Hogyan válik valakiből ferences szerzetes? Mit tanulhatnak a novíciusok a szécsényi kolostor falai között, és milyen ígéretet hordoz magában egy testvéri életközösség? Barsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, hitszónok és teológiai tanár, aki nemrég Nógrád Vármegyéért Díjat kapott, ezekről a kérdésekről is mesélt a Nool.hu-nak. Lászlók Judit interjújában az atya felidézi hivatásának kezdetét, betekintést nyújt a ferences élet mindennapjaiba, és arról is szól, mit jelent számára Szécsény, ahol újra otthonra talált.
– Hogyan vált Barsi Balázs a ferences rend tagjává?
– Nagyon nehéz lenne ezt megmondani. Ahogy az Úr Jézus mondta az utolsó vacsorán: „a barátaim vagytok, de vigyázat nem ti választottak engem.” Három éves voltam, amikor megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek. Erre én azt feleltem: „elhatároztam, hogy pap leszek”. Soha nem is gondoltam, hogy más leszek. Aztán a kommunizmus idején Dombóvárról Sióagárdra került két orsolyita nővér, akik által megismertem a szerzetességet. Majd elkerültem Győrbe a bencés gimnáziumba, mint kispapjelölt. Itt találkoztam először egy ferences testvérrel, aki beszélt nekem Szent Ferencről, és adott egy könyvet is. Ez nagy hatással volt rám, és ekkor már tudtam, hogy csatlakozom a ferences rendhez. Később 1964-ben lettem Esztergomban novícius, majd fogadalmas testvér. 1965-től teológiai tanulmányokat folytattam, valamint egyetemi hallgató voltam az ELTE-n, ahol magyar–orosz szakos középiskolai tanári diplomát szereztem. 1975-ben kineveztek novíciusmagiszternek, illetve 1980-tól két éven át biblikus tanulmányokat folytattam a strasbourgi egyetemen.
– Hogyan és mikor lett a Szécsényi Ferences Templom és Rendház lakója?
– A noviciátus házunk évszázadokon keresztül Szécsényben működött, azonban a ferenceseknek 1950-ben el kellett azt hagyni és csak 1989-ben térhettek ide vissza. Amikor beléptem a rendbe 1964-ben, az idősebbek mindig áradoztak Szécsényről és a palócokról. Azonban csak 1992-ben térhettünk ide vissza végérvényesen, ekkor hoztam ide vissza a noviciátust, amely azoknak a fiatalembereknek a közössége, akik beléptek a ferences rendbe, felvették Szent Ferenc ruháját, majd a következő egy év során betekintést kapnak a ferences életbe és lelkiségbe. Aztán egy egy évre szóló szerzetesi fogadalmat tesznek, majd, ha elérkezik az idő, örökre leteszik azt. A novícius mesterség ma már ritkaság számba megy, azonban a noviciátus egy testvéri életközösség, amit tőlem, novícius mestertől látnak, azt próbálják meg elsajátítani. Ez egy gyönyörű feladat! 1992-től 1997-ig próbáltunk Szécsényben rendbe hozni mindent, kialakítottunk egy gyönyörű imaéletet és visszahoztuk az éjszakai imaórát is. Később 1997-ben áthelyeztek Sümegre, ahol egy lelkigyakorlatos házat kellett létrehozni és egészen 2021-ig voltam ott. Majd az aranymisém évében visszahelyeztek Szécsénybe, ahová ezúttal is boldogan érkeztem, hiszen mintha hazajöttem volna. A szécsényi kolostor valami csoda, amelyet egyszerre jellemez a remeteség és az emberek közötti közvetlen kapcsolat. Jelenleg a szécsényi ferences kolostorban négy örökfogadalmas testvér végez szolgálatot, ők látják el a plébánia feladatait. Amikor 1992-ben visszatértünk, húsz novícius volt, most csak egy van. De jövőre lehet, hogy heten lesznek, kettő Erdélyből, öt Magyarországról érkezik majd Szécsénybe. Azonban a korábbiaktól eltérően ők már nem 18 évesek, hanem diplomás felnőttek lesznek. Mindez pedig egy igazán nagy ígéret.
– Mit jelent a Nógrád Vármegyéért Díj az ön számára?
– Először is szeretném leszögezni, hogy gyönyörű volt a díjátadó, és felejthetetlen élményt nyújtott, ahogy a rendezvényen megelevenedtek az újraéledő mesterségek, a palóc hagyományok, a gasztronómia. Ebben a díjban nem annyira az eddigi munkásságomnak a jutalmazását látom, hanem inkább egy felhívást, hogy még inkább szolgáljam a Nógrád vármegyei népet.
– Mit üzenne az olvasóinknak?
– Amit üzennék az, amit saját magamnak is szoktam mondani: ne rohanj mindig! Állj le! Vasárnap nem kell csinálni semmit, ezt örököltük az Ószövetségből. Vasárnap beszélgessünk, imádkozzunk és újuljunk meg. Meg kell állni és pihenni, mert lehet, hogy fordulatot is teszünk. Ugyanis lehet, hogy egy olyan irányba tartunk, ami nem jó. Ekkor pedig másik irányt kell venni. Ne csak fussunk, hanem cél is legyen előttünk, azt pedig csak szemlélődve találhatjuk meg. A végső cél az igazság, az maga Isten! Ezt nem én fogom megragadni, hanem engednem kell, hogy ő ragadjon meg a világon átszüremkedő szépség, jóság, valamiféle fény által.
– Mik a tervei?
– Hazajöttem Szécsénybe és nem is kívánkozom máshová, szeretnék még élni, amennyit a Jóisten ad a jó palócok között. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. A prédikációimmal továbbra is szolgálom a népet. Mindezek pedig, illetve a vasárnap reggeli miséim is elérhetőek a legnagyobb videómegosztó oldalon.
***
Balázs atya 1990 óta tart konferenciabeszédeket minden év nagyböjti és adventi időszakában. Idén december 1-től ismét szeretettel hívunk mindenkit az elmélkedések hallgatására. A felvételeket advent vasárnapjain a YouTube-csatornánkon tesszük elérhetővé. Balázs atya tavaly adventi konferenciabeszédeit itt hallgathatják meg az érdeklődők: első vasárnap; második vasárnap; harmadik vasárnap; negyedik vasárnap.
Szöveg: Lászlók Judit
Forrás: NOOL.hu
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu archív, Mudrák Attila
Ferences Média, 2024