Szociális intézmények dolgozói számára tartottak szakmai napot június 22-én, Szécsényben. Az eseményre hat szerzetesközösségből és hét szerzetesi fenntartású idősek szociális alap-, és szakellátásával foglalkozó intézményből érkeztek szerzetesek, világi munkatársak, akolitusok. A találkozón – amelyet eredetileg 2020-ban szerettek volna megtartani, de a járványhelyzet miatt erre nem volt lehetőség – összesen huszonhat fő vett részt.
Az eseményt a szerzetesi iroda szociális munkacsoportja, Formanek Tamás (szociális intézményi tanácsadó, az iroda munkatársa) és Takács M. Klarissza nővér, intézményvezető (Szécsény) szervezte. Céljuk az volt, hogy megosszák tapasztalataikat az önkéntes munka témájával, gyümölcseivel – mint a COVID időszakban is sokat jelentő támogatási formával – kapcsolatban.
A találkozónak a Ferences Szegénygondozó Nővérek által fenntartott Ferences Betánia Idősek Otthona adott helyet Szécsényben. A vendégek már az érkezéskor is megtapasztalhatták a házigazda nővérek vendégváró, figyelő és befogadó jelenlétének erejét, amely az önkétesekkel végzett munkában is oly fontos. A kápolnában végzett közös ima és a Szentlélek segítségét kérő ének után a személyes megszólalások és bemutatkozó, bejelentkező mondatok segítették a résztvevőket a megérkezésben: ekkorra már testvérekként érezhették magukat.
A lovagteremben Formanek Tamás bevezető köszöntőjét követően a nap céljairól is beszélt. Elmondta, hogy mennyire fontos, hogy a fenntartók karizmái és az időseket ellátó intézmények szeretetcselekedetei egyre szorosabban összekapcsolódjanak. „Ennek során ne csak a működtetést meghatározó, jogszabályokban rögzített feladatok és szakmai módszertani megfontolások jussanak érvényre, hanem a keresztény emberi mivoltunkból fakadó megnyilvánulások, jógyakorlatok is. Ennek középpontba helyezése nemcsak az önkéntesek évében fontos, hanem folyamatos törekvésünk kell, hogy legyen. Hiszen az egyházra kezdetek óta igaz volt, hogy a szegények támogatását a jócselekedeteken keresztül folyamatosan, önkéntes munka bevonásával is segítette a különböző korokban.”
A program folytatásaként, a jelen és közelmúlt jó intézményi gyakorlatait ismertetve, két idősotthon munkatársai tartottak előadást. Szabó Zoltánné Mónika a Ferences Szociális Otthon igazgatója (Esztergom) beszámolt az otthonba érkező ferences gimnázium (mindkét intézmény az esztergomi rendházzal közös épületben működik) tanulóival való együttműködésükről, és a más iskolákkal (Montágh Imre EGYMI) kezdeményezett szociális közösségi szolgálat tapasztalatairól is. Ezek során az egyéni látogatások, csoportos, közösségi programok, előadások széles tárháza került bemutatásra. Itt azonban nem álltak meg. Egy speciális iskolával is felvették a kapcsolatot. Azon kezdtek dolgozni, hogy a fogyatékkal élő fiatalok és az idősödő korosztályba tartozó ellátottak közelebb kerülhessenek egymáshoz. Előzetes felkészítést követően, eleinte az idősek otthonába szerveztek személyes találkozásokat, majd városi sétákkal és közös programokkal egészítették ki az élményt. A kapcsolatok elmélyülése során kiderült, hogy az egyik diák segítő kutyával foglalkozik. Ez újabb lehetőséget adott a kapcsolatok megélésének, érzések és gondolatok kifejezésének.
A COVID bezártsága idején az ÉTA-szövetség – amely a diákok programját koordinálta, informatikai és technikai segítségével – önkéntesei a korábbi közös séták állomásairól kommentált kisfilmet készítettek, amelyet a karantén idején internetes vetített programként élvezhettek az idősotthon ellátottjai. Ennek kapcsán szervezett foglalkozásokon nosztalgikus beszélgetéseket kezdeményeztek a lakók. Az intézmény munkatársai most azon dolgoznak, hogy a Duna Múzeum együttműködésével virtuális séták anyagait készíthessék el, amelyek megnézése a karantén vagy bármilyen bezártság ideje alatt is élményhez juttathatja a lakókat.
A Ferences Betánia Idősek Otthona intézményvezetője, Mária Klarissza nővér előadásában hangsúlyozta: spirituális küldetésük, hogy közösségbe fogadják be a hozzájuk érkező lakókat. Bár demenciával élőkkel is foglalkoznak, de nem különítik el őket állapotuk és képességeik szerint, mert a megajándékozottság élményét szeretnék megélni a teljes, természetes adottságokkal rendelkező ember és közösség kölcsönös viszonyaiban is. Ennek középpontjában az az üzenet áll, hogy Isten mindenkinek egyforma „Isten-arcúságot” adott. Ez emberi méltóságunk alapja. Az önkéntesség alapjának, az önzetlenség és a befogadó szeretet összekapcsolódását tartják.
A Betánia-otthonban több generációra is kiterjednek az önkéntességről szerzett tapasztalatok. Így lehetett ismeretlenül is ismerősünk az a magánéleti válságba kerülő, napi elfoglaltságot kereső nyugdíjas korú hölgy, aki a lakók ruházatát varrta: közben az idősek köré gyűlve beszélgettek vele. Saját magánéleti sebeit így gyógyította az önkéntes segítségnyújtás. Vagy az a fogorvos, aki nem csak fogorvosként volt jelen, hanem egyszerű segítőként etette azokat a lakókat, akiknek erre szüksége volt. Vagy az a hozzátartozó, akinek az otthonban gondozták a feleségét és népdalokat énekelt neki. Egy idő után a többi lakó is csatlakozott hozzá, és így önszerveződő módon népdalkört alakítottak. Az önkéntessé váló hozzátartozó, felesége halála után is visszajárt az otthonba.
Mária Klarissza nővér beszélt a középiskolások kötelező gyakorlatával kapcsolatos tapasztalataikról is. Azt látták, hogy a hozzájuk érkező diákok közül egy kisebb csoport „megtapad” és hosszabb kapcsolatot alakít ki velük. Ha felsőoktatási intézménybe is járnak már, nyáron egy-két hetet visszajönnek és önkéntesként a lakókkal töltik idejüket. Elmondta, hogy az Egyesek Egyesület külföldi fiatalokat irányított hozzájuk, akik intézményen kívüli séták megvalósításához, közös rendezvények megszervezéséhez, saját kultúrájuk bemutatásával kapcsolatos programok megvalósításához is aktívan bevonhatók voltak. Még a nyelvi akadályok sem jelentettek problémát, mert cselekvéssel és gesztikulációval kölcsönösen megértették egymást. Az önkéntesekkel való foglalkozás praktikus megfontolásai között kiemelték: a keretek tisztázásának fontosságát, a kollégák felkészítését és a közös elvárások, határok rögzítését, majd az elvégzett munka, segítség hasznosságának visszajelzését, az önkéntes megbecsülésének, fontosságának éreztetését.
Az előadások után, rövid szünetet követően a kápolnában beszélgetés indult a többi intézményből érkező szakember tapasztalatainak megosztásával. A megszólalók mondanivalójának közös nevezője a személyes kapcsolatok minőségének jellemzőiről, az önkéntes ügy felelősének rendszeres jelenlétéről, a felajánlott segítséggel kapcsolatos intézményi, kreatív nyitottságról, befogadásról szólt.
Az ízletes tájjellegű ebéd elfogyasztását követően a résztvevők a ferences rend noviciátusaként működő rendházat és egyben múzeumot, majd a rendezvényt befogadó, 30 fős idősek ápoló, gondozó otthonát is megtekinthették.
Lelkünk felemelése, agyunk tornája és testünk jóltartása után, szakrális kulturális és közösségi élményt is közösen élhettünk meg.
Az ország egyébként egyik leghidegebb településén gyönyörű nyári meleg volt. Azonban enélkül is megtapasztalhattuk volna, hogy a befogadottság – az időjárástól függetlenül is – melegséget ad szívünknek. Testvérek lehettünk és együtt gondolkodhattunk szerzetesek, szerzetesi szociális intézmények képviselői és munkatársai valami olyan természetes emberi jellemzőnkről, ami mindenki szívében jelen van és amely kiapadhatatlan erőforrás kapcsolatainkban és szervezeteinkben megélt szerveződéseinkben egyaránt. Nincs olyan idő és tér, amelyben ember-ember kapcsolatában ne töltődhetnénk kölcsönösen ebből.
forrás: https://szerzetesek.hu/
Szerző: Szögeczki József
Fotó: Formanek Tamás
