Kedves Jótevőnk!

A gyermekkorból felsejlő, ismerős karácsonyi ének fenti sorait bizonyára újra halljuk majd idén karácsonykor. A csordapásztorok és Isten angyalai, a külvárosi istálló homályában köszöntést fogadó Szűz Mária és a hideg jászolban szénán szendergő Gyermek képei elvonulnak majd előttünk képzeletünk színpadán. Olyan ez az ének, mint egy kukoricacsuhéból kötött vagy fából faragott népi betlehem dalba fogalmazva. Éneklése pedig sok évszázad emberének érzéseit, szomorúságát és reményét hozza közel az ünnepi pillanatokban. „Nem pihen ágyban, sem friss palotában…” Zsigmond királyunk fényes budavári palotáját emlegetjük itt, amelyből a népi gondolatban egyszerre a főúri pompa, kényelem, létbiztonság és kiszámíthatóság jelképe lett. Épp ellenkezője mindannak, amivel az ének egykori szerzője, vagy később a betlehemest éneklő gyermekek találkoztak…

Évszázadok nélkülözése, számkivetettsége sóhajt fel reményteljesen e sorokból. Hiszen Isten Fia nem idegenkedik e rideg környezettől, nem tartja „rangon alulinak”. Odahagyta istenségét, „kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, … megalázta önmagát” (Fil 2,7–8), és ehhez képest a betlehemi jászol és a friss palota közti különbség már nem is olyan kiáltó. Tanító szavakat sem mond, hiszen egészen gyermekké lett; kiszolgáltatott és másokra szoruló, mint bármelyikünk újszülött korában. Arra vár, hogy elérkezzen az idő, és Édesanyja beszélni tanítsa,hangokat formáljon helyette, szavakat adjon Isten Igéjének emberajkára. Az „igazi világosság, aki minden embert megvilágosít” (Jn 1,9) most csendben, szegényes körülmények között rejtőzködik. És e csendes rejtőzködés reményünk forrása.

Szent Ferenc atyánkat mélyen érintették Jézus születésének körülményei. Isten Fia kedvéért, a vele való szoros sorsközösség miatt önként vállalta a szegénységet. Greccio falucskájának határában karácsony éjjelén szeme elé idézte, két kezével megelevenítette egy barlangban a betlehemi eseményeket, hogy még inkább elmélyítse önmagában Isten Fiának alázatát. Ennek nyomán állítunk évről évre betlehemeket az egész világon. Ferences közösségeinkben a karácsonyi esti zsolozsma után ünnepélyes menetben vonulunk a jászollal az ebédlői karácsonyfához, ahol gyertyát gyújtunk közösségeinkért, imádkozunk minden emberért: azokért, akik számára már nyilvánvaló, hogy Jézus a megváltó, és azokért is, akik úton vannak e felismerés felé. Megemlékezünk jótevőinkről, köztük Önről is, hiszen a jászol mellett különösképpen átérezzük, hogy emberi lehetőségeink bizony nagyon szűkösek. Sokszor csak mások nagylelkű segítségével tudunk rászorulóinkon segíteni. Hasonlítunk a népi betlehemes szegény pásztoraihoz, akik abból adnak a Kisdednek, amit bárányaiktól kapnak. Előkerül a tarisznyából egy kerek sajtocska, vagy egy gyapjútakaró… Bár nincs otthon aranyunk, tömjénünk, mirhánk, szeretnénk tovább szolgálni Isten Fiát korunk és környezetünk szegényeiben!

Az értünk emberré lett Jézus Krisztus születésének ünnepén hálásan köszönjük, hogy figyelemmel kíséri és nagylelkűen támogatja vállalt szolgálatainkat! Közösségeinkben a szentmise kenyerével és borával együtt ajánljuk fel hálaadásunkat mindezért a fölséges Istennek. Áldott, kegyelemben és békességben megélt Ünnepet, reménységet adó újesztendőt kívánunk!

Testvéri szeretettel,

a ferencesek