Évközi 5. vasárnap (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Lk 5,1–11)

Lukács evangéliumának elbeszélésében az első tanítványok meghívása összefonódik a csodás halfogás történetével (Lk 5,1–11).

Márk és Máté evangéliumában is azt látjuk, hogy amikor Jézus Pétert és társait hívja, ők a hálókat és a bárkákat teszik rendbe egy éjszakai halászat után. Ám egyedül Lukács tájékoztat arról, hogy ez a halászat eredménytelen volt, és hogy Jézus arra kéri őket, hogy induljanak el megint, próbálják meg újra. Csak Lukács beszél arról, hogy ez a második, a nap világánál végzett halászat megtölti halakkal a hálókat (Lk 5,5–7).

Nem csak a hálókat tölti meg halakkal. Pétert is eltölti félelemmel, és eltölt minden jelenlévőt csodálkozással (Lk 5,9–10).

E szakasz dinamikájához egy szó által közeledünk, amely a 8. versben található, ahol Péter a bőséges és megmagyarázhatatlan halfogás láttán arra kéri Jézust, hogy távozzon: „Ennek láttán Simon Péter Jézus lábaihoz borult, és így szólt: »Távozz tőlem, Uram, mert bűnös vagyok!«” (Lk 5,8).

Péter e kérése mögött nagyon konkrét elgondolás húzódik meg Istenről és Isten velünk való kapcsolatáról.

Egy olyan gondolkodásmód, mely szerint Isten szentsége és az ember bűnössége nem lehetnek egymáshoz „közel”. Az egyik kizárja a másikat. Tehát ahol Isten jelen van, ott nem lehet bűnös ember, és ahol van egy bűnös, ott nem lehet jelen Isten. Előbb az embernek meg kell térnie, azután találkozhat Istennel.

Ez a szakasz viszont pontos képet fest az ember drámájáról, mert az ember egyedül nem képes megfelelni az Istennel való kapcsolatnak. Nem tud csak a saját erejéből megtérni, megtisztulni, az Úrral való találkozásra fölkészülni. Egy halászattal töltött éjszaka után az üres hálók azért vannak ott, hogy ezt elmondják: rengeteg erőfeszítés minden eredmény nélkül. „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk.” (Lk 5,5)

Jézus látja ezt a nagy emberi erőfeszítést, és meg akarja szabadítani ettől a fáradozástól, mert ez nem csak meddő, de haszontalan is.

Máté evangéliumában (Mt 11,28–30) halljuk, hogy Jézus hív minden megfáradtat és elnyomottat, és pihenést, felüdülést ígér nekik. Tehát nem távolodni kell tőle, hanem éppen ellenkezőleg, közeledni kell hozzá.

Jézus jelenléte megadja a lehetőséget Péter számára, hogy felismerje, mi is ő: bűnös, aki képtelen a megtérésre és az Istenhez közeledésre (Lk 5,8). Ám ez a felismerés nem reménytelenségre ad okot. Éppen ellenkezőleg, ez az első lépés ahhoz, hogy megnyíljunk Isten ajándéka előtt, amely mindig megelőz, ahogyan a csodás halfogás megelőzi Péter és a többi tanítvány meghívását. Ez az első lépés, hogy újra, igazán meghalljuk az Igét.

Senkinek nem kell tehát többé távolodnia.

Ez a „távozik, távolodik” ige Lukács evangéliumában gyakran szerepel. Jézus soha senkitől nem távolodik, csak miután meggyógyította és megszabadította őt. Amikor pedig eltávozik, azért teszi, hogy másokat, más személyeket keressen, akik Péterhez hasonlóan belefáradtak a hosszú, meddő éjszakába, amelyből addig senki sem volt képes kiszabadítani őket.

Kezdetben tehát ott van Isten ajándéka, irgalmas Szava.

Előre haladva az evangélium olvasásában látni fogjuk, hogy ennek az ajándéknak nincs ára, de van egy feltétele, ez a feltétel pedig az, hogy tudni kell az ajándékot megosztani. Isten soha nem azt kéri, hogy viszonozzuk neki, hanem azt kéri, hogy osszuk meg testvéreinkkel.

A mai evangéliumban ezek a „testvérek” azonnal, legalább kétszer megjelennek.

Először akkor, amikor Péter elindul halászni, de egyedül nem képes kiemelni minden halat. Az ajándék túl nagy ahhoz, hogy csak az övé legyen, és csak akkor lehet az övé, ha megosztja azt másokkal: „Intettek tehát a társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két bárkát, hogy szinte elmerültek” (Lk 5,7).

Másodszor Jézus szavaiban jelenik meg, aki miután megnyugtatta Pétert, az élet tágabb horizontját tárta fel előtte, amikor meghívta őt, hogy ossza meg mindenkivel annak az életnek a reményét, amelyre ma reggel rátalált a Galileai tó partján, és amely egészen átformálta Istenről való gondolkodását, és így egész életét: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel!” (Lk 5,10).

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)