Páduai Szent Antal az első nagy ferences generáció egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. Tiszteletének mértéke a világ számos országában vetekszik a Szent Ferenc iránti csodálattal. Antal születésének pontos dátuma nem ismert, de feltehetően 1195-ben látta meg a napvilágot Lisszabonban, egy nemesi család gyermekeként, s a keresztségben a Fernando nevet kapta. Családjának vallásossága, valamint az egyházi iskola hatására már tizenöt éves korában belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé.
A ferences rendhez való csatlakozás vágyát élete két fontos eseménye váltotta ki.
Pappá szentelése előtt Fernando egy ideig a coimbrai Santa Cruz kanonoki kolostorbn élt, hogy ott nyugodt körülmények között teológiát tanuljon, és készüljön fogadalmára. Éppen ezidőben hozták el e városba az első ferences vértanúk holttestét, akik Marokkóban haltak vértanúhalált. Az ő példájukat látva, illetve megérintve a ferences testvérekkel való találkozástól, akik a közeli – Santo Antonio dos Olivais nevű – kicsiny rendházból érkeztek, és a kolostor ajtajánál alamizsnát koldultak, megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen.
1220-ban be is lépett a ferences rendbe, és Remete Szent Antal nevét felvéve, Antal testvérként azonnal Marokkóba indult, hogy misszionáriusként hirdesse Isten igéjét. 1221-ben azonban megbetegedett és hajóra szállt, hogy visszatérjen Spanyolországba, ám egy vihar Szicíla partjaihoz sodorta őket. Itt csatlakozott ferences testvéreihez, akik éppen Pociunkulába tartottak, a rend egyetemes káptalanjára. Az összegyűlt háromezer testvér közül szinte senki nem ismerte őt, így a rendtartományok beosztásánál, -saját kérésére – végül az észak-itáliai provinciába került, és a montepaoloi remeteségbe küldték, hogy ott házimunkát végezzen, szemlélődő életet éljen.
„Így jött el 1222 nyara, amikor a mécsest, amely addig rejtekben volt, maga Isten emelte lámpatartóra, hogy másoknak is világítson.” A közeli Forli városában papszentelési ünnepet tartottak, amely eseményre a meghívott szónokok egytől egyig lemondták a felkérést. A házfőnök kétségbeesésében Antalt kérte meg, hogy tartson beszédet a testvéreknek, akiről csendes visszahúzódó jelleme miatt senki, még ő maga sem gondolta, hogy alkalmas a feladatra. Amikor elkezdte elmélkedését, betöltötte őt a Lélek ereje, és egy összeszedett, a legszebb hasonlatokkal, tökéletes bibliai utalásokkal és személyes tapasztalatokkal is átszőtt beszéd hagyta el ajkát. A jelenlévők megrendülve hallgatták minden szavát.
Szónoklata olyan sikeresnek bizonyult, hogy elöljárói Felső-Itáliába küldték, hogy prédikáljon a tévtanítók ellen. Szent Antal itt vándorprédikátorként élt, városról városra hirdette a katolikus egyház tanítását. Rendtársai, mivel látták, hogy Antal milyen sikeresen végzi ezt a tevékenységet, kérték tőle, hogy képezze őket erre a munkára. Kérésüket Szent Ferenc elé terjesztették, így Antal megbízatást kapott a tanításra, s megalapította a rend első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő maga volt az első teológiatanár. 1224-ben Dél- Franciaországba is eljutott, ahol szintén harcolt az eretnekek ellen – de nem fegyverrel, hanem Isten igéjével, prédikációival, és az eltévedtek iránt érzett szeretettel.
1227-ben tért vissza Felső-Itáliába, s életének utolsó éveit Padovában töltötte. Az 1231-ben tartott nagyböjti beszédeire már többezer ember gyűlt össze, s mivel nem volt akkora templom a városban, ahol ilyen sokaság elfért volna, a szabadban tartotta meg az elmélkedéseket. Padova városa megváltozott: az ellenségek kibékültek, adósokat engedtek szabadok, gyilkosok és tolvajok tartottak bűnbánatot a szent beszédeinek hatására. Antalt azonban kimerítette ez az óriási tömeg, s ekkor már betegen néhány hétre a camposampieroi remeteségbe ment. Végül június 13-án a Páduához tartozó Arcellában, egy kis ferences rendházban fejezte be földi életét.
IX. Gergely pápa már tíz hónappal a halála után szentté avatta, XII. Pius pápa pedig 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánította. Páduában található sírja Olaszország egyik leglátogatottabb zarándokhelye. Közbenjárására ezekben a napokban is számtalan csoda, megtérés és gyógyulás történik. Épen maradt nyelvét és egyéb ereklyéit a páduai Szent Antal Bazilika egy mellékkápolnájában őrzik.
Ennek az oly népszerű, de sokszor hamisan ábrázolt ferences szentnek az életéről szerzetestársai, valamint a legendák beszélnek.
Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz. Kíváncsiságból meg akarták hallgatni a szónokot, akiről oly sokat beszéltek, s talán szerettek volna ebből az alkalomból ismét ,,nyélbe ütni valamit”. A szent szavai azonban nem várt hatást váltottak ki bennük: kérték Antalt, hallgassa meg gyónásukat és szabjon ki rájuk kemény vezeklést. Akik gyilkosokként tértek be Isten házába, új emberekként váltak el Antaltól. Csodatévő híre — mely igen gyorsan terjedt — ezekből a rendkívüli megtérésekből született.
Antal nem riadt vissza attól, hogy — ahol szükségesnek látta — kendőzetlenül kimondja az igazságot. Egy temetés alkalmával fölkérték, hogy mondjon beszédet egy gazdag emberről, akinek kapzsiságát és fösvénységét mindenki ismerte. Ellentétben azokkal a könnyelmű szónokokkal, akik az elhunytnak olyan erényeit szokták dicsérni, melyekkel az nem rendelkezett, Antal a Szentírás e helyéről beszélt: ,,Ahol a kincsed, ott van a szíved.” Befejezésül pedig ezt mondta: ,,Hogy pedig lássátok, hová juttatja az embert kapzsisága, tudjátok meg, hogy ez a halott a pokol tüzébe került, szívét pedig pénzes ládájában lehet megtalálni!” Mint mondják, a rokonok kinyitották a ládát, és abban a pénz alatt egy meleg, dobogó szívet találtak.
Olyan békétlen korban, amikor ,,nem volt biztonságban a vendég vendéglátójától, testvér a testvérétől” (Padovai Krónika), Antal áldott békeszerző volt. Különösen híressé lett bátor föllépése Ezzelino veronai zsarnok előtt. Ez a fejedelem buzgó és erőszakos párthíve volt az utolsó hohenstaufi császárnak, II. Frigyesnek. Politikai agyrémei szolgálatában borzalmas kegyetlenségeket követett el és százakat gyilkolt le. Akkor Antal Veronába utazott, és követelte, hogy vezessék a fejedelem elé.
Ezzelino a trónján ült. Kardforgatásban jártas testőrei vették körül. A szegény barát úgy állt eléje, mint akinek hatalma van, a trónon ülő pedig nem lenne más, mint egy bevádolt gonosztevő: emelt fővel sorolta föl bűneit — a sok ártatlanul kiontott vért, az istentelenségeket, rablóhadjáratait –, és az ég bosszújáról beszélt, amely hamarosan be fog következni. A katonák csak uruk intését várták, hogy darabokra vágják a szerzetest –, a hatalmas úr azonban elsápadt, reszketni kezdett, leszállt trónjáról és Antal lába elé esett. Bűnbánata jeléül övét a nyaka köré tekerte, és könnyek között megesküdött a szentnek, hogy Isten bocsánatát kéri.
A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.
Részlet Szent Antal tanításából:
„A szentek – e földi homályban – ragyognak mint a csillagok az égboltozaton. Valóban csillagok a szentek, és Krisztus gondviselésének rejtekében tartja őket; nem akkor tűnnek fel, amikor ők akarják, hanem készen állnak arra az órára, melyet az Úr határoz meg számukra. És amikor meghallják szívükben a hívást, kilépnek a szemlélődés titkos kamrájából, hogy végrehajtsák a művet, melyre rendeltettek.”
Imádság:
Mindenható, örök Isten, te Szent Antalt kiváló igehirdetővé és gondjainkban hathatós közbenjáróvá tetted. Add, hogy segítségével a krisztusi élet útján járjunk és minden nehézségünkben érezzük támogatásodat. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Forrás: Diós István: A szentek élete; Kovács Kalliszt OFM: Ferences szentek és boldogok, Magyar Kurír
Képek: Ferences Sajtóközpont, pixabay.com
