Ferences emléknap: Árpád-házi Szent Kinga – július 24.

2020.07.24.

IV. Béla és Laszkarisz Mária első gyermekeként született 1224-ben. A szülői ház vallásos, ferences légköre, nagynénjének, Szent Erzsébetnek példája nagy hatással voltak rá. Nem csodálkozhatunk azon, hogy fiatalon szüzességi fogadalmat tett. Szülei azonban eljegyezték Boleszláv krakkói herceggel. Kinga nem kis vívódás után beleegyezett a házasságba. Az országra szóló esküvő után (1239) nagy nehezen sikerült királyi férjét rávenni, hogy Szent József-házasságban éljenek. Életrajzírói szerint Kinga élete állandó növekedés volt a hitben, amely tettekben nyilvánult meg. Különösen a szegények iránti szeretetben.

Az erőslelkű asszony részt vett férje kormányzó tevékenységében, aki oly nagyra tartotta tanácsait, hogy a rendeleteken Kinga aláírása is szerepel. Hálája jeleként férje megajándékozta ószandeci területtel, ahol klarissza zárdát építtettek. Kinga a tatárok elvonulása (1242) után hazalátogatott Magyarországra, majd az
apjától kapott bányászok szegítségével Krakkó mellett megnyittatta a wieliczkai sóbányát. Férje hosszabb betegeskedés után 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már klarissza ruhában jelent meg, jelezve jövő szándékát. Elvonult az ószandeci kolostorba s élete utolsó éveit ott töltötte Szent Klára regulájának
betartásával. Amikor bevonult a zárdába, azt mondta: „Feledjétek el, hogy ki voltam. Csak azért jöttem, hogy mint a legutolsó, szolgáljak nektek.” Végezte a legalábbvaló munkákat, söpörte a folyosókat, mosogatta az edényeket, s szolgálta a betegeket. Később a nővérek apátnővé választották. Türelemmel
viselt többhónapi szenvedés után 1292. júl. 24-én fejezte be életét. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, II. János Pál pedig 1999. jún. 16-án, Ószandecen szentté.

Részlet II. János Pál széntté avatáskor mondott beszédéből:
„Kinga és Hedvig Magyarországról érkeztek. Beléptek a lengyel történelembe, és tovább élnek a nemzet emlékezetében. Mint Hedvig, úgy Kinga is ellenállt az idő könyörtelen törvényének, mely mindent eltöröl. Évszázadok múltak el, és életszentsége nemcsak hogy nem halványodik el, hanem méginkább ragyog
a jövő nemzedékek számára. Nem felejtették el a magyar király leányát. Szentté avatásának napja ennek a legnagyszerűbb bizonyítéka.”