Hogyan tudunk kapcsolódni a kortárs zöld mozgalmak heterogén világához? Vajon egy ferences plébániát mi motiválhat a pápa által szorgalmazott ökológiai megtérés útján? Bagyinszki Ágoston atya Ferences (többlet)motiváció a teremtésvédelemhez?! című írását közöljük, ami az Országúti Ferences Plébánia Lapjának 2025-ös tavaszi számában jelent meg.

Amennyire tapasztaltam, nem sokan tudnak arról a plébániánkhoz tartozók közül, hogy 2024. december 1-én, advent első vasárnapján, a Margit körúti szembe szomszédunknál, a „Bolygó”-ban Greta Thunberg, a világszerte ismert 22 éves svéd zöldaktivista vendégeskedett. Vajon egy futó találkozáson túl érint-e ez egyáltalán minket? A magyarországi Greenpeace által fenntartott „Bolygó Közösségi Tér” alig egy hónappal korábban vallási kerekasztalt szervezett, ahol keresztény, zsidó és krisnás vendégek fejthették ki nézeteiket hitviláguk természethez fűződő kapcsolatáról, teremtésvédelmi elkötelezettségük mélyebb motivációjáról, a közönséget is bevonva a színvonalas beszélgetésbe. Vajon a katolikus-keresztény társadalmi tanításban kifejtett általánosabb pozitív megközelítésen túl beszélhetünk-e a teremtésvédelem esetében sajátosan ferences motivációról? És ha igen, akkor hogyan érintheti ez a ferencesek által vezetett plébániánkat? – tette föl nekem a kérdést az Országút szerkesztősége. Tehát gondolkodjunk el most néhány percre, akár a komfortzónánk határain túl is arról, hogy egy Assisi Szent Ferencet patrónusaként választó pontifikátus idején, az Országút túloldaláról tudunk-e, illetve hogyan tudunk kapcsolódni a kortárs zöld mozgalmak heterogén világához? Vajon egy ferences plébániát mi motiválhat a pápa által szorgalmazott „ökológiai megtérés” útján?

Amikor január 11-én ezeket a sorokat írom, Assisiben, a San Damiano-kápolnában éppen megkezdődik a Naphimnusz születésének 800. jubileumi emlékéve (a háttérben nézem-hallgatom az online közvetítést). A Ferences Család aktuális fő elöljárói – köztük Kauser Tibor FVR miniszter generális – és a lélekben hozzájuk csatlakozók különleges ünnepséggel tisztelegnek Assisi Szent Ferenc egyik legmegrendítőbb imádsága, és egyben legnagyobb hatású műve előtt. Ez az évforduló azonban nemcsak a múltidézésről szól, hanem még inkább arról, hogyan tudjuk a Naphimnusz szellemiségét a jelenben magunkba fogadni, aktualizálni.
A „Teremtmények Éneke”, ahogy azt a keletkezésekor emlegették, Ferenc teremtett világhoz fűződő testvéri viszonyulásának, a teremtményekkel ápolt eleven kapcsolatrendszerének a lenyomata, manifesztuma. A 2016-ban elhunyt svájci ferencességkutató, Anton Rotzetter OFMCap szerint ez a kapcsolatokba ágyazott természetmisztika abban egyedülálló, hogy nem egydimenziós hierarchiában közelít az „ember alá rendelt” élő és élettelen dolgokhoz, hanem a létezők közösségének (communio entium) liturgikus „játékterébe” belépve látja meg Isten önajándékozó szeretetének a tükröződését. A ferences gondolkodás már Ferenc „kozmikus tágasságú tanúságtétele” nyomán mutat rá arra, hogy a teremtésvédelem nem pusztán technikai vagy gazdasági kérdés, hanem mélyebb szinten spirituális kihívás. Az embernek az egyes teremtmények sajátos méltóságát (arányos önértékét) tiszteletben tartva, azokat helyükön kezelve kell ellátnia a Teremtő által szándékolt „liturgikus szolgálatát”. A Naphimnusz ilyen értelemben Ferenc kozmikus papi szerepvállalásról tett bensőséges vallomása: az imádkozó egyszerre közvetíti az égi szféra világítótestjeinek és az emberi világot alkotó négy elemnek (levegő, víz, tűz, föld) a doxológiáját Isten felé, illetve – ellenkező irányban – az Úr gondoskodó figyelmét, gyönyörködő tekintetét a teremtmények felé.
A költeményben a megbékéléssel, halállal, feltámadással összefüggésben pedig végül megjelenik az ember sziluettje is, aki a lelki érettség szintjén képes megbecsülni az egyes teremtmények értékét. Néhány évtized múlva a ferences teológus Szent Bonaventura az értékforrást a teremtő Igéhez kapcsolva nevezte meg: „Az isteni Ige minden teremtményben benne van, és ezért minden teremtmény Istenről beszél.” (Szt. Bonaventura: Kommentár a Prédikátor könyvéhez, 1.) Hermann Schalück OFM miniszter generális már 1996-ban egy „Hagyományőrzés és prófétaság” témában kiadott rendi körlevelén belül mélyrehatóan elemezte a teremtésvédelem sajátosan ferences többletmotivációját és annak gyökereit: „Ismerjük Ferenc tiszteletteljes viszonyulását a teremtés egészéhez: hogyan törekedett mindenkivel és mindennel az Isten dicséretében való egységre. Ez azonban nála nem pusztán egy általános, elvont viszonyulás volt. Ferenc látásmódja alapján minden teremtményt – állatot és tárgyat – a saját egyediségében kell tisztelnünk, figyelembe véve lényegét és a teremtett világban elfoglalt különleges helyét.” (§.159.) Assisi Szent Ferenc teremtmények doxologikus önértékéről szóló nagyhatású és kiegyensúlyozott tanúságtétele ilyen módon a keresztény ökológiai szemlélet egyik legfontosabb hivatkozási helyévé vált, ahogyan azt azóta a Laudato si’ pápai enciklika is elismerte.

Az alapító atya paradigmatikus szerepének köszönhető az is, hogy II. János Pál pápa 1979-ben az ökológia és az ökológusok, valamint tágabb értelemben a zöldmozgalmak védőszentjének szerepébe helyezte őt. Azt, hogy korunkban miért kellett szakosított védőszent ezen a területen, Hermann Schalück így magyarázza: „Tudjuk, hogy a teremtés pusztítása már a jövőnket fenyegeti. Az ökológiai válság etikai és erkölcsi probléma lett. Mint testvéri közösség, hivatásunknak érezzük, hogy elmélyítsük a teremtés megőrzéséért kiálló számos mozgalom lelkiségét. Fontos azonban, hogy a haladást mindig annak minősége és ne mennyisége szerint mérjük, és az élet minőségét többre tartsuk a mennyiségi hatékonyságnál.” (§.164.) A hivatalos rendi dokumentumok szintjén ezt az iránytűt kaptuk tehát abban a vonatkozásban, hogy Szent Ferenctől inspirálva hol és miképpen tudunk kapcsolódni a kortárs zöld mozgalmak heterogén világához. Például a természetvédelmi törekvések motivációjának a teremtés misztériuma felé mutató elmélyítése jó alapot teremthet a lényegi kapcsolatfelvételhez. Ahol a környezetről való gondoskodásban az Istennel való teljesebb „természeti találkozás” lehetőségének a szempontja is érvényesül, ott Szent Ferenc szellemisége máris jelen van.

Az sem véletlen, hogy a Poverellót a köztudat az állatok védőszentjeként is tiszteli. Bár a Naphimnuszban, amelyet egy egér által háborgatva, egy álmatlanul töltött éjszakát követően komponált meg a szerző, explicit verbis nyoma sincs az emberen kívüli élővilágnak, mégis Ferencet a hagiográfiai irodalom minden más szentnél hangsúlyosabban úgy mutatja be, mint aki képes volt familiáris kapcsolatot létesíteni a vadállatokkal. Anton Rotzetter, aki 1991-ben tudományos értékű könyvet írt az alapító atya állatokhoz fűződő viszonyának történeti magváról és jelentőségéről, azon az állásponton van, hogy mivel a kinyilatkoztatás csak érintőlegesen említi az állatvilágot, ezért csak alig-alig lehetséges az „állatok teológiájának” kidolgozása. Ám még ehhez képest is szembeötlő, hogy az egyházi igehirdetés és a Katolikus Egyház Katekizmusa jelenleg milyen mértékben ignorálja az állatvilág humán életünkben játszott szerepét és egy ezzel kapcsolatos ethosz kialakításának szükségességét. Rotzetter Ferenc állatbarátságában fordulópontnak tekinti a madarakhoz intézett prédikáció epizódját. A legenda szerint Ferenc útban volt egy településre, hogy az ott élő emberekhez szóljon, de látva a körülötte spontán gyülekező madarakat, úgy döntött, hogy inkább nekik kell prédikálnia. Az életrajzi beszámolók szerint arra buzdította a madarakat, hogy dicsérjék Istent, hiszen ők is az Ő teremtményei, és tapasztalják gondoskodását a mindennapokban. A Naphimnusz szellemiségéhez híven a madarak is saját létezésükkel, röptükkel és énekükkel dicsőíthetik Istent. Rotzetter a szakirodalmat összegezve megállapítja, hogy e madarakkal való liturgikus találkozás hatására mélyült el végérvényesen Ferenc azon megygyőződése, hogy az evangéliumnak kozmikus dimenziói vannak, ahogyan a teremtésen belül minden ember kvázi papi szolgálatra hivatott. A madár-epizód tehát nem pusztán az állatokhoz való általános empatikus hozzáállásának egy példája, hanem annak a spirituális áttörésnek a pillanata, amely után Ferenc új módon talál magára a teremtményekhez fűződő viszonyában. Ezzel messze túllépett azon a sematikus szemléleten, mely az ember méltóságát hangsúlyozva elfelejtkezett a madarak (és a többi teremtmény) arányos önértékéről. Ez a felismerés az ő esetében nem filozófiai spekuláció vagy költői túlzás volt, hanem mély, spirituális tapasztalat, amely életének későbbi szakaszában egyre inkább áthatotta tetteit és gondolkodását. E jelenetben vált Assisi szentje olyan természetmisztikussá és tanúságtevővé, aki a mai ökológiai és teológiai gondolkodás számára is hivatkozási pont lehet. Az ember teremtésben betöltött szerepére vonatkozó ferences nézetek ennek nyomán messze elébe mentek a modern ökológiai szemléletnek, és alapot vetettek annak a teremtésvédelmi ethosznak, amely ma időszerűbb, mint valaha.

A fentiek alapján tehát Ferenc természetközösségbe illesztett, a teremtmények arányos méltóságát tiszteletben tartó, sajátos papi szolgálatként megélt világlátása olyan távlatokat nyitott, amelyeket a modern zöldmozgalmak – olykor implicit módon – keresnek, de gyakran mégsem tudnak megragadni. A ferences hagyomány viszont képes lehet spirituálisan elmélyíteni és motiválttá tenni a teremtésvédelem ügyét, miközben kapcsolatot teremt a népies tudás és az akadémiai tudomány, teológia és ökológia között. Egy olyan korszakban, amikor a természeti javakat az emberiség pusztán kizsákmányolható erőforrásként kezeli, Szent Ferenc paradigmatikus alakja egy mélyebb, kiegyensúlyozó jellegű bölcsességre hív. E kiegyensúlyozó bölcsesség jelentősége mindig megmutatkozik, amikor felcsapnak a korunkra jellemző polarizált viták indulati hullámai, legyen bár szó a vadászat és a vegetarianizmus klasszikus témáiról, vagy az állatkísérletek és genetikai manipuláció újabb dilemmáiról. Amikor belátjuk, hogy a humán tényezőket is magába foglaló „átfogó ökológiára” van szükségünk, akkor a ferences motiváció a környezeti felelősségvállalás irányába tett pragmatikus-individualista erőfeszítéseinket egy sokkal termékenyebb spirituális-közösségi elhivatottság szintjére emelheti. 

Szerző: Bagyinszki Ágoston
Forrás: Országúti Ferences Plébánia Lapja (2025 tavasz)
Fotó: Serly Miklós (archív); Getty Images
Ferences Média, 2025