Október 4-én Assisi Szent Ferenc emléknapját ünnepli a katolikus egyház. Ez idén egybeesik a Rómában kezdődő Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésével, amelynek témája: Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés. A rendi vezetés Rómában született levelét közöljük, ami amellett, hogy betekintést ad Szent Ferenc szívébe, mely a ma élő ferencesek által is dobog és dolgozik a társadalom különböző szöveteiben, konkrét kérdésekkel is segíti elmélyíteni az olvasóban a párbeszéd, az igazi meghallgatás és a kölcsönös nyitottság kultúráját.

***

Kedves Testvérek és Nővérek,

az Úr adjon Nektek békét!

Közel vagyunk Szent Ferenc atyánk és testvérünk ünnepéhez, amely ezen a napon egybeesik a 16. szinódus rendes közgyűlésének kezdetével, amelynek témája „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel, küldetés” (első ülésszak). A Ferenc pápa által a szinódus számára javasolt téma, módszer és folyamat a következő kulcsszavakat említi: hűség a Lélekhez, együtt haladni, meghallgatás, párbeszéd, megkülönböztetés.

A meghallgatáson és párbeszéden keresztül történő megkülönböztetés nem idegen a mi lelkiségi hagyományunktól és eredetünktől, amint azt Szent Bonaventura is tanúsítja, amikor leírja, hogy „Ferenc, az igazán Kisebb, aki a nagy dolgokat a legfőbb Mestertől tanulta, nem szégyellt kérdezni kis dolgokban a kisebbektől. Páratlan szorgalommal szokta kutatni, hogy milyen úton-módon tudna tökéletesebben szolgálni Istennek az ő tetszése szerint. Ebben állt legfőbb filozófiája, ez képezte legfőbb vágyát, amiért élt, hogy megtudakolja bölcsektől és egyszerűektől, tökéletesektől és gyarlóktól, kicsinyektől és nagyoktól, hogyan lehet eljutni a tökéletes erény magasáig”. (Legenda maior 12,2)

Ez alkalommal szeretnénk elmélyíteni a hallgatás témáját, amely oly fontos életünkben és küldetésünkben. Karizmánk éppen az evangélium hallgatásából született, abból, hogy Ferenc meghallotta az evangéliumot, és az evangéliumnak ez a meghallgatása azonnal az egyház meghallgatásává is vált, amelyet az a pap képviselt, aki elmagyarázta a fiatal Ferencnek a szavak jelentését. Közel tizenöt év alatt ezt az eredeti életformát (forma vitae), amely az evangéliummal való boldog találkozásból indult ki, a testvérek és az idők jeleinek meghallgatásával alkalmazták, s ez mindenekelőtt a káptalanokon valósult meg.

Ily módon, a Ferenc és testvérei által végzett testvéri megkülönböztetés révén a ferences karizma fokozatosan elnyerte szöveges formáját, amely nyolcszáz évvel ezelőtt a Megerősített regulában kapta meg végleges jóváhagyását. A meghallgatás egyik nagyon aktuális dimenziója, amelyet különösen szeretnénk feltárni, a kölcsönös nyitottság testvéri közösségünkön belül, a testvérnek, valamint az ő szavának, szükségleteinek, gazdagságának és gyarlóságának ajándékként való befogadása, amely testvéri kapcsolatainkat a közösség útjává teszi az evangéliumhoz való hűségben.

Való igaz, hogy különböző látogatásaink és a különböző találkozók során, amelyeken Miniszterként és Definitoriumként részt vettünk, valamint a miniszter provinciálisok és a vizitátor generálisok által küldött jelentéseken keresztül meggyőződhettünk arról, hogy az Úr továbbra is megannyi jót tesz testvéreink örömteli és hiteles tanúságtétele és munkája által. Ugyanígy azt is felismerjük, hogy vannak olyan tényezők, amelyek megnehezítik a bizalmon alapuló kölcsönös meghallgatást testvéri közösségeinkben.

Az egyik ilyen tényező lehet az, hogy az elmúlt évek számos változása és kihívása (digitalizáció, Covid-járvány, globális felmelegedés stb.) olyan gyorsan követelte meg a folyamatos alkalmazkodást, hogy sokan közülünk ebben most egyszerűen fáradtnak és kimerültnek érzik magukat, és kevés energiát éreznek magukban a testvéri élethez.

Egy másik dolog, hogy bizonyos helyzetekben olyan polarizált kontextusban élünk, hogy egy mélyebb párbeszédet nyitni a közösségi életet fenyegető veszélynek tűnik. Megint más esetben a generációk közötti feszült viszony az, ami valódi kihívást jelent a testvéri egymásra figyelésben.

Nagyon jelenlévő tényező az is, hogy a legtöbben most már egyszerre élünk a valós és a virtuális világban, annak kockázatával, hogy egyszerre túl sok információt kell feldolgoznunk. Nem csoda, hogy kevés hely marad a valós világban ahhoz, hogy meghallgassuk azt a testvért és nővért, akit ott van mellettünk. Nagyon magunkra koncentrálunk, és arra, hogy miként tudjuk legyőzni az éppen aktuális kihívásokat.

Az élet mint párbeszéd Szent Ferenc nyomán című dokumentumban néhány évvel ezelőtt egy elmélkedést javasoltak a minőségi meghallgatásról, mint a párbeszédhez vezető fő útról. Mindenekelőtt azt hangsúlyozták, hogy létünk a meghallgatásra való felhívással kezdődik:

„Létünk egy hívásból ered. A másik szava mindig megelőz bennünket; mindenekelőtt az Ige, amely mindig is kimondta a nevünket: minden egyes ember nevét a maga szegénységében és pótolhatatlan méltóságában. Testvérek vagyunk, mert meghívottak és ’megajándékozottak’ vagyunk, de azért is, mert elfogadtuk, hogy szó és ’ajándék’ legyünk mások számára (vö. Végr 14). A testvéri közösség olyan párbeszéd, amely nem velünk kezdődik, és amelyet nem szabad megszakítanunk; ez a következőkben fejeződik ki: beszélni, hallgatni, bízni, elfogadni a különbséget, tisztelni a másikat, megkülönböztetni a Lelket és a lelkeket, tisztázni és kibékíteni a konfliktusokat. A nagy párbeszéd, amely Isten életét irányítja, a teremtést nagy testvéri közösséggé alakítja át.”

Ez a mélyreható hallgatás, amely képes legyőzni korunk különbségeit és polarizáltságát, hivatásunk alapja, ahogyan arra Rendünk Általános Konstitúciói is emlékeztetnek bennünket:

„Ne legyenek tettetők a szeretetben, amikor igyekszenek tisztelettel meghallgatni másokat. Sőt szívesen tanuljanak olyan emberektől, akik közt élnek, legfőképpen a szegényektől. Hiszen ők a mi tanítóink. Legyenek nyitottak arra, hogy párbeszédet folytassanak mindenkivel.” (CCGG 93,1)

Ahhoz, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot önmagunkkal és másokkal egy olyan korban, amely hajlamos bennünket önmagunkba zárni, egymás meghallgatása elengedhetetlen feltétele a hiteles megtérés és a testvéri közösségben való megújulás folyamatának. Szükséges a kegyelmet kérni a szív megtéréséhez és olyan kapcsolati dinamikák létrehozásához, amelyeken keresztül az egész testvéri közösség hangja felcsendülhet a maga eredetiségében és sajátos szépségében. Ennek a szépségnek a megtapasztalása lesz az, amely előre vivő meglátásokat és közös döntéseket generál.

Tudva, hogy nincsenek egyszerű receptek a kölcsönös meghallgatás tanulásához vagy újratanulásához, szeretnénk néhány gondolatot felvetni, amelyek néhány gyakorlati döntéshez vezethetnek benneteket:

• Az őszinte szeretettel és tisztelettel való meghallgatás mindenekelőtt azt feltételezi, hogy hajlandóak vagyunk odafigyelni arra, hogyan hallgatjuk meg a másikat: „Csak akkor fejlődhetünk a kommunikáció művészetében, ha odafigyelünk arra, hogy kit hallgatunk, mit hallgatunk, és hogyan hallgatunk, amelynek középpontjában nem egy elmélet vagy technika áll, hanem ’a szív azon képessége, amely lehetővé teszi a közelséget’”.
   
• Az a képesség, hogy megtanuljuk, hogyan hallgassuk meg egymást, nagymértékben összefügg azzal a hajlandósággal, hogy a testvéri naptárba rendszeresen beiktassuk a megosztás pillanatait, amelyekben minőségi kölcsönös meghallgatás alakulhat ki, lehetővé téve önmagunk számára, hogy valóban részt vegyünk egymás életében. Ennek érdekében célszerű lenne rendszeresen átgondolni és megosztani a közösségben azt, ahogyan az időnkkel és konkrétan a naptárunkkal gazdálkodunk. Ez vonatkozik a házi káptalanokra és a közösségi találkozókra, amelyeknek elsőbbséget kell élvezniük más kötelezettségek előtt. 
• Gyakran előfordul, hogy a közösségen belüli kommunikációnkban nem sikerül
  időben tisztázni a testvérek közötti félreértéseket és konfliktusokat. Ne felejtsük el és ne kerüljük ki azokat a nehézségeket, amelyek számos testvériségünkben multikulturális dimenzióból, etnikai és ’regionális’ különbségekből fakadnak, és amelyek éppen a kommunikációról és a meghallgatásról szólnak. Ezért a kérdésünk: Helyi káptalanjaink és más találkozóink alkalmával rendelkezésre állunk-e, hogy a közösségben való életünk „valódi” kérdéseivel foglalkozzunk, vagy csak információcserére szorítkozunk, arra, ami fontos, de nem elegendő ahhoz, hogy a köztünk lévő kapcsolatokat elmélyítsük? 
• VI. Pál a párbeszédet a „lelki kommunikáció művészetének” nevezte. Ezért lenne jó, ha a kölcsönös meghallgatást és a testvéri párbeszédet a hit és a lelkiség megosztásának szempontjával kísérnénk. Kölcsönös meghallgatásunkban van-e elég hely annak a segítségnek, amelyet a hit és a ferences karizma nyújthat? Meg tudjuk-e tenni ezt úgy, hogy megmaradunk a hallgatásban kulturális, nyelvi, etnikai különbségeink ellenére is? 
• Az egyház szinodális útja arra hív minket, hogy szélesítsük ki meghallgatásunkat és párbeszédünket, hogy meghaladjuk a testvéri közösség vagy a ferences család határait, és hogy nyitottan meghallgassuk a világot, annak kultúráit és valóságát, amelyek ma egyre összetettebbek. Röviden: megtanulni meghallgatni a „kintieket” (a körülöttünk élő világiakat, a küldetésben munkatársainkat, a fiatalokat, a nem hívőket és az úgynevezett „közömbösöket”, a bevándorlókat, a munkásokat és az időseket, azokat a hangokat és kérdéseket, amelyeket a teremtés intéz hozzánk…) Melyek azok a pillanatok, amelyeket a testvériségben tervezünk, hogy megnyíljunk erre a teljeskörű („360°-os”) meghallgatásra? Milyen konkrét lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy jobban megtanuljuk megismerni, értelmezni és megélni a körülöttünk lévő valóságot, anélkül, hogy elszigetelnénk magunkat tőle?

Egy, a Tökéletesség tükréből vett képpel szeretnénk zárni, amely azt mutatja, milyen fontos, hogy Isten szemével lássuk magunkat, mint egy olyan közösséget, amely a sokféleségen és a kölcsönös meghallgatáson alapul, ahol a kisebb testvér nem lehet testvér egyedül. Szent Ferenc azt mondja, „hogy az a jó kisebb testvér, aki sok más testvér életét és szokásait gyűjti össze magában”: csak a többiek hite és szegénység iránti szeretete, csak az ő egyszerűségük és jóindulatuk, az ő helyes érzékük és imádságuk, az ő türelmük és szeretetük által válhat igazi kisebb testvérré, Krisztus követésében Szent Ferenc nyomdokain; biztos, hogy soha nem egyedül.

Szent Ferenc örömteli ünnepén, a Regula és Greccio jubileumán, a legjobb kívánságainkkal és eleven testvéri szeretettel köszöntünk Benneteket, mély közösséget megélve egész Ferences Családunkkal ezen a szép napon.

Róma, Generális Kúria, 2023. szeptember 17-én, 

Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának ünnepén

1. Massimo Fusarelli miniszter generális
2. Ignacio Ceja Jiménez vikárius generális

Definitor generálisok:

1. Jimmy Zammit, fr. Cesare Vaiani, fr. Joaquin Echeverry, fr. César Külkamp, 
2. Albert Schmucki, fr. Victor Luis Quematcha, fr. John Wong, fr. Konrad Grzegorz Cholewa
   

A szöveget magyarra fordította: Berhidai Piusz OFM
A szöveg eredeti, és más nyelven elérhető változata a rendi vezetés központi honlapján található: https://ofm.org/lettera-del-ministro-e-del-definitorio-generale-per-la-solennita-di-san-francesco-2023.html

Fotó: teachingcatholickids.com

Ferences Média, 2023