ferences logo

Farsang a Dorothea Otthonban

Különleges farsangot szerveztek a Dorothea Otthon lakói számára február 8-án. A kozármislenyi idősotthonba busók látogattak el. A jelmezesek az udvaron adták elő rövid műsorukat, amelyet az idősek az ablaküvegen keresztül nézhettek.


A kozármislenyi Dorothea Otthon idősek bentlakásos intézménye, ahol szakosított szociális ellátást végeznek. A bekerülő idős embereket életük végéig gondozzák itt. Mint az ország valamennyi idősotthonában, a Dorothea lakói is tavaly március óta élnek bizonytalanságban, bezártságban. Az intézmény dolgozói pedig mindent megtesznek, hogy ezt a nehéz időszakot élhetőbbé, elviselhetőbbé tegyék az idősek számára.

Február elején egy rendhagyó farsangot szerveztek. A ferences fenntartású intézmény munkatársai busókat hívtak az Otthon udvarára, akik népi muzsikaszó kíséretében bemutatták jelmezeiket és ízelítőt adtak a hagyományos téltemető szokásokról.

A lakók az ablak mögül, néhányan az udvaron nézték az előadást. És persze volt fánk is. Nagyon élvezték, régen történt hasonló esemény velük. Volt, aki még táncolt (kólózott) is, a kerekesszékes hölgy pedig majd kiugrott a kocsijából örömében. Azt sajnáljuk, hogy a busók nem ölelgethették meg az időseket, pedig nagyon szerették volna. A nap arany mondása, amikor a busó álarcos az ablakhoz közel jött és köszöntötte őket: »Milyen sok szép foga van!«” – számolt be az intézményvezető Csapi Róbertné Györgyi.


A ferences fenntartású Dorothea Otthon dolgozói fáradságos munkájukkal ezekben a napokban is a fertőzés szempontjából legveszélyeztetettebb korosztályt szolgálják. Hordozzuk őket imáinkban!

Fölséges Isten, életünk Ura, tekints le beteg testvéreinkre, és mindazokra, akik a járvány okozta bajoktól szenvednek.
Erősítsd mindnyájunk hitét a szenvedések elviselésében, adj bölcsességet és erőt mindazoknak, akik a betegeket szolgálják, a szenvedőknek pedig add, hogy egészségüket mihamarabb visszanyerjék, és hálatelt szívvel dicsérjenek téged! Ámen.

 

A ferences fenntartású szociális intézmények támogatására az alábbi oldalon van lehetőség:
https://www.ferencesalapitvany.hu/projekt/adomanygyujtes-a-ferences-szocialis-intezmenyek-tamogatasara/3

 

Ferences Média, 2021

 

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum