– Beszélgettünk a rorate előtt és után is hívekkel, akik négykor, negyed ötkor is felkelnek azért, hogy itt legyenek a rövid misén. A papnál mikor szól a vekker?
– Nekünk nagyon jó dolgunk van. Igazából negyed hat, fél hat körül ha felkel az ember, akkor úgy tud leérni, hogy már emberi képe is van.

– Az emberi kép mögött azért kell hogy legyen egy különös koncentráció is, mégsem dolgozik egy pap mindennap már reggel hatkor.
– Nyilván ez nagyon függ attól, hogy milyen az illető személyiség, és hogy mikor, hogyan tud felkelni. Én alapvetően éjszakai bagoly vagyok, sokáig fenn tudok maradni, de a reggel szörnyű. Ilyenkor azért mindig gondolkodni kell előre, hogy mi lesz a következő szó. De hát ez is egy szépsége ennek a szentmisének.

– Mindennap valami értékeset kell tudni mondani a híveknek, amit egyrészt a nap során visznek magukkal, másrészt őket viszi közelebb a karácsonyhoz. Megy ez? Nem válik az ember unalmassá?
– Adventben kifejezetten szeretem azt, hogy a roratéra lejőve mindenki egyfajta „gyakorlatot” végez. Könnyű ilyen helyzetben feladatot adni. Ritkán vagyok didaktikus, de ma, advent második csütörtökjén az voltam, így: „a mai napon figyeljünk arra…” Nyilván a szentírási részek is nyújtanak segítséget. Néhány éve nekem kifejezetten könnyebbség volt, hogy a rendtársakkal leültünk vacsoránál, és átbeszéltük, ki mit mondana az adott szakaszhoz másnap reggel.

– Egy egész agytröszt dolgozik egy prédikáción?
– Többen is tartunk roratét, nemcsak itt, hanem egy közeli iskolában is jelen vagyunk, ahol teljesen önkéntesen lehet részt venni. Sokan jönnek öregdiákok is rá. Ott nem hat órakor kezdünk egyébként, mint a Margit körúton, hanem hétkor. Szóval többen is prédikálunk ilyenkor, úgyhogy nagyon jó a közös felkészülés a szentbeszédekre.

– Mikorra nyúlik vissza a roraték hagyománya az országúti ferenceseknél?
– Jó lenne tudni, hogy mikor alakult ki pontosan a rorate, de ezt nehéz megmondani. Mi az 1700-as években jöttünk ide a Batthyány téri kolostorunkból, II. József alatt, azóta itt eleve van ferences szertartásrend.

– Eddig nagyjából a „szolgáltatás” hátteréről volt szó. De saját adventje van-e egy papnak?
– Szerencsés eldönteni, hogy mi az a dolog, amivel adventben foglalkozik az ember, mi az, amit különösebben is „odatesz”. Lelki beszélgetésekben is szoktam tanácsként adni, hogy nagyon jó böjti cselekedet lehet az amúgy is elvégzendő feladatokat valahogyan tisztességesebben megcsinálni. Utóbbi években erre szoktam figyelni én magam is. Például nem halogatok dolgokat.

– Biztos hosszabb a gyónók sora is ilyenkor. Egy pap ezen is érezheti a karácsony közeledtét.
– Egyre több időt tölt az ember ezzel, különleges készületet igényel. Ez nehéz szellemi munka, bármilyen furcsa is. De elhatározás, hogy ilyenkor a szentgyónásban még jobban „ott leszek”.

– Sokaktól nemcsak a gyónás áll távol, de templomba sem járnak, és igen nagy az egyáltalán nem hívők tömege is. Valahogy furcsa lenne, ha ők kimaradnának ebből az időszakból. Hogyan élheti meg adventet egy nem hívő?
– Egy nem vallásos emberben is vannak mély, nagyon igaz vágyak. Ő is keresi a békét, a találkozást. Nem véletlen az sem, hogy aki adománygyűjtéssel foglalkozik, az pontosan látja ilyenkor, hogy az emberekben nagyon nagy nyitottság keletkezik. Aki ad, az tudja, hogy kap is. Azt gondolom, hogy aki nem vallásosként készül karácsonyra, érdemes őt megerősíteni, hogy az a belső vágy, amely benne van találkozásra vagy bármi másra, az jó vágy, és érdemes vele „dolgoznia”. Egy nem vallásos családban is nagyon mély családi ünnep lehet a karácsony, és ennek nagyon nagy értéke van.

– Értéke… Nem esik oda az ember lelkileg is „csak úgy” a karácsonyfa alá a bevásárlásból és a sok előkarácsonyból?
– A jó készületben benne van, hogy az ember odafigyeljen a célra is, amely jelen esetben nem valami, hanem valaki, és talán ez a legfontosabb: minden gyakorlatunkban, készületünkben egyetlen keresés legyen, és aztán egy rátalálás – Istenre, amennyire rajtunk múlik.

Bucsy Levente, MNO