Hogyan fogadják a diákokat a ferences iskolák a Szentföldön? Miért számít „transzfúziónak” a zarándokok jelenléte? Milyen áldozatokkal jár a mindennapi élet Jerikóban, Betlehemben és Damaszkuszban? Tóth Vencel OFM atya szentföldi megbízott és Szabó Tünde misszionárius zarándoklatvezetők Szentföldön tett látogatásáról korábban már beszámoltunk, a velük készült interjúban most arról mesélnek, hogy a ferencesek miként építenek hidat különböző kultúrák és vallások között a Szentföldön.
– Mi a szerepe a szentföldi megbízottaknak, és hogyan alakult ki a ferencesek Szentföldhöz kötődő kapcsolata?
– Tóth Vencel atya: Az a ferencesek szentföldi szolgálatának alapja, hogy VI. Kelemen pápa 1342-ben a ferencesekre bízta a Szentföld őrzését. Ennek előzménye az, hogy 1217-ben Szent Ferenc több testvér társaságában meglátogatta a Szentföldet, találkozott magával a szultánnal is. Innentől számítjuk a ferences jelenlétet a Szentföldön. Akkó 1291-es eleste után megszűnt a szentföldi Latin Királyság, a ferenceseket is elűzték onnét, Ciprusra kerültek, ám nem hagyott alább a lelkesedésük a szent helyek iránt. Később a szultán beleegyezésével szolgálatot teljesíthettek a Szentsírnál, majd az Utolsó Vacsora terménél. Ezek után a Szentszék hivatalosan is megbízta őket a Szent helyek őrzésének feladatávall. A magyarországi szentföldi megbízott szerepét személyem tölti be. Minden ferences provinciának van legalább egy ilyen megbízottja, aki kapcsolatot tart a szentföldi ferencesekkel.
– Hogyan működik a komisszariátus a modern korban?
– Szabó Tünde: Manapság sincs szigorúan rögzítve, hogy a komisszariátusoknak hogyan kell működniük. Egyes országokban így működnek, máshol úgy: akár alapítványokkal, hivatallal, saját utazási irodával és fizetett alkalmazottakkal is fenntarthatják a működésüket. Magyarországon például nincsenek megfelelő források, ezért a missziók keretében valósul meg a tevékenység. Az intézményesített hátteret a provincia adja a komissziariátusnak, és együttműködünk egy katolikus utazási irodával is.
– T.V.: A ferences rend általános statútumai rendelkeznek arról, hogy minden rendtartományban nevezzenek ki szentföldi megbízottat, aki az adott rendtartománnyal és a Szentföldi Kusztódiával együttműködve végezze a feladatát. Ez a gyakorlatban három fő területet érint: zarándoklatok szervezése a Szentföldre, anyagi támogatások gyűjtése, valamint az Szentföld ügyének előmozdítása. Van továbbá egy vezérkönyv, amit a szentföldi megbízottak betartanak, de túl szigorú szabályozásról nem beszélhetünk, hiszen figyelembe kell venni egy adott ország és kultúra sajátságait. Így az egyes országokban eltérő a komisszariátusok működése: sok helyen a püspöki kar végzi a gyűjtést (például nálunk is), de van, ahol ezt a szentföldi megbízott maga intézi.
– Milyen célra, és hogyan gyűlnek az adományok?
– T.V.: Évente egyszer, a nagypénteki perselypénz-gyűjtéssel lehet támogatni a Szentföldet. Magyarországon a püspöki kar határozza meg, melyik vasárnap legyen ez. Emellett mi is biztosítunk folyamatos lehetőséget, hogy aki szeretné és megteheti, segíthessen, hiszen a Szentföldön élőket kizárólag a világ keresztényei támogatják.
– Sz.T.: Természetesen vannak eseti gyűjtések is. Például nemrég megkeresett minket Betlehem plébánoshelyettese, hogy a helyi árvaház számára szervezett gyűjtésbe vonjuk be a magyar híveket is. A horvát származású Sandro atya régóta felügyeli a betlehemi ferences fiúotthont, és azért engem keresett meg, mert tudja, hogy én is látogatok árvaházakat. Karácsonyra 3000 eurót szerettek volna összegyűjteni a jelenleg gondozott 300 fiúgyermek számára. A Szentföldön egyébként a 8-10 év alatti fiú- és lánygyermekek együtt nevelkednek az árvaházakban, utána azonban a lányokat a nővérek, a fiúkat a testvérek nevelik elkülönítve. Amikor közvetlen megkeresést kapunk valakitől, természetesen nem a püspöki kar intézkedik,hanem mi. Vencel atya idei legnagyobb projektje a szíriai keresztények megsegítésére indított gyűjtés volt. Az indíttatást a Firas Lutfi atyával, Damaszkusz ferences plébánosával való találkozásunk adta. Firas atya beszámolt a Szíriában élő keresztények szenvedéseiről és nehézségeiről. Ilyen esetekben a Komissziariátus önállóan is végezhet kisebb léptékű adománygyűjtést. Az idei legnagyobb missziónk volt, hogy az összegyűlt adományokat személyesen vigyük el Szíriába, mivel oda nem tudunk bankon keresztül utalni. A legtöbb helyre viszont ez lehetséges, így például betlehemi árvaház számára beérkezett összegeket a rendtartomány adományokra fenntartott külön számlaszámán keresztül juttattuk el.
– Hogyan épül fel a szentföldi közösség, és hogyan élnek ott a szerzetesek?
– T.V.: A Szentföldi Kusztódia – a Szentföld rendi kormányzati egysége – a ferences rend „ékköve”. Itt helyben született ferencesek is élnek, de bárhonnan a világból lehet csatlakozni, hogy vagy életük végéig, vagy ideiglenesen ott szolgáljanak. Vannak olyan szerzetesek is, akik ugyan nem tagjai a Kusztódiának, de segítik azt. Így alakul ki egy rendkívül sokszínű, gazdag kultúrájú ferences közösség.
– Sz.T.: Minden szerzetes magával hozza a saját kulturális különbségeit. Egy mosolygós ghánai testvér másként éli meg a misszióját, mint egy inkább befelé forduló japán. A szentföldi misszió nem csak a közösségi életet jelenti: sok kegyhely egyébként lakatlan területen található, például a Tábor hegyén is csak néhány szerzetes él, és a zarándokok jönnek-mennek. Gyakran hozom példának Jerikót: a buszon is úgy vezetem fel, hogy mi nagyon szép helyeken járunk ugyan, de a városban valójában nehéz az élet a keresztényeknek. Mindösszenéhány keresztény család maradt, több helyi egyház már nem is tart fenn állandó pasztorációt. Ez egyre inkább muszlim központ, ahol a mindennapi élet nagyon nehéz, nincsenek kikapcsolódási lehetőségek, az egyetlen feladat az arabul nem beszélő misszionárius testvéreknek a külföldi zarándokok várása. Ez hosszú távon meg tudja viselni az embert. Az, aki egy nyüzsgő, nyugati misszionáriusokból álló központba kerül, nagyobb közösségbe, az nyilván másként éli meg az életet, mint aki a legnehezebb helyekre kap beosztást.
– Ha ilyen nehéz körülmények között élnek, mi tartja őket ott?
– Sz.T.: A misszionáriusok személyiségén is múlnak az indítóokok. Az egyik emlékezetes tapasztalatom, amikor egy idős, kaliforniai születésű amerikai testvérnél voltunk. Az Olajfák hegyén szolgált, kedvesen beszélgetett velem. A hazájáról is szó esett, mert én nemrég jártam ott. Megkérdeztem, hogy egy olyan szép helyről nem volt-e rossz számára eljönni, és nem hiányzik-e neki, főleg itt Kelet-Jeruzsálem közelében. A Dominus Flevit kápolna ablakán keresztül rámutatott Jeruzsálem óvárosára és azt felelte: „Ott járt az Úr Jézus. Én csak ott akarok lenni, ahol Ő járt. Ez a legjobb hely a világon.”
Kétségtelen, hogy vannak rendkívül szép helyek: például Keresztelő Szent János pusztája Ein Kárenben, ami csodálatos, virágokkal teli vidék. Vagy Vencel atya kedvence, a Nyolc Boldogság hegye, ami virágzás idején szinte „földi paradicsomként” pompázik, ott nővérek élnek. Az itt szolgáló szerzeteseket fel tudja tölteni a természet szépsége is. Ugyanakkor a Szent Sír-bazilikában szolgáló testvérek például ablaktalan szobákban laknak, és embert próbáló a napirendjük.Az éjszaka közepén már kelniük kell a napi liturgiák miatt, s három héten át is folyamatosan be vannak osztva, csak egy hetet pihennek. Ezt is személye válogatja, hogy ki hogy éli meg, vagy fizikailag hogy bírja. De olyan is van, aki szereti ezt az életmódot, például a ghánai jó barátunk, aki jelenleg is a Szent Sír Bazilika fősekrestyése, mindig viccelődik, megölel, ha lát minket. Engem „doktornak” szólít, Vencel atyát „Fráter Franknek”. Nagy segítség nekünk, vele szoktuk intézni az éjszakai virrasztást az arra jelentkező hívek számára.
Persze vannak, akik kevésbé rugalmasak vagy gyengébb fizikumúak, akiket megviselnek a nehéz körülmények. Előfordult, hogy egy kedves amerikai származású testvért többször is a jeruzsálemi gyengélkedőbe kellett szállítani. Ilyenkor külön szervezést és belépési engedély intézést igényel, ha meg akarjuk látogatni. Ami a helyi keresztény híveket illeti, a jeruzsálemi örmény apostoli pátriárka egy alkalommal azt mondta nekünk, hogy a keresztény zarándokok látogatása olyan a számukra, mint egy transzfúzió: ők tartják bennük a lelket, és emlékeztetik őket arra, milyen fontosak a világ keresztényei számára.
– A világ eseményeit figyelve sokakban felmerül: biztonságos ott élni?
– T.V.: A Szentföldön általában biztonságban vannak a ferencesek, de időnként történnek atrocitások testvérek ellen is. A Kusztódia területe kiterjed Szíriára is. Amikor az Iszlám Állam ott garázdálkodott, a szerzetesek élete is komoly veszélyben forgott. Újabban például betiltották a harangozást. Nagyon nehéz és sokszor életveszélyes körülmények között élnek.
– Sz.T.: Én most nyáron jöttem vissza a szíriai misszióból, aminek keretében ferences kolostorban laktam és családokat látogattam. Vannak háztartások, ahol nincs internet, és jellemzőek voltak az áramkimaradások, ugyanakkor a keresztény negyed, a Bab Touma alapvetően biztonságos és nyüzsgő volt. Most viszont semmilyen hírt nem kapunk, nem tudjuk, mi van velük azóta. Számomra azért különösen nehéz ez, mert akkor, amikor ott jártam, még viszonylagos biztonságban egyedül is kimehettem. Damaszkusz sokáig annak volt a jelképe, hogy muzulmánok és keresztények tartósan békében együtt tudnak élni. A keresztények nagy templomát, a Keresztelő Szent János Bazilikát is csak azért alakították mecsetté, mert a muzlumán hívek száma annyira megnövekedett, hogy nagyobb épületre volt szükségük. Borzasztó belegondolni, hogy jelenleg nem tudjuk, milyen helyzetbe kerültek a keresztények, és lesz-e kedvük ott maradni egy olyan városban, ahol már harangszó sincs. Sokan csak a Nyugatra költözésben látják a megoldást. A legtöbb fiatal, akivel beszélgettem, valamelyik nyugati országba készült kimenni ösztöndíjjal.
– Milyen képet alakítottak ki magukról a ferencesek a Szentföldön?
– Sz.T.: Fontos különbség, hogy a keresztény jótékonysági szervezetek nemcsak keresztényeket segítenek, hanem a rászoruló muzulmánokat is. Ez fordítva szinte soha nem történik meg, bár a muzulmánok számára is vallási előírás a szegényeknek adományozni. Damaszkuszban is például azért tisztelték a ferenceseket és a többi keresztény szerzetesrendet is, mert minden nyomorultnak segítettek vallástól függetlenül. Akik ezt tudják, azok hálásak, és ezt sokszor szeretettel viszonozzák.
– Mi a helyzet a szentföldi ferences iskolákkal?
– T.V.: A ferencesek emberfeletti munkát végeznek: fogadják a zarándokokat és egyre több iskolát tartanak fenn. Ezeken keresztül el tudnak jutni a családokhoz, függetlenül attól, hogy valaki keresztény vagy sem. A ferences iskolákba sokszor 70–80%-ban muzulmán diákok járnak a magas oktatási minőség miatt. A muzulmán gyerekeket nem szabad téríteni, viszont megismerik a Szentírást, Jézus Krisztust és Szent Ferencet.
– Sz.T.: Egy átlagos muzulmán ember nem ismeri a keresztények hitét, csak annyit tud, amennyi a Koránban szerepel, vagy amit a mecsetekben tanítanak. A felnőttek gyakran merevek, ezért az oktatás az egyetlen módja a békés együttélésnek.
– T.V.: Ezt Akkóban is megtapasztaljuk, ahol szintén van ferences iskola. Többen már messziről köszönnek nekünk: „Hello, Abuna!” (arabul ez atyát jelent). A muszlimok így szólítják a ferenceseket. Az oktatás közel hozza az embereket és lebontja az előítéleteket, még akkor is, ha a ferencesek nem próbálják megtéríteni a muszlimokat.
– Milyen a vallás helyzete, összetétele?
– T.V.: A társadalom nem politikai pártok, hanem vallási hovatartozás alapján oszlik meg. Ott az a kérdés, hogy keresztény, muszlim vagy zsidó vagy. Senkit nem érdekel, hogy valaki római vagy görögkatolikus. Ezen belül persze mindegyik vallásnak megvannak a maga ágazatai. A zsidóknál a legnagyobb csoport a szefárd és az askenázi. A muszlimoknál is több irányzat létezik: szunnita, síita, alavita és még számos kisebb csoport.
– Sz.T.: Vannak olyan muzulmán országok, ahol az ateizmust szigorúan büntetik – szabadságvesztéssel vagy még súlyosabb büntetéssel. Van egy egyházmegyés pap barátom, aki a Latin Patriarchátushoz tartozik, és börtönlátogatások során találkozik olyanokkal, akiket istentagadás miatt ítéltek el. Ez csak az állami igazságszolgáltatás, de sajnos gyakran gyorsabb és durvább a helyi vagy a családon belüli önbíráskodás. Ha valaki muszlimból kereszténnyé lesz, a család is hitehagyottnak tekinti, és általában halállal büntetik. Ez rendkívül megrázó. Sajnos ritkán még keresztény család esetében is hallottunk olyan szomorú esetről, hogy egy apa végzett a gyermekével hitehagyás miatt.
— Milyen a keresztények helyzete a Szentföldön?
– Sz.T.: Nem könnyű. Van Betlehemben egy életvidám, kedves barátunk, aki a helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, aktív részvevője a helyi közösségi életnek és a ferencesek jobbkeze is. Mindig mosolyog. Egyszer láttam csak szomorúnak, amikor arról kérdeztem, hány keresztény család van Betlehemben. Azt mondta: „Betlehem, az Úr szülővárosa? Nem keresztény, hanem muzulmán hely. Legfeljebb tíz keresztény család, ha maradt.” A keresztény jelenlétet manapság a külföldről érkező misszionáriusok adják. Rengeteg templom van, a protestánsok is nagy számban képviseltetik magukat, és valóban sok a szerzetes és a misszionárius is, de ők nem helyiek. Ugyanakkor van reményt adó tapasztalatunk is. Egy kedves, négygyermekes családanya mondta egyszer nekünk, hogy soha nem költözne el a Szentföldről. Úgy fogalmazott: valóban sok a probléma, de ezeket legalább ismeri, hiszen mindig is ezekkel élt együtt. Ha máshová menne, a nyugati világba, olyan problémákkal is találkozna, amiket lehet, hogy kezelni sem tudna.
– T.V.: Vannak olyan közösségek is, ahol még Jézus eredeti nyelvén, arámiul beszélnek. Ezeket az Iszlám Állam nagyon megtizedelte. Amikor végre felszabadultak, ismét visszakerültek egy elnyomó helyzetbe. Maalulában, például még mindig nem sikerült helyreállítani a lakóépületeket és a szállodákat. A templomokat rendbe hozták, de a többi épületből hiányoznak a vízvezetékek, és romosan állnak.
– Nagyon más világnak tűnik a miénkhez képest.
– Sz.T.: Gyakran mondom, hogy sokan azt hiszik: a világ csak Észak-Amerikából és Nyugat-Európából áll. Pedig ez a kisebbik része a Földnek. Sokan mosolyognak vagy kinevetik a vallásosokat, de a világ nagyobb része vallásos, így ők vannak kisebbségben. Ha valaki egyszer ellátogat a Szentföldre, megtapasztalja, hogy a vallás az életnek egy természetes, központi és meghatározó eleme. Lehet, hogy sok konfliktusnak is ez az alapja, de mégis: az embernek van egy transzcendenciára való képessége, amit a „nyugati világ” sokszor elfelejt – pedig ez az emberi lélek egyik természetes igénye.
Gellért Sára Mária
Fotók: Tóth Vencel atya, Szabó Tünde
Ferences Média, 2025
