A ferences jubileumokhoz kapcsolódóan Szent Ferenc lelki életének iskolája elnevezéssel indult elmélkedéssorozat február 8-án, amelyet pünkösdig, kéthetente csütörtök esténként tartanak az esztergomi ferences templomban. Az előadók összesen kilenc alkalom során Szent Bonaventura Szent Ferencről írott életrajzán keresztül igyekeznek a hallgatósághoz közelebb vinni Szent Ferenc lelkiségét. Az ötödik elmélkedést április 4-én Komáromi Előd OFM tartotta a soron következő fejezet alapján. Bejegyzésünkben a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány részletet az elhangzottakból – mintegy kedvcsinálóként.
„Krisztus feltámadt. Valóban feltámadt!” – köszöntötte az örömhírrel Komáromi Előd OFM az jelenlévőket, utalva arra, hogy előadására épp húsvét után pár nappal került sor. Emlékeztetett rá, hogy a jubileumi tanítássorozat által tanulni és fejlődni kívánunk, hétről-hétre Szent Ferencről elmélkedve. Hozzátette: rémisztő ilyenkor rádöbbenni, hogy mennyire messze vagyunk hozzá képest lelki értelemben, a kurzus révén azonban közelebb juthatunk hozzá. A megértés kulcsa az, hogy Szent Bonaventura életrajza nyomán tanulhatunk, aki szentként írt egy szentről.
Az előadássorozat Szent Bonaventura Szent Ferenc írt életrajzának középső 9 fejezetét dolgozza fel, mely három alfejezetben a megtisztulás-, a megvilágosodás-, és az egyesülés lelki útját taglalja. Komáromi Előd előadásának keretét a megvilágosodás útjának megértésére adta, melynek kulcsszavai a jámborság, a szeretet, és az imádság. Ezeken belül is ezúttal a jámborság került figyelme középpontjába.
Az előadó szerint a jámborság kifejezés talán sokak előtt pejoratívan csenghet. „Amit mi általában, a közbeszédben értünk jámborság alatt, valami egészen más, mint amit Bonaventura társít a fogalomhoz” – fogalmazott.. A jámbor lelkület viszont eredetileg a Szentháromságot jellemző cselekvés, ami a megtestesült bölcsesség személyében nyilvánul meg. Azaz nem egy erény megnevezése, sem az erények foglalata;olyan magatartást jelöl, ami az élet minden területén kifejeződik: Isten, az emberek és a teremtés felé egyaránt. Amennyiben a pietász – vagyis a jámborság – utal az emberi jellemre, úgy az tiszteletteljes válasz Isten szeretetére, ezzel együtt pedig utánzása is annak. „A legenda ma taglalt nyolcadik fejezete végig erről a belülről fakadó irgalmas és a másikhoz lehajló szeretetről szól. Legkevésbé a vallásosság valamiféle külsőségekben történő megnyilvánulásáról” – mondta, majd hozzátette, a fejezet címe is ennek fényben nyer értelmet.
Előadása kapcsán Komáromi Előd elgondolkodott azon, kiet említhetne példaként azok közül,, akik „a jámborság iskolájában eminens tanulók.” Elsőként Majnek Antal OFM jutott eszébe, akit talán mindenki ismer, és aki szerinte „megrendítően jámbor ember”. Megemlítette továbbá azt a laikus testvért, akivel egy korábbi ausztriai rendházi kiránduláson találkozott, mert mint mondta, ha valaki olvasta Szent Bonaventura írásának említett fejezetét, és ismeri a telfsi rendházban élő Joseph tesvért, szinte bizonyosan összekapcsolja őt a leírással. Az atya jámborságát illusztrálandó elmesélte, hogy egy alkalommal, amikor a szentmisére besétált egy macska, a testvér kedvesen azt mutatta neki, hogy imádkozzék ő is. „Nagyon testvéri volt, ahogyan magához vette az Úrjézust, ahogyan szolgált, és ahogyan társalgott velünk, gondozta a kertet, főzött, gondoskodott rólunk – meg is csodáltuk mind. Egy rendtársunk megjegyezte: Szent Ferenc biztosan nagyon szeretheti őt” – mesélte Előd atya, majd hozzátette, „talán a környéken sokan inkább azt gondolják róla, egyszerű lélek, de Szent Ferencre is ugyanezt mondhatták a kortársai”. Az atya harmadikként Rockenbauer Barnabás OFM testvért említette meg, rámutatva, valójában nem is kell messzire menni ahhoz, hogy találjon az ember maga körül jámbor lelkeket.
Előd atya a fejezet címének érzelmezésekor, először aza felsorolásra és különösképpen az „és” kötőszóra irányította a figyelmet. A cím mondatrészeit el lehet különíteni egymástól a kötőszó mentén.gyrészt a jámbor lelkület utalhat arra, Szent Ferenc hogyan viszonyul a teremtett világ felé, a második tagmondatot pedig arra hogy a teremtett világ miként vonzódott a szenthez.
A mű magyar kiadása tizenegy egységre bontható. Az első egy nyitányhoz hasonló költemény, míg a tizenegyedik megint különálló részként értelmezhető. A köztes részeket szintén ketté lehet bontani. A másodiktól az ötödi egységig a szöveg az emberekről szól, a szónélküliségről, a szavakról, és az azok általi ártásról. A középpontban nem az értelem híján lévő teremtményekkel, hanem rendtársakkal, szegényekkel, kolduskal; illetve arról szólnak, hogyan viszonyult Szent Ferenc a betegekhez, sérültekhez. A második egységben jelennek meg k az állatok; a nyúl, a bárány és a sólyom, mint szimbólumok.
Bonaventura nem pedig kronologikusan, hanem tematikusan mesél. Rendezőelve, hogyaz egyes témakörökhöz történeteket kapcsol, s azokon keresztül vezeti az olvasót mondanivalója felé.A jelen előadás témáját adó fejezet kulcsa Előd atya szerint az a történet, amelyben Szent Ferenc egy malacot átkozott meg. A legenda szerint a vágás előtti bárányokat gyakran kiváltotta, mert Krisztusra és az ő bűnnélküliségére emlékeztették őt. Egy kolostorban vendégeskedett, amikor egy újszülütt juhocskát felfalt egy disznó. Ferenc keserves sírásba kezdett az állat halála miatt, mire a disznó gyengélkedni kezdett. „Testével lakolt bűnéért, nem szolgált eledelül még az éhező állatok számára sem” – idézte az előadó Bonaventura írásából.
Előd atya kiemelte: nem arról van szó, hogy Szent Ferenc, aki az állatok védőszentje, elátkozta volna a disznót. A fontos a történetben az, hogy kire utalt számára a Bárányka – akinek a nevét nem véletlenül írták nagybetűvel a fordításban. „Ferenc észreveszi a teremtményekben Istent. Itt kapcsolódik össze a jámborság azzal, hogy ő hogyan viszonyul a teremtett világhoz. Mindenhez lehajló szeretettel fordul, mert Istenben is ezt fedezte fel . Mindennek Oka Isten.Őt keresi mindenben, és ebbe a rendbe állítja be önmagát is.”
Komáromi Előd szerint ha mi is felfedezzük a lehajló szeretetű Istent, aki minden teremtményhez jó, akkor mi magunk is könnyebben fogjuk tudni utánozni az isteni szeretetet. Ez az a lecke, amit Szent Ferenc lelki életének iskolájában megtanulhatunk – és amiben mi s mindig fejlődhetünk. Adjunk tehát hálát, ha ebben az értelemben sikerült itt-ott jámbornak lennünk, a lelkiismeretvizsgálat során azonban azt is vegyük észre, ha nem, s határozzuk el, hogy többször legyünk azok.
Előadása végén Előd atya megvilágosodás kapcsán úgy fogalmazott, hogy az is olyasmi, mint amikor a sötétben felkapcsoljuk a villanyt. Hirtelen minden más lesz. Tudjuk, mit kell tennünk. Valami ilyesmi is a megvilágosodás. Szent Ferenc tudta, hol a helye a világban. „Isten gyermekei vagyunk mi emberek, és a teremtett világ Isten gazdagságát dicséri. Ha ezt felfogjuk, akkor szeretettel és tisztelettel igyekszük viszonyulni mindenhez és mindenkihez” – zárta Komáromi Előd OFM tanítását, végezetül pedig közös imádságra hívta a hallgatóságot.
A teljes előadás ezen a linken tekinthető meg.
A Szent Ferenc lelki életének iskolája című elmélkedéssorozat korábbi alkalmainak összefoglalója:
Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024
