Karácsonyt követő második vasárnap (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Jn 1,1–18)

János evangéliumának prológusa (Jn 1,1–18), amelyet ezen a vasárnapon olvasunk, azt az alapot jelenti, amelyre János evangélista azután evangéliuma egész további részét építi.

A Prológus azonban nemcsak az evangélium alapja, alapelve, hanem a mi hitéletünknek, Úrral való kapcsolatunknak is alapja és alapelve: megadja azokat a koordinátákat, amelyeken azután mozgunk; egy olyan vonatkoztatási pontot, amelyhez mindig visszatérünk, hogy meggyőződjünk arról, életünk összhangban van-e az Úr életével.

A Prológus két szinten bontja ki üzenetét.

Az első a kinyilatkoztatás szintje.

A Prológus bővelkedik azokban a kifejezésekben, amelyek egy önmagát kinyilatkoztató Istenről szólnak: Ige, világosság, tanúságtétel, igazság; egészen az utolsó versig, ahol János evangélista egyértelműen kimondja, hogy „Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, Ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18).

Az alap tehát ez: Isten kinyilatkoztatja, megismerteti önmagát, és ezt oly módon teszi, hogy Ő maga kezdeményez, Ő dönt úgy, hogy eljön, hogy az emberrel találkozzon.

A második szint, amellyel a Prológusban találkozunk, az üdvösség szintje: sok olyan kifejezésre bukkanunk, mint élet, kegyelem, teljesség, hatalom, gyermekek, születés.

Ezek a kifejezések mind pontosan az üdvösségről szólnak, mégpedig egy olyan üdvösségről, amely az igazi életben, az élet teljességében (Jn 1,16) és abban nyilvánul meg, hogy mindez nekünk adatott: „Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn 1,16)

Ez a két szint folyamatosan összefonódik: van egy kinyilatkoztatott igazság és van egy ajándékozott kegyelem, és e kettő egybeesik, együtt történik.

Az üdvösség nem történhet meg, ha Isten nem nyilatkoztatja ki önmagát.

Ez a két szint találkozik az Isten Fia testté válásának történelmi eseményében, abban a pillanatban, amikor Isten örök Igéje emberi testet, a mi gyöngeségünket, végességünket felveszi.

A megváltás pontosan ez az esemény, ez a valóság: Isten nem tartotta meg önmagának az életét, kegyelmét, hanem összegyúrta azt a mi emberségünkkel, mégpedig egy új teremtési eseményen keresztül, amely éppoly nagyszerű és fontos, mint amilyen nagyszerű és fontos volt a világ teremtése az idők kezdetén.

A kinyilatkoztatás és az üdvösség tehát összefonódik, és azt igényli, hogy valaki megnyíljon erre az ajándékra.

Van tehát egy harmadik szint, azon kifejezéseknek egy harmadik csoportja, amelyek végigkísérik ezt a különleges szöveget, és amelyek ennek az eseménynek, ennek a kinyilatkoztatott üdvösségnek az elfogadásához kapcsolódnak: felismerni, hinni, látni, befogadni…

Az üdvösség azért lehetséges, mert Isten kinyilatkoztatja önmagát.

Ám az üdvösség akkor lesz teljessé, amikor valaki azt elfogadja és megnyílik az ajándékra: akik – mondja János evangélista – egy új életre születnek, amely Isten gyermekeinek élete. „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében…” (Jn 1,12).

A Prológus tájékoztat bennünket arról, hogy mindez nem vehető biztosra, éppen ellenkezőleg. A világosság eljön, de nem mindenki engedi magát megvilágosítani, és előfordul, hogy valaki inkább megmarad a saját sötétségében, hogy úgy dönt, nem megy a világoságra.

A 9. versben egyébként János evangélista pontosítja, hogy a világosság, amelyik eljön, az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.”

Azt mondja, hogy a világosság éppen azért igazi, mert képes megvilágosítani minden embert, anélkül, hogy bárkit is kirekesztene. Ez nem olyan világosság, amely csak egyesek számára jó, másoknak pedig nem. Fénye mindenki számára jó, és éppen ezért mondhatjuk, hogy igazi.

Ám azt is elmondja, hogy ha van igazi világosság, akkor talán vannak olyan világosságok is, amelyek nem ugyanannyira igazak, részleges világosságok, fények, amelyek elkápráztatnak, hamis fények, amelyek nem teszik lehetővé, hogy tisztán lássuk az életet.

Az üdvösség az, hogy fel tudjuk ismerni az igazi világosságot, azt, amely az életet növeli bennünk.

Az evangélium egész további része megmutatja, hogy ez a világosság hogyan vetül az egymástól annyira különböző emberek életére, hogyan világítja meg őket, és hogyan ad mindenkinek hatalmat arra, hogy újjászülessünk felülről, hogy Isten gyermekeivé váljunk.

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)
Ferences Média, 2025