Különleges karakter, igazi fenegyerek; ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel illette Horváth Pál professzor William Ochhamet. A teológiatörténész “A renitens ferences zseni” címmel tartott előadást A Szó szimfóniája – Kultúra, ferencesség, korkérdések előadás-sorozat november 6-i alkalmán a Pasaréti Közösségi Házban. 

Az előadás-sorozat szervezője és házigazdája, Bagyinszki Ágoston OFM a hajdani filmhíradók mai utódjával, egy teaserrel készült: a kivetített grafika fiatal szerzetest ábrázolt – mint kiderült, Ágoston testvér maga készítette mesterséges intelligencia segítségével, mert nem talált mosolygós képet William Ockhamről.

Horváth Pál professzor, teológiatörténész hozzáfűzte: Ockham (1287 körül –1347) valószínűleg nem volt ilyen szelíd, mint a képen ábrázolt fiatalember, sokkal inkább egy fenegyerek volt a maga területén; a filozófiatörténetben nagyra tartott szerző a nominalizmus mellett érvelt, amely irányzat szerint csak az egyedi tulajdonságokkal rendelkező dolgok léteznek valóságosan.

A szórványos életrajzi adatok tanúsága szerint London közelében, Ockham faluban született, feltehetőleg kisnemesi vagy szabadparaszti családban; rendi iskolában nevelkedhetett. A ferences vezetésű Oxfordi Egyetemre került, ahol többek között Petrus Lombardus szentenciáskönyvét oktatta, és már ekkortájt elkötelezte magát a nominalista szemlélet mellett – ismertette Horváth Pál. – Mivel Ockhamet tévtanok hirdetésével vádolták meg, kettétört az egyetemi karrierje, illetve talán emiatt is menekítették rendi elöljárói Londonba.

Az egyházi hatóságok vizsgálódni kezdtek Ockham írásai miatt, ő pedig a pápai ítélőszékhez fellebbezett; oda is rendelték Avignonba, ahol találkozott például a hasonló okokból ott tartózkodó Eckhart mesterrel (Ockhamtől azonban meglehetősen távol állt a misztika).

Meghatározta életét és későbbi pályáját a szegénységi vita. A szegénység hívei egyre inkább „radikalizálódtak”, az egész Egyháztól és a pápától is azt követelték, hogy teljes szegénységben éljen. A pápai széket éppen XXII. János foglalta el, aki a francia politika elkötelezettje volt, gazdasági és más téren is reformer – és nem kedvelte a szegény pápát követelő nézeteket. Úgy vélte, szükség van anyagi eszközökre és hatalmi pozícióra az Egyház feladatainak ellátásához. A vita odáig fajult, hogy kölcsönösen eretnekséggel vádolták egymást – a pápát is.

Ockham osztotta a radikális ferencesek álláspontját. XXII. János bullában ítélte el a renitenseket, akikre ezután letartóztatás, fogság, akár máglya is várhatott – ez elől azonban elszöktek. A kiközösítés végül is a szökés miatt sújtott le Ockhamre, nem az írásaiból citált téves tanok miatt.

Itáliába menekültek, ahol éppen IV. Bajor Lajos német-római császár, a pápa nagy ellensége vezetett hadjáratot, aki menedéket nyújtott a renitenseknek – így került végül William Ockham a müncheni rendházba, ahol húsz évig, haláláig élt.

Ezzel azonban véget is ért teológusi pályája: politikai-közéleti író lett belőle. A hagyomány úgy tartja, hogy amikor mintegy a császár szolgálatába állt, kijelentette: „Ha megvédesz a kardoddal, megvédelek a tollammal.”  

Ockham egyházi rehabilitációja csak 1359-ben következett be; ennek ellenére valószínűleg misézett Münchenben, akkoriban nem vették túl komolyan ezt a fajta kiközösítést. Élettörténete többeket megihletett. A rózsa neve egyik karakterét, Vilmos testvért is róla mintázta Umberto Eco.

Ockham szellemiségét annak köszönhetően ismerhetjük, hogy hagyatéka tovább élt Oxfordban a távozása után: egy tanítványa összegyűjtötte a kéziratokat, melyek kézről kézre terjedtek a későbbiekben, még a rivális Párizsba is átjutottak; tanait nem sokkal később pedig már egyetemi katedráról is hirdették.

Művei közül a szentenciagyűjteménye egy általa átnézett, autentikus szöveg – folytatta Horváth Pál –, a kommentár hallgatóinak a lejegyzése. Londonban jelent meg Summa logicae címmel a nominalizmus jegyében írott főműve; majd Avignonban egy dogmatikai értekezés – ez utolsó teológiai írása. Nyolc kérdés a pápai hatalomról című írásában azt szögezte le Ockham, hogy a világi dolgokba beavatkozni illetéktelen a pápa; emellett pedig nem is tévedhetetlen – az csak az Egyház konszenzusa lehet.

Ockham nézetei szerint a teológia nem tudomány, hanem „látszattudomány”, jóllehet az igazságot szeretné a teológia is megismerni. Kétféle megismerésről beszél: racionális, illetve intuitív megismerés lehetséges, a teológia pedig az utóbbiba tartozik. Intuitív megismerés például egy istenélmény: nem racionális, és fogalmi úton nem kommunikálható – fejtette ki az előadó. Tudománynak Ockham csakis azt tekintette, aminek van érzéki tapasztalati alapja, ami empirikusan igazolható. A hit alapja Ockham szerint a kinyilatkoztatás, Isten nem racionális közlése felénk; ezenkívül a teológiában a jövőbeli, így például a végső feltámadásról szóló kijelentéseket is rizikósnak tartotta.

Végül megemlítette a teológiatörténész „Ockham borotváját” – ami egyfajta takarékossági elv a jelenségek magyarázatánál. Példaként hozta Horváth Pál azt, hogy az ember gondolkodó lény – így nem kell tovább sorolni a járulékos tulajdonságait.

Isten mindenhatósága kapcsán egy érdekes ockhami kijelentés, hogy Isten mindent megtehet, ami egyezik a logika törvényeivel, hiszen a logikát is Ő alkotta. „Életünk üdvszerző eredményessége nem támasztható alá” – magyarázta a ferences „fenegyerek” nézeteit Horváth Pál –, Isten dönthet akárhogyan, függetlenül attól, hogy mi mit tettünk életünkben.

Ockham eszmeisége nagy karriert futott be később, főleg Angliában, bár rendszerét a modern időkben meglehetősen kiforgatták – figyelmeztetett a teológiatörténész.

Az előadás után következtek a hallgatóság soraiból érkező kérdések – ez alkalommal java részüket a ferences növendékek tették fel. Kérdésre válaszolva Horváth Pál kifejtette, Ockham és társai tulajdonképpen fideisták, szerintük a hit úgy jön, mint a villámcsapás, a hit magával ragad.

Megosztotta saját elképzelését is, mely szerint a hit az „első pillantás” – amikor egy gyermek a világra jön, él, pedig még nem kapott semmi visszaigazolást; a hit „ős rányílása az embernek a végtelenre”, az ember létezésének alapaktusa.

A pápasággal kapcsolatos nézeteit tartották veszélyesnek, nem a teológiai tanítását – válaszolta kérdésre a teológiatörténész –, hiszen a középkori teológia egy „sokhúrú hangszer” volt – fogalmazott.

Végezetül Bagyinszki Ágoston OFM a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a december 4-i előadást, amikor Varga Kapisztrán OFM beszél majd arról, mi is történt Greccióban – kapcsolódva a 800 éves ferences jubileumokhoz.

Forrás: Magyar Kurír

Szerző: Verestói Nárcisz

Fotó: Gieszer Richárd