Novák Teofil a legfiatalabb egyszerű fogadalmas testvér a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományban. Jelenleg a papságra készülve teológiát végez és hitoktatónak tanul a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 2019 szeptemberében kötelezte el magát Krisztus szorosabb követésére a Kisebb Testvérek Rendjében, most pedig életének legmeghatározóbb eseményére készül: örökfogadalmat tesz szeptember 28-án szombaton a szegedi Havas Boldogasszony-templomban ünnepi szentmise keretében 11 órától. A vele készült mély és őszinte interjúban részletesen mesélt arról, hogyan jutott el a hivatás felismeréséig, mi vezette a rendbe lépéshez, és hogy milyen üzenetet adna azoknak, akik hasonló hívást éreznek.
– Miért a ferenceseket választottad?
– Erre nehéz egyértelmű választ adni, hiszen számomra is egy misztikus döntés volt, nem egy racionális elhatározás eredménye. Gyermekkoromban költöztünk Szegedre, ahol édesanyám hittantanárként állást kapott a helyi ferences közösségnél, így hamar kapcsolatba kerültem a renddel. Azóta is emlékszem, milyen meghatározó élmény volt találkozni azokkal a testvérekkel, akik ott szolgáltak – néhányukkal az évek alatt lakhattam egy rendházban is. Wertheim Mátyás OFM testvér vezetett be a rajzolás rejtelmeibe, és vele éltem meg első gördeszkás és snowboardos kalandjaimat is. Szeged egy különleges város, ahol több szerzetesrend is jelen van, de valamiért a ferencesek egyszerűsége és közvetlensége vonzott igazán: az alázatuk és az emberek iránti szeretetük mély hatással volt rám. Szerettem volna olyan lenni, mint ők.
– Hogyan jutottál el a döntésig, hogy belépj a rendbe?
– A hivatásom keresése nem volt egyszerű és egyenes út. Gyermekként két nagy vágy élt bennem. Egyrészt mindig is szerettem volna családot, gyerekeket, hiszen éreztem, hogy Isten a szeretetre hív, és ezt családban megélni óriási ajándéknak tartottam. Másrészt azonban éreztem, hogy Isten vár tőlem valamit, de sokáig nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mi is az. Ez a kettősség sok vívódást okozott bennem, mert úgy tűnt, a két út kizárja egymást. Gépészmérnöki pályára készültem, fel is vettek az egyetemre, már a kollégiumi szállásom is megvolt és a munkám is: biztonsági őrként dolgoztam. Minden sínen volt – legalábbis kívülről úgy tűnhetett. Belül azonban folyamatosan ott motoszkált bennem az a kérdés, hogy vajon valóban ez-e az én utam. Közben pedig fogalmam sem volt, mivel járna otthagyni a biztos pontokat – az egyetemet és a már évek óta tervezett pályát –, és belépni a rendbe. Ez volt az én próbatételem: lépés a biztonságból a bizonytalanságba. Az érettségi környékén, 2017 májusában egy barátom elhívott egy imaestre, ahol hajnali kettőig imádkoztam és beszélgettem Istennel. Akkor engedtem el igazán mindazt, amit addig annyira fontosnak tartottam – a terveimet és az elképzeléseimet. Ekkor értettem meg, hogy Isten mást készített elő számomra, és ekkor nyílt meg igazán az út a szerzetesi élet felé.
– A kezdetektől az örökfogadalomra készülésig jópár év eltelt. Kik segítettek az utadon?
– Minden év hozott valami újat, amit megtanultam, és ezért minden egyes testvérnek nagyon hálás vagyok. A rendbe lépve folyamatosan támogattak a magiszterek, akiknek az volt a feladatuk, hogy irányítsanak minket a rendi képzés során, figyelve lelki és szellemi fejlődésünkre. A legtöbbet a novíciátusi év alakította rajtam. Berhidai Piusz OFM volt a novíciusmagiszterem, és nagyon jól ráérzett arra, mire volt szükségem abban az időszakban. A rendi nevelőtestületet a definitórium választja ki. Ők is rendszeresen visszajelzést adtak, hogy min érdemes változtatnom, fejlődnöm, és milyen készségeimet tudom kamatoztatni. Rengeteget tanultam a testvérektől az évek során: nyugalmat, kedvességet, figyelmességet, szemlélődést és lelkesedést. Rajtuk kívül Bán Jónás OFM testvért emelném ki, aki kiskorom óta ismer Szegedről, és aki a fogadalomtételemen is a kommentátorom lesz. Ő volt számomra a szerzetesi ideál. Továbbá Andor Károly OFM testvérért adok hálát, aki már évek óta a lelkivezetőm és gyóntatóm. Az örökfogadalom-tételt egy hónapos lelkigyakorlat előzte meg, amiért szintén óriási köszönettel tartozom, és amelynek a gyümölcseihez még évekig vissza fogok térni.
– Hogyan élted meg ezt hosszú időszakot? Mit jelentett számodra Isten hívása?
– Isten jelenléte mindig is része volt az életemnek: hol erősebben, hol gyengébben, de mindig éreztem, hogy Ő ott van velem. Hatalmas kegyelemként élem meg, hogy végül megtalált, de nem azért, mintha különleges volnék. A Jóisten bárkit megtalálhat. A lényeg az, hogy mennyire vagyunk képesek elengedni a saját akaratunkat, és megnyílni arra, amire hív bennünket. Keresésem idején egy karizmatikus közösségbe jártam, ahol elmondtam: úgy érzem, Isten papnak hív. Ekkor hallottam azt a mondatot, hogy nem kell semmit megtennem, amit nem akarok. Ez elsőre felszabadítónak tűnhet, de valójában itt rejlik a nehézség is. Mint minden kapcsolatban, ha nemet mondunk, azzal valami megreped. Úgy kell Isten felé fordulnunk, hogy még ha nem is mindig értjük, amit kér tőlünk, akkor is azt tudjuk mondani: „segíts, hogy a tiéd tudjak lenni”. Nem volt könnyű megérteni és elfogadni Isten hívását. Úgy éreztem, hogy más irányba szeretnék menni, de Ő nem engedte el a kezemet még akkor sem, amikor megpróbáltam neki bebizonyítani, hogy nem vagyok alkalmas arra, amit nekem szán. Mindig ott volt, hogy újra és újra magához hívjon, és végül rájöttem, hogy az igazi boldogságom ebben az elköteleződésben rejlik. Visszatekintve érdekes látni, mennyi változáson mentem keresztül. Eleinte úgy éreztem, hogy azért hívott magához, hogy megmutassam neki, képes vagyok lemondani mindenről az Ő nevében. Azt gondoltam, hogy egyszer végre azt fogja mondani: „ügyes voltál, most már mehetsz a saját utadra”, ugyanis nekem más terveim voltak, és nem tetszett az ötlete. Egy olyan jelet vártam volna, mint amit Ábrahám kapott Istentől. Onnan, hogy arra várok, hogy Isten kimentsen, eljutottam addig a felismerésig, hogy ez a hivatás nem egy időszakos próba, hanem egy állandó elköteleződés. Ami igazán változott ez idő alatt, az én magam vagyok. Amikor beléptem a noviciátusba, és megkaptam a rendi ruhát, már tudtam, hogy ezt nemcsak egy időre, hanem örökre szeretném. Az egyszerű fogadalmam letétele után is éreztem, hogy ez az út, amelyen végig szeretnék menni, de még szükségem volt időre, hogy a lelki elköteleződés mellett a szívem és az értelmem is megérjen erre a döntésre. Amit akkor még talán csak ösztönösen éreztem, mára tudatos választássá vált: a Jóisten tényleg arra hív, hogy szolgáljam, hogy kövessem őt, hogy jelen legyek vele. Úgy érzem, hogy Isten nem akkor talált meg, amikor beléptem a rendbe, hanem amikor azt kérte tőlem, hogy hagyjak el mindent.
– Mit üzennél azoknak, akik hasonló hívást éreznek?
– A magam példáját tudom csak idehozni, mert azt ismerem igazán. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy a Jóisten akkor is szeret, ha nem vagy képes elviselni a keresztet, amit rád akar tenni. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne adna erőt a kereszthordozáshoz. Csak a keresztet vállunkra véve tudunk közelebb kerülni az Ő szeretetéhez. Azoknak, akik hívást éreznek erre az életformára, először is azt üzenném, hogy ne azért lépjenek be a rendbe, mert jó a közösség. Isten miatt jöjjenek! Isten szeretete, a hivatástudat és annak a tudata, hogy szeretnénk neki szolgálni – erre van szükség. Ugyanakkor ne azért hagyják el a rendet, mert nehéz. A szerzetesi élet nem mentes a kihívásoktól, sőt talán éppen itt találkozik az ember a legmélyebb kérdésekkel és vívódásokkal. Az igazi elhivatottság alapja azonban Isten. Ha Őt követjük, akkor ezek a nehézségek nem legyőzhetetlen akadályok lesznek, hanem olyan tapasztalatok, amelyeken keresztül egyre mélyebben megélhetjük a szeretetét. Kitartás! A nehézségek az út részei, de ha kitartunk Isten mellett, Ő minden nap új erőt ad ahhoz, hogy továbbmenjünk, és semmi más nem számít, csak hogy vele legyünk – minden más eltörpül mellette.
***
A fogadalomtételről és az esemény részleteiről az érdeklődők ezen a linken olvashatnak. A Facebook-esemény itt érhető el.
Mi a hivatás? Milyen a ferences életút? Esetleg gondolkozol a jelentkezésen? Itt többet megtudhatsz rólunk.
Fotók: Novák Teofil
Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024
