartozik hozzá a szilárdság és a mozgás. Biztosnak kell lennie, mint a szikla vagy a föld és szabadnak az akadályoktól. (Bár előfordulhat olyan is, amikor Isten a vízen hív magához, mint Pétert.) Az úton levésben, zarándoklatban főszerepet kap a testünk, a lábunk, ami elbotolhat, beakadhat, kisebesedhet (erről tudnánk mesélni). Ugyanakkor a zsoltárok arról is beszélnek, hogy Isten segíthet minket az úton: Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (Zsolt 91,11-12)

Fotó: Moldoványi Barnabás

Az imádkozó embert úgy képzeljük el, hogy égre néz és térdel. Ez rendben is van, de nem csak ez az imádság. Szent Pál azt mondja, szüntelenül imádkozzatok. Tudjuk, hogy a zarándoknak az utat kell figyelni, a tekintetünk lehet az úton és mindez imádság is. Az út ugyanis hasonlít a végcélhoz. A mi utunk célja Isten, az üdvösség. Ha ide tartok, akkor az utam során már körülöttem megtapasztalom Isten országát. A mindennapi életem is imádsággá kell, hogy váljon.

Isten felé az út mindig evilági cselekedeteken, a mindennapi élet gesztusain, földi találkozásokon keresztül vezet. Mindannyiunk számára megvannak azok a helyek ebben a világban, amelyeken át kell mennünk, megvannak azok a személyek, akikkel találkoznunk kell és vannak olyan bonyolult feladatok, kihívások, amiket meg kell oldanunk. Mindezek részei az útnak. És az úton, az igaz úton csak akkor haladunk, ha teljes szívünkből vagyunk ott jelen. Az imádság, a szentmise, a zarándoklat, a szentgyónás azok a pillanatok, amikor megbizonyosodunk róla, hogy a szívünk ott van-e ahová az utunk visz, vagy, hogy az utunk oda visz-e ahol a szívünk van vagy szeretne lenni?

Imádkozunk, mert úton vagyunk és úton vagyunk, mert imádkozunk.

Hogyan különböztethető meg a két út egymástól? Mikor tudom, hogy a jó úton járok?

Az igaz ember útja olyan – írja a szent szerző – mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz. Olyan, mint húsvét éjszaka, amikor a húsvéti gyertyáról meggyújtjuk gyertyáinkat és a sötétségben felragyog minden. Tudjuk milyen sokat jelent, amikor a nap megvilágítja a földet. A dolgok színe felragyog, és tudom, mi vesz körül engem. Felgyorsulnak a lépteim, mert nincs bizonytalanság. Pár hónapja itt voltam az osztályommal – én jelenleg az Esztergomi ferences gimnáziumunkban és kollégiumunkban tanítok, amit egyébként mindenkinek szeretettel ajánlok a figyelmébe – és kértek, hogy este menjünk be az erdőbe. Nem kapcsoltunk lámpát, szorosan egymás mellett mentünk és minden apró neszre összerezzentünk. A forrásokig vezető út, amit jól ismertünk, amit mindennap percek alatt megtettünk, aznap este fél órába telt.

Fotó: Moldoványi Barnabás

Mi ez a fény, ami megvilágít? Mi a felkelő Nap, ami elválasztja a világosságot a sötétségtől?

Már az első keresztény közösségek is Kelet felé imádkoztak. A felkelő nap irányába, ahonnan Krisztus eljövetelét várták és látták napról-napra a világosság győzelmét a sötétség felett. A Kelet felé fordulás felidézi Krisztus mennybemenetelét. A Kelet felé imádkozó keresztény szimbolikus cselekedetével kifejezi, hogy nem sötétben akar járni, hanem az élet világosságában, mely megvilágosít minden embert, aki e világra jön.

Mária kegyhelyen vagyunk. Amikor Mária megjelent Fatimában a három kis pásztor gyereknek sokat kérdezték tőlük, hogy milyen volt? Ők csak annyit tudtak mondani, hogy szép volt, ragyogott a szépségtől, fényesebben, mint a nap. Amikor a szenteket ábrázoljuk, glóriát teszünk a fejük fölé, ami arany színben ragyog. Ez nem a szentek saját fényét mutatja, hanem Isten dicsőségét tükrözik vissza. A fény, a világosság az úton maga Isten.

A jó úton járva leszek boldog, ami nem azt jelenti, hogy állandóan jól és kellemesen érzem magam. Ez a reklámok hazugsága. A boldogság ennél nagyobb! Az boldog, aki Isten szemével nézve boldog. Azaz a boldogság forrása egyszerűen az, hogy jó úton haladok az üdvösség felé. Itt újra megjegyzem, hogy ezzel együtt az úton szenvedések is várnak ránk.

Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Próbáljuk meg magunkat Isten szemével nézni!

Miről ismerhető fel a gonosz út?

A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg. A szentleckében Pál apostol pontos leírást ad erről az állapotról: hiábavalóságokon járatják az eszüket, elidegenednek az Istenes élettől, lelkileg tompák, kicsapongásra adják magukat és kapzsik. Ide három lépés vezet: ha követjük a gonosz tanácsát, majd néha elidőzünk ezen az úton, végül letelepszünk rajta. Az a nehéz, hogy ha egyszer rálépünk erre az útra, akkor egyre többet időzünk rajta, mígnem ez válik megszokottá. De ne felejtsük el, hogy mindig szabadok vagyunk és mindig, akármilyen előélettel vagy élethelyzetben tudjuk a jót választani, tudunk a jó mellett dönteni. A környezetünket pedig figyelmeztetni kell, ha azt látjuk, hogy így élnek! Jó szóval, példával és imádsággal vissza kell terelni mindenkit az Istenhez vezető útra.

Szent István királyunk egy komoly döntést hozott és Magyarországot római katolikus országgá tette. Ez akkoriban politikailag előrelépést jelentett. István a jó úton indította el a népét és ebben a döntésében kitartott, hiába jöttek a jól ismert nehézségek.

Ma nekünk államalapító szent királyunk abban példa, hogy mert döntést hozni, mert Isten mellett dönteni és abban minden nehézség árán is kitartani. Ennek a gyümölcseként vagyunk ma itt mi is.

Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Kedves Testvérek!

Az ifjúsági világtalálkozón, amikor a pápa megjelent a fiatalok között, akkor ők, nemzeti hovatartozástól függetlenül ezt skandálták: mi vagyunk a pápa alá tartozó fiatalság.

Azt mondták, hogy a krisztusban való egység, a benne való hit alapvetőbb, mint a nemzetiség.

A pápa pedig a következőt ismételgette a fiataloknak: Ne féljetek! Ne féljetek! Ne féljetek!

Ne féljünk döntéseket hozni. Krisztus az egyetlen biztos pont az életben. Induljunk el felé.

Fotók: Moldoványi Barnabás és Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Ferences Média, 2023