Évközi 6. vasárnap (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Lc 6,17.20–26)

Az évközi hatodik vasárnap evangéliumi szakasza (Lk 6,17.20–26) Jézus boldogsággal kapcsolatos szavait közvetíti.

Az evangélista ezt a beszédet sík vidékre helyezi, vagy még pontosabban olyan helyre, ahová Jézus leereszkedik (Lk 6,17). A hegyen volt, ahol imádkozott, és ahol kiválasztotta és meghívta tanítványait (Lk 6,12). Most lemegy és megáll egy síkságon, ahol rá váró emberek sokaságával találkozik

Elsősorban szánalomra méltó emberekről van szó: betegek, éhezők, megszállottak. Élettől sebzett emberek (Lk 6,18–19).

Az első dolog, amit Jézus tesz, nem az, hogy meggyógyítja őket, segít rajtuk, hanem az, hogy lemegy közéjük és megáll. Jézus mindenekelőtt nem azért jött, hogy megváltoztassa az emberek életét azáltal, hogy megoldja problémáikat, hogy meggyógyít mindenkit örökre. Ő leereszkedik és közöttük marad, egy lesz közülük.

Jézus lemegy, megáll, majd azután kezd gyógyítani. Vagyis nem gyógyító tevékenységével kezdi, amellyel megszabadít különféle betegségektől, hanem egy Szóval, amely képes új módon láttatni velük saját életüket.

Ezt az új szemléletet beszéli el négy boldogmondásban és azoknak megfelelő négy „jajban”: boldogok vagytok, szegények; boldogok vagytok, éhezők; boldogok vagytok, akik sírtok; boldogok lesztek, amikor gyűlölni fognak titeket (Lk 6,20–22). És ezzel párhuzamosan: jaj nektek, gazdagok; jaj nektek, jóllakottak; jaj nektek, akik nevettek; jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket (Lk 6,24–26).

A Bibliában van egy egyetlen nagy boldogmondás, amelyet az Ó- és Újszövetségben megtalálható számtalan boldogmondás magában foglal: az Úr ismeretének boldogsága.

Ez a mi meghívásunk, a legnagyobb örömünk: ismerni Őt. Ez a mi boldogságunk.

Jézus az előtte álló emberekben az öröm ezen ígéretének első címzettjeit látja, látja azokat az embereket, akik abba a helyzetbe kerültek, hogy megismerjék Istent. Nem azért fogják megismerni, mert jobbá teszi majd a sorsukat, hanem egyszerűen azért, mert Ő maga leszállt közéjük; mert az emberiség mélységeibe leereszkedve rátalált azokra, akik várták és arra vágytak, hogy meghallgassák Őt és átadják magukat szabadításának. Ő pedig megállt ott.

Jézus tehát nem azt mondja, hogy a szegények boldogok, mert majd gazdaggá lesznek: nem ez az az igazság, amit Ő elhozott. Ez merőben emberi igazságosság volna, ami megváltoztatná mindenkinek a sorsát, új gazdagokat teremtve, ugyanakkor új szegényeket is. Semmi igazán új nem volna ebben.

A szegények azért boldogok, mert övék Isten országa, vagyis mert megismerhetik Istent.

A boldogok tehát azok, akiknek az életében megadatik a lehetőség, hogy tapasztalatot szerezzenek Istenről.

Ez annak a megtapasztalása, hogy Isten életet ad, és csak Ő tud életet adni. Boldogok, akiknek a történelem megadta annak lehetőségét, hogy megértsék, minden más hely, ahol az életet keressük, előbb-utóbb felfedi csalóka arcát: a gazdagság, a bőség, a vidámság, a tisztelet és a hírnév… Ezek nem negatív vagy bűnös valóságok. Csak nem képesek örök életet adni, mert bezárják az embert egy olyan állapotba, amelyben már minden jelen van, amelyben nincs mit várni és remélni.

Boldog, aki tudja, hogy az életben van más is, és aki ezt a mást Istentől várja, bizalommal.

Ennek a felismerésnek gyakran nagy kifosztottság, nagy szenvedés az ára.

Aki szenved, nem a szenvedés miatt boldog, hanem mert ez a szenvedés az igazság nagy és értékes iskolája: azé az igazságé, hogy nem vagyunk elegek önmagunknak, hogy nem vagyunk képesek egyedül megtenni, hogy hálóink még egy átdolgozott éjszaka után is üresek, ahogy azt múlt vasárnap láttuk (Lk 5,5).

És ez az, ahová az Úr leereszkedik és megáll.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)