Hallgatnivaló

Az élet nehézségei nem Isten büntetései – Szoliva Gábriel OFM meghívása az önmegtagadásra, az örömre

A heti stigmatizációhoz kapcsolódó elmélkedést Szoliva Gábriel OFM mondta, témája pedig az „értelmetlen” és gonosz okozta sebek: meghívás az önmegtagadásra és az örömre. Gábriel atya két nagyon különleges nő történetén keresztül mutatja meg nekünk, hogy még a legnagyobb gonoszság és a legnagyobb fájdalom közepette is ott van velünk az Isten és sebeinken keresztül építeni akar minket. Immaculée Ilibagiza és Puch Orsolya történeteiből mi is töltekezhetünk és tanulhatunk hitről, kitartásról és az Istenben való végtelen bizalomról. 

––

Rendtartományunk szeptemberben emlékezik meg Szent Ferenc stigmatizációjáró, arról az eseményről, amikor rendalapítónk megkapta a Szent Sebhelyeket. Ehhez kapcsolódott az idei Ferences Ifjúsági Zarándoklat tematikája is, melynek jelmondata: sebekből új élet. Új elmélkedés-sorozatunkban szeptember folyamán minden héten megosztunk egy-egy ferences testvér által mondott prédikációt, melyek segítségével megérthetjük, hogyan segíthetnek nekünk a mindennapok során szerzett sebeink.

––

A sorozat többi része is elérhető a Spotify csatornánkon: 

  1. Radványi Atanáz OFM: https://open.spotify.com/episode/3nbIPDLPao0OV4SFH7yACy 
  2. Dobszay Benedek OFM: https://open.spotify.com/episode/2ivmqHszbMTMqGxWaEfGMz 

Az elmélkedések videó formában is elérhetők a YouTube csatortnánkon: 

  1. Radványi Atanáz OFM meghívása a kiengesztelődésre: https://www.youtube.com/watch?v=PRX4dBEiQeA 
  2. Dobszay Benedek OFM meghívása a közösségen belüli kiengesztelődésre: https://www.youtube.com/watch?v=cn7yRs8XiBM 

Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum