A ferences jubileumokhoz kapcsolódóan Szent Ferenc lelki életének iskolája elnevezéssel indult elmélkedéssorozat február 8-ától pünkösdig, kéthetente csütörtök esténként az esztergomi ferences templomban. Az előadók – összesen kilenc alkalommal – Szent Bonaventura Szent Ferencről írott életrajza nyomán keresztül igyekeznek a hallgatósághoz közelebb vinni Szent Ferenc lelkiségét. Április 18-án az esztergomi Szent Anna ferences templomban Zarándy Kleofás OFM Még a világban, de már Krisztussal címmel tartotta meg a sorozat hatodik előadást.

„Még a világban, de már Krisztussal” – talán így jellemezhetnénk leginkább földi életünket. E kettősségben felsejlik a keresztény ember létének képe. Zarándy Kleofás OFM szerint azonban, amikor erről a témáról beszélünk, hajlamosak vagyunk úgy értelmezni ezt az állapotot, mint pusztán a szerzetesi élet – sőt, egyenesen Szent Ferenc életének – modelljét, pedig valójában mi, keresztények mind ebben a helyzetben vagyunk. „S ilyeténképpen, a levonható üdvös tanulságokat mindannyian – ti is, laikus istenhívők és mi, szerzetesek is – mind igyekszünk magunkra vonatkoztatni, és az életünkben kamatoztatni” – fogalmazott. 

Az atya a téma boncolgatására két szempontot ajánlott előadásában a résztvevők figyelmébe. Első körben emlékeztetett: Szent II. János Pál pápa a szerzetesi fogadalmakról úgy beszélt, mint a keresztség kiteljesedéséről, vagyis az Istennek szentelt élet tökéletesebb kifejezéséről. „A szerzetesi életforma egy út, ami egyben fejlődés is, az Istennel való kapcsolat egyre inkább való elmélyülése. A krisztusivá válásunk – vagy az üdvösségünk útja – sokkal inkább egy kiteljesedési folyamat, semmint gyökeres megváltozás” – jegyezte meg Kleofás atya, hozzátéve, ez nem zárja ki azt, hogy bizonyos szentek vagy közemberek életében vannak komoly, és akár hirtelen végbemenő pozitív fordulatok.
„A szentté válás tehát a személyiség kiteljesedése (…) A belénk teremtett istenképiség válik egyre inkább nyilvánvalóvá és láthatóvá” – összegezte Kleofás testvér, majd bibliai példákkal is szemléltette gondolatmenetét: nem a semmiből lett egy nagy-nagy fa, hanem egy pici mustármagból, illetve nem a semmiből csinált rengeteg kosár halat és kenyeret Jézus, hanem abból a pár cipóból és halból, amit hoztak neki.  

És így van ez Szent Ferencnél is – a bőkezűség, ami korábban a dorbézolások során mutatkozott meg nála, az később az irgalmasság nagyvonalúságában, valamit Isten bőkezűségének a meglátásában tért vissza. „Lásd, a Naphimnuszt, amikor Istent a csodálatos teremtményeiért és bőkezű ajándékaiért dicsőíti” – világított rá Kleofás testvér, aki szerint egy depresszióra hajlamos emberből valószínűleg nem lett volna Szent Ferenc.
Érdemes azt is megfigyelnünk, milyen irányba változott Ferenc figyelme: a földitől a mennyei felé, az
emberitől az isteni felé, a külsőtől a belső felé. Ez a mi krisztusivá válásunk útja is. Nem az a lényeg, hogy mitől fordulunk el, hanem hogy merre tartunk.
S pontosan ugyanezt a dinamikát fedezhetjük fel Szent Ferenc imáiban is. Eleinte még kérő imádságokkal találkozunk – például a san damiano-i kereszt előtt –, amelyben az imádkozó ember, azaz a megtért Ferenc van a középpontban: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.” Majd innen jut el a Naphimnuszig és A fölséges Isten dicséretéig, amelyek pedig már dicsőítő imák, ahol az Úristen van a középpontban: „Szent vagy, egyetlen Úristen, ki csodákat művelsz. Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy, te vagy a mindenható király, Szentséges Atya, ég és föld királya.”

Zarándy Kleofás OFM szerint a „még a világban, de már Krisztussal” gondolat másik megközelítése, hogy ez a kettősség végig jelen van az életünkben. Egy ember életében mindig megtalálható az e világi – esendőség, bűn, tragédia, visszafordulás –, de mindig jelen van benne az önzetlenség, a szeretet, az áldozat és az istenimádás is. „A földi életünkben mindig együtt nő a búza és a konkoly. Ezt jól tudta Ferenc is. Ettől olyan emberi, és talán emiatt olyan népszerű még 800 év távlatából is” – húzta alá Kleofás testvér, felelevenítve azt a történetet, amikor Ferenc arra kérte a testvéreket, hogy a kertben egy kis részt hagyjanak gazosan.

Kleofás atya kiemelte: nem csak a természetben, hanem saját magunkban is el kell fogadnunk mindent: a vandon növő dolgokat, a gazokat és a férgecskéket is. Mint mondta: „Szent Ferenc tudta, mi lakik az emberben, ezért tudott irgalmas és megértő lenni (…) El tudta fogadni a testvért gyengének, betegnek és gyarlónak is. Vagyis, mindezeknek lehet helye ez életünkben.”
Példaként röviden elmesélte a gubbiói farkas történetét. Annak idején, amikor Szent Ferenc Gubbióban tartózkodott, a környéken egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem az embereket is fölfalta.
„A polgárok végső elkeseredésükben Szent Ferencet hívták, aki úgy szerzett békét köztük, hogy sem a gubbióiaknak nem segített legyőzni a farkast, sem a ragadozónak nem segített, hogy teljesen kiirtsa a kis községet. Helyette egymás megértésére vezette el a feleket, akik megállapodtak, hogy többé nem támadják meg egymást, és a lakók gondoskodni fognak a farkas élelmezéséről. Ugyanis a vadállat nem gonosz volt, hanem éhes. Ezt kellett megértenie a helybélieknek” – magyarázta Kleofás atya. Azaz meg kellett tanulniuk együtt élni. Ez pedig azt jelenti, hogy meg lehet barátkozni a farkassal – nem csak a körülöttünk, de a bennünk élő farkassal is.

Befejezésül Zarándy Kleofás OFM utolsó példázata arról a történetről szólt, amikor Szent Ferenc már nagyon rosszul volt, és a kedvenc csemegéjét hozatta magának a testvérekkel. Isten akaratából pedig úgy alakult, hogy azon a héten, amikor ez megtörtént, Szent Ferenc az Úrhoz költözött. „Hát, így halt meg Szent Ferenc: még egyszer utoljára majszolni akarta a kedvenc csemegéjét, és találkozni szeretett volna egy kedves hölgy ismerősével” – jegyezte meg Kleofás testvér, majd hozzátette, hogy ennek fényében emlékezzünk vissza a kezdetekre: vidám pajzánság, bohóckodás, fényes lakoma, válogatott ételek és dalok éneklése részegen. És mi lett ebből? Egy istenfélő asszony gondoskodása és egy doboz mandulás süti. Lényegében semmi nem változott meg, csak megszentült, megtisztult.

„Ferenc a földön fekve is ugyanúgy örvendett egy nő gondoskodásának és egy ízletes csemegének, mint amikor még Babylon fiaival zúztak az assisi sikátorokban. Csak éppen, ami mindezekre rárakódott – mértéktelenség és tisztátalanság –, az lekopott róla. És megmaradt a lényeg, a személyiségünk alapja: az istengyermeki tisztaság” – hangsúlyozta Kleofás atya. Ez tehát Szent Ferenc útja, ami a pajzán tivornyáktól Jacoba asszony mandulás süteményéig vezet.
Még a világban, sőt, mindvégig a világban, de egyre inkább Krisztussal – így járhatjuk Szent Ferenc útját.

***

A Szent Ferenc lelki életének iskolája című elmélkedéssorozat alkalmait kéthetente csütörtökönként tartották Esztergomban. Ezek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de külön-külön is önálló egységet alkotnak. Minden alkalom közös vesperással kezdődött az esztergomi rendház szerzeteseivel este 18.30-kor, amit 19 órától szentmise követett. Ezután következett a tanítás és az elmélkedés. 

A teljes előadást ezen a linken keresztül lehet megtekinteni.

A Szent Ferenc lelki életének iskolája című elmélkedéssorozat korábbi alkalmainak összefoglalója: 

1. Varga Kapisztrán OFM: Bevezetés Szent Ferenc lelki életének iskolájába. Ferenc a lelkiélet mestere – az életszentség útját végigjárt ember 
2. Balázs Jeromos OFM: Tiszta szívvel a világban 
3. Mészáros Levente OFM: Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik
4. Varga Kapisztrán OFM Szegénység iránti szerelme és a hiányok csodálatos betöltése
5. Komáromi Előd OFM: Jámbor lelkülete, és hogy miként vonzódtak hozzá az értelem híján lévő teremtmények is

Ádám Rebeka Nóra
Ferences Média, 2024