Mennyire törődünk a Szent István királyunktól kapott örökségünkkel és az ő nekünk szóló üzenetével? Mit gondolhatott Krisztusról, és az evangéliumi tanításokról? Melyik hazát tartotta fontosabbnak: a mennybélit, vagy a földit? Államalapításunk ünnepe alkalmából Hován Ágoston OFM atya elmélkedését osztjuk meg, melyből kiderül, mit tegyünk, ha követni akarjuk első magyar királyunkat a hit útján.

Minden évben idézem Paul Claudel francia író, költő, diplomatát, aki Szent István Intelmeinek elolvasása után (1920 előtt!) írta: „A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt… Erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást”.

István magáévá tette a Példabeszédek könyvének tanítását: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet”. Okos emberként megértette Jézus tanítását a sziklára épített házról, hogy csak Krisztus ad szilárd alapot, értelmet, erőt, biztos jelent és jövőt egyéni, valamint közösségi életünknek. Ő igazít el minket a világban, Ő segít abban, hogy bölcsen, reálisan, személyes áldozatokra is készen, hűséges szeretettel éljünk. István tudta, hogy békére és lelki közösségre van szükség Európa népeivel, de Krisztus nélkül nincs béke. Európában a Krisztusba vetett közös hit teremtett békés kapcsolatokat az emberek, illetve a népek között.

Az evangélium példabeszéde erőteljes felhívás a gyakorló vallásos életre. Hiszen nem elég csak hallgatni Jézus tanítását, hanem szükséges szerinte is élni. A sziklára épült ház szilárdságát a Jézus tanításához való ragaszkodás adja. Ez a sziklára épült ház lehet a haza, a nemzet, a család vagy bármilyen közösség, ahová tartozunk. Amikor Szent István királyunk ünnepén ezt az evangéliumot hallgatjuk, akkor egyformán gondolhatunk a házra, valamint a hazára is. A magyar nyelvben a ház, illetve a haza szó ugyanabból a tőből származik. Ami a mai példabeszédben a házról szól, az a hazánkra is vonatkozik. Nehéz lenne megválaszolni azt a kérdést, hogy Szent István melyik hazát tartotta fontosabbnak (ezt a földit vagy az örökkévalót). Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy a kettőt nem lehet szétválasztani egymástól.

Jézus nem földi, evilági sikereket, nem evilági biztonságot ígért azoknak, akik életüket az ő törvényeihez igazítják. De már a földi életre is érvényes, hogy tartós (az örök életre is megmaradó) kapcsolatokat csak Istenben, Istennel tudunk létrehozni. Maradandó közösséget csak Istenre építve lehet létrehozni.
István halála után az egyik névtelen krónikás (Szent István király Nagy legendája, 16. pontjában, 1080 körül) jegyezte fel: „Mindenkor úgy viselkedett, mintha Krisztus bírói széke előtt állna. Belső szemeivel az Ő (Krisztus) jelenlétének fenséges ábrázatát látta, s azt tanúsította, hogy Krisztust viseli ajkán, Krisztust szívében, Krisztust minden cselekedetében… Aki – hogy az egekben örökre épült szállása legyen – önmagát tette a földön az Úr hajlékává”.

Ha követni akarjuk István királyt, akkor mi magunk is legyünk templommá! Legyünk az Istennel való találkozás színhelyévé azok számára, akik készek elfogadni Krisztust! Ez a feltétele annak, hogy békében éljünk a földi hazánkban, és legyünk együtt Szent Istvánnal, valamint egymással az égi hazánkban is.

Hován Ágoston OFM
Ferences Média, 2024