Advent első vasárnapja (C év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Lk 21,25–28.34–36)

Az Úr visszatérése előtti időszakot nagy felfordulásként írják le: Lukács evangélista a mai szakaszban (Lk 21,25–28.34–36) a holdat, a napot, a csillagokat, a tengert (Lk 21,25) érintő természeti jelenségekkel jeleníti meg azért, hogy elmondja, még a legstabilabb dolog is megrendül és felfordul.

Vannak az életben olyan időszakok, amelyekben a lét alapjai is elveszítik képességüket, hogy bizonyosságot nyújtsanak, és eltűnnek azok a viszonyítási pontok, amelyek teljesen biztosnak tűntek.

A legtermészetesebb reakció, amikor ilyen megrázkódtatásokkal szembesülünk, a félelem: „a népek kétségbeesett rettegése” – olvashatjuk a 25. versben, míg Lukács valamivel később bénító félelemről beszél: „az emberek megdermednek a félelemtől” (Lk 21,26).

Az evangélium tehát halálos, bénító félelemről beszél. Nem azt mondja, hogy az emberek e mennyei megrázkódtatások miatt fognak meghalni, hanem a félelem miatt, amelyet e megrázkódtatások kiváltanak. A félelem érzése blokkolja az életet, nem engedi, hogy az ember messzebbre tekintsen, és meglássa, mi születhet meg még az élet különböző viszontagságain belül is.

De van rá lehetőség, hogy másképp nézzünk szembe ezekkel a felfordulásokkal.

Egy kapu, amelyen keresztül ennek a másik módnak a részesei lehetünk, a felhő képe: a mai szakasz szerint ezekkel a felfordulásokkal egy időben lesz az Emberfia eljövetele, aki egy felhőn érkezik: „Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel” (Lk 21,27).

A felhő gyakori bibliai szimbólum. Jelzi mindazt, ami nem a földhöz, hanem a mennyhez, és így Isten világához tartozik. A bibliai Izrael szabadulásának hosszú útját a sivatagban ugyancsak egy felhő kísérte és vezette, amely éjszaka fényessé vált, és soha nem tűnt el útközben (Kiv 13,21–22). A felhő jelenléte tehát Istent jelzi, aki elkíséri az embert útjain. Valamint azt, hogy az Úr felhőn tér vissza, ahogyan a felhő is kíséri az élet útját nap mint nap.

A kérdés tehát az, hogy észrevesszük-e, hogy életünk napjaiban jelen van egy felhő, amelyen az Úr érkezik, és akkor is eljön, amikor ezek a napok sötétté és viharossá válnak.

De ki látja, ki veszi észre az Úr eljövetelét?

Az evangélium azt mondja, hogy látni nem annyira a szem, mint inkább a szív dolga: akinek nem nehéz és zavart a szíve, akinek nem magába zárkózó a szíve, az lát: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a kicsapongásban, részegeskedésben és az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen.” (Lk 21,34).

Azok számára, akik arra nevelik a szívüket, hogy önmagukon túlra tekintsenek, az Úr nem váratlanul érkezik, nem meglepetésszerűen: olyan lesz, mint egy vendég, akit egész életükben, napról napra várnak.

Ahol egyesek csak a szerencsétlenséget látják, ahol megbénítja őket a félelem, ott mások meglátják a lehetőséget, hogy az Úr rést nyit és eljön.

Azok, akiket nem bénít meg a félelem, akiket nem nyomasztanak az élet dolgai, felállnak: „Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lk 21,28).

Akkor állunk fel, amikor találkozóra készülünk, amikor valaki belép a házunkba, amikor útnak indulunk. De nem csak ekkor. Akkor is felállunk, amikor imádkozunk, amikor messzebbre akarunk tekinteni.

Valóban, Jézus azt mondja, hogy az éberségnek és a várakozásnak ezt a magatartását imádságnak nevezik, és ez pontosan azoknak a magatartása, akik nem üldögélve, fáradtan, rezignáltan élik az életüket, és nem is azoké, akik a felfordulásokkal szembesülve megpróbálnak elfutni: „Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy legyen erőtök megmenekülni mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” (Lk 21,36).

Imádkozni annyit jelent, mint állni egy Jelenlét előtt (Lk 21,36), amely olyan finom, mint egy felhő, olyan erős, mint a szabadulás élménye (Lk 21,28), egy olyan Jelenlét, amely mindig mindenki számára elérhető, de olyan szíveket és szemeket igényel, amelyek nyitottak és magasba emeltek, amelyek képesek mindenütt meglátni az Ő átvonulásának jeleit (Lk 21,25).

+ Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)

Forrás: Jeruzsálemi Latin Patriarkátus