A Lélekben árad szét a feltámadás ereje az embereken és a teremtett világon, sokféle módon. Ezek a húsvéti misztérium végtelen megnyilvánulásai a világban –az élet és halál olyan jelei, amelyekben az Élő Krisztus Lelke folyamatosan jelen van és működik, gyakran minden látszat ellenére.

Ferenc a halál egy formáját élte meg a leprások iránt érzett undorában, és feltámadást tapasztalt meg az irgalmasság gyakorlásában. Klára pedig ezt a húsvéti örömöt a nővéreivel való kapcsolatában tapasztalta meg (vö. VégrKl 67–70). Mindketten megmutatták, hogy ami terhes és keserű, az édessé változhat, és az új élet első gyümölcse lehet. Nem a halálé az utolsó szó!

Massimo Fusarelli OFM minister generális

Ma mindnyájan arra kapunk meghívást, hogy lépjünk be a halál helyeire, és álljunk ott, a sír szélén, hogy lássuk és higgyük, hogy bár a halál továbbra is félelmet kelt, valójában nincs többé hatalma. Arra meghívott személyek vagyunk, hogy a sír bejáratánál éljünk, mintha egy határ volna nyitva, egy átjáró. Éljük szüntelenül ezt az átmenetet a halálból az életre, lássuk, hogy a halál jelei itt vannak bennünk és rajtunk kívül, de higgyük azt a nagy, abszolút újdonságot, hogy egy „Erősebb valaki” jött a világba, hogy legyőzze azt az ellenséget, akivel az ember egyedül még csak szembenézni sem tudott soha.

Pierbattista Pizzaballa bíboros

A feltámadás tulajdonképpen a megtestesülés logikus következménye. Ha Isten lakást vesz az anyagban, akkor természetes módon hihetünk a test „feltámadásában” is. Egyszerűen fogalmazva: semmi, ami igazán jó, nem halhat meg! (Ennek elfogadása talán a hitünk valódi próbája!) Pál apostol a feltámadást a valóság általános elvének tekinti (lásd 1Kor 15,13). Nem egy egyszeri kivételre hivatkozik, amelyet el kell hinnünk ezzel a jézusi „csodával” kapcsolatban. Ehelyett Pál kozmikus mintának nevezi ezt az elvet, és sok helyen kijelenti, hogy a „szívünkben lakó Lélek” ennek az egyetemes üzenetnek az ikonja, garanciája, záloga és ígérete – sőt, egyfajta „előlege” is.

Richard Rohr OFM

Egy sebesülés mindig kimozdít és cselekvésre indít, lásd az irgalmas szamaritánust: a sebesültet gondos szeretettel kell felkarolni, gyógyítani. Nem hagyhatom ott az út mentén, s nem tehetek úgy, mintha nem látnám. Meghívás ez a tevékeny szeretetre, és a másikkal való együttszenvedésre. Kimozdít a „semleges” közönyből az is, ahogy látom: Isten Fia a mi sebeinket hordozta, s lám Ferenc az Isten Fia sebeit hordozza testén. Az emberi – és mindannyiszor érthetetlen, elfogadhatatlan – szenvedést felülírja az a szeretet, amelyről az Úr mondja az Utolsó Vacsorán: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Lehetőségem van arra, hogy szenvedéseimet szeretetből hordozzam. Az én döntésem. Ha igent mondok erre a hívásra, sebeim az Úr sebei lesznek, s az ő sebei az enyémek, és egész valóm megnyílik az örök, a feltámadott életre.

Berhidai Piusz OFM

A követ a sírtól elhengerítve találták. Nem azért volt így, hogy a föltámadt Jézus ki tudjon jönni a sírból, hiszen később zárt ajtókon át jelenik meg valóságos, szent, megdicsőült testében, hanem azért, hogy én bemehessek oda, és igencsak elámulhassak, mint Péter, és meglepődhessek, mint az asszonyok a mindenható Isten művén.

Csak számomra létezik elhengeríthetetlen nehéz kő, mely örökre elzárni látszik mindazt, amiben reménykedtem. Isten számára nem létezik sírkő, és nincs lehetetlen. Ő teremtő Isten, aki a nemlétezésből hozta elő szeretetével a mindenséget. Nagyobb tett a teremtés, melynek „eredményét” látom, tapintom, érzem, mint a halott test örök dicsőségre való föltámasztása.

Nagy műveinek csak eredményét láthatom, őt magát cselekvése közben soha. Az egész teremtett világ egyetlen nyitott húsvéti sír, benne a sírkövön hagyott leplek nyoma, és a belé áradó világosság. A sejtek és atomok világa csupa Húsvét hajnali nyitott sír, mely megdöbbenést, megrendülést, örömteli félelmet kelt, megannyi elhengerített kő, mely betekintést enged Isten hatalmának misztériumába.

Barsi Balázs OFM