ferences logo

Megkezdődött a Ferences Ösztöndíjprogram tizenegyedik tanéve

A 2023/24–es iskolai évkezdés első hetei után nem sokkal, szeptember 19-én elindult a 11. Ferences Ösztöndíjprogram is. Az idei tanév négy kategóriájában már a felső tagozat 7-8. osztályosai is pályázhattak, így összesen 46 tanuló vesz részt a tehetséggondozó programban. Az évnyitónak a szentendrei Ferences Gimnázium adott otthont. 

A Ferences Ösztöndíj Program (FÖP) tanév megnyitójának első felszólalója Bodó Márton, a rendtartomány közoktatási referense és a program szakmai vezetője volt, aki az újításokat és a legfontosabb információkat közölte a résztvevőkkel. Ezek után dr. Dobszay Benedek OFM, a programot támogató Ferences ösztöndíj Alapítvány kuratóriumi elnöke, a program rendi felelőse köszöntötte a hallgatóságot. Elmondta, hogy a program – túlmutatva az iskolai kereteken – szeretné felkészíteni a fiatalokat az életre is. Az ösztöndíj teret nyit a diákok számára, hogy megtalálhassák azt, amivel foglalkozni szeretnének. Eközben alázatra és kitartásra is neveli őket, ami nagyon fontos, ugyanis a tehetség kitartás nélkül szertefoszlik. 

A nyitóbeszédeket csapatfoglalkozások követték, amiket Jakab Rita, a FÖP-csapatok készségfejlesztését negyedik éve irányító kommunikációs tréner és munkatársai, Varga Zsófia és Komáromi Tamás vezettek. Hogy a diákok és a tanév során őket kísérő mentortanárok jobban megismerkedjenek egymással, véletlenszerű csoportbeosztásokban oldottak meg először egy kreatív, logikai, majd vizuális feladványokból álló feladatsort, ezután pedig néhány irányított kérdés alapján kellett megbeszélniük egy-egy témát. 

Az évnyitót Mészáros Lukács, a szentendrei Ferences Gimnázium Pro Progressio díjas biológia–földrajz szakos tanárának kutatásmódszertani foglalkozása zárta, amelyben a projekttervezés gyakorlati lépéseit mutatta be. Mészáros Lukács – aki  régi, rutinos, számos országos és nemzetközi sikert elért mentor az ösztöndíjprogram történetében – felvezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a jó téma önmagában nem elég a sikeres projekthez. 

Az ösztöndíjat elnyerő diákok most is változatos témákkal pályáztak: volt, aki ferences legendákból lego kisfilm készítésére szánta a fejét, de szó volt intarziáról, zeneszerzésről, komposztálásról és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek segítéséről is. A legfiatalabb pályázó elmondása szerint eleinte izgult, de a változatos játékok és beszélgetések segítették őt a feloldódásban, az idősebbek nagyon kedvesek voltak vele, Mészáros tanár úrtól pedig számos új ötletet kapott, így bátran vág neki a tanévnek.

Az idei FÖP következő közös alkalmára októberben kerül sor, amikor egész napos tréningen vesznek részt a mentortanárok. 

[ngg src=”galleries” ids=”137″ display=”basic_imagebrowser”]

 

A Ferences Ösztöndíj Program három iskola diákjait fogja össze jelenleg: a szentendrei Ferences Gimnázium, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, és a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanulóit. Pályázni idén is négy kategóriában lehetett: tanulmányi, csoportos tanulmányi, közösségi és segítő témakörben, illetve angliai egy éves középiskolai ösztöndíjra. 

A program 2013 óta működik a ferences iskolákban, és azóta több száz diák tehetségének kibontakozásához járult hozzá. Az ösztöndíjprogram elsődleges célja, hogy támogassa és motiválja a tehetséges tanulókat tanulmányaikban: vannak már olyanok is, akik az ösztöndíjban támogatott területeken egyetemi diplomát is szereztek. A tanév során a diákok tudásuk elmélyítésében, nyelvtudásuk tökéletesítésében, személyiségük fejlesztésében, a továbbtanulásra való felkészítésükben, kutató, alkotó vagy közösségi, szociális segítő tevékenységre vonatkozó törekvéseinek megvalósításához kapnak segítséget. A nyertes pályázatok a tehetséggondozás és a havi ösztöndíj mellett előadói, vállalkozói és kommunikációs készségeket sajátíthatnak el, amik a munkaerőpiac kihívásaira is felkészítik őket. 

A FÖP fő támogatója a MET Csoport, ötletgazdája pedig Lakatos Benjamin, ferences öregdiák, üzletember és többek között Dobszay Benedek OFM, egykori tartományfőnök, lelkipásztor. 

Kérjük, amennyiben megteheti, támogassa Ön is az ösztöndíjprogramot! További információ a programról és az adományozási lehetőségekről: https://www.ferencesosztondij.hu/fop/

[youtube_sc url=”https://www.youtube.com/watch?v=cHOdTIOGnAA”]

Kalász Ferenc
Ferences Média, 2023

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum