A Megtestesülés ünnepének közeledtével Szent Ferenc atyánk első, 800 évvel ezelőtti grecciói karácsonyára készülődünk lélekben. Ehhez szeretnénk hozzásegíteni minden barátunkat, támogatónkat greccio800 című elmélkedéssorozatunkkal. Hétről hétre egy-egy ferences testvér Greccióhoz kapcsolódó gondolatait osztjuk meg a szélesebb közönséggel, melyek eredetileg a 2023-as Ferences Ifjúsági Zarándoklaton hangzottak el. Hangolódjon velünk Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepére és az első grecciói karácsony 800. emlékévére! Ma Zarándy Kleofás OFM elmélkedését adjuk közre.

Karácsony ünnepe és kivált Szent Ferenc grecciói karácsonya kapcsán többféle megközelítést is alkalmazhatunk. Amikor a Krisztusban való létünkről elmélkedünk, akkor gondolkodásunk és figyelmünk iránya fölfelé tart, az Úristen felé. Az Egyházban való lét és a testvéri, nővéri közösségben élés szempontja befelé irányul és önreflexióra hív. Végül a világban való lét – mely mostani elmélkedésünk témája – már kifelé tekint. Ez a három megközelítés együtt rajzolja ki a keresztény ember és a keresztény közösségek alapvető hármas kapcsolatrendszerét. 

Ha elolvassuk Celanói Tamás Szent Ferenc karácsonyáról szóló elbeszélését, akkor azt vehetjük észre, hogy a történetben a következő sorrendben jelennek meg az emberek: „Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát” (CÉ1 85). Látjuk ezeket az egyre táguló köröket: Szent Ferenc után először a ferences testvérek érkeznek meg, majd a környékbeli lakosok. Ez általánosságban is a misszió, a tanúságtétel iránya: Jézustól az apostolokig, a tanítványoktól a népig. Először személyesen a hozzám közel állókhoz fordulhatok, azután pedig együtt, közösségben a kívülállók felé.

Később a kisded megelevenedéséről ezt olvassuk: „…a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.” (CÉ1 86). Ez egy nagyon fontos dologra irányítja rá a figyelmünket: hitünk és így missziós tevékenységünk akkor és csak akkor értelmes, ha életté válik, és jelenvalóvá teszi Jézus Krisztust. E bekezdésnek zárómondatából szintén sokat tanulhatunk: „…ki-ki örvendezve tért vissza otthonába.” (CÉ1 86) Vagyis az élő, kivált az élővé váló hit mindig örömmel jár. A hívő ember alapmagatartása, alaphangulata az öröm: az örök élet reménye és az istenközelség adta boldogság minden nehézség, veszteség, fájdalom ellenére felül tudja múlni a bajokat. Ezt persze hinnünk is kell, sőt tennünk érte, hogy ne savanyodjunk meg, mert csak úgy magunktól nem leszünk derűsek és reményteliek.

Végül a történet zárásaként arról értesülünk, hogy „később a jászol helyét az Úrnak szentelték, s föléje boldogságos Ferenc atyánk tiszteletére oltárt és templomot emeltek…” (CÉ1 87). A grecciói karácsony helyszínén csakugyan épült egy templom, majd a későbbiekben kolostor is. Történetünk egészét tekintve azonban ennek a képnek van egy mélyebb jelentése is. Tudjuk, hogy az egyház és a templom szó az összes indoeurópai nyelvben ugyanúgy hangzik: latinul ecclesia, angolul church, németül Kirche. A szövegnek ez a része egy mélyebb rétegében elmondja azt is, hogyan jön létre az egyház: közösségben, de kilépve önmagunkból, tanúságot téve, Jézusra figyelve és örömben. Az egyház nemcsak templom, hanem közösség, élet, tanúságtétel és Krisztus evangéliumának boldog megélése.

Itt kell beszélnünk a szentmise és a karácsony titkának összefüggéséről. Általában csak azt szoktuk kiemelni, hogy minden mise egy húsvét, melyben megváltásunk műve ismétlődik meg. Ugyanakkor minden szentmise egy kis karácsony is: az Eucharisztiában újra meg újra megtestesül és eljön közénk Isten. A grecciói jászolban ugyanez történt: a megtestesülés szent pillanata elevenedett meg és vált élővé. Ezért került a helyére oltár, ahol a pap szavára aztán minden nap újra közénk száll az Isten. És ennek tanúja a nép, aki éppen e cselekmény által megszentelődik.

A szentmiseáldozat teológiája kapcsán szoktunk beszélni arról, hogy az átváltoztatáskor a kenyér és a bor Jézus Krisztus valóságos Testévé és Vérévé lesz. Az átváltozás azonban ennél jóval szélesebb körben értelmezhető: nem csak a kenyér és a bor „nemesül meg” és változik istenivé, hanem átváltozik az oltár körül összegyűlt emberek csoportja is. A véletlenszerűen összeverődött emberek halmaza közösséggé válik, az idegenek pedig egymás testvérei lesznek. Az átváltozás az egyének szintjén is megvalósul: az emberek jobbá válnak és közelebb kerülnek Istenhez, és általa egymáshoz is. Legalábbis jó esetben: nagy baj, ha ugyanúgy jövök ki a templomból, mint ahogy bementem. Ezt a csodát, az emberek megváltozását, istenközelségük megtapasztalását is írja le ez a remekbe szabott kis grecciói novella. Az evangélium szavára Krisztus születik, és minden nemesül, átváltozik.

Szintén Szent Ferencnél, Az Úr misztériumainak zsolozsmájában olvassuk: „érettünk útközben született” (Zs XV,7). Ez az „útközben” két fontos mozzanatot is magában foglal. Az egyik az úton levés, ami egyfelől feltételezi az elindulás, tehát a kimozdulás, döntés aktusát, másfelől azt, hogy értelmes céllal rendelkezek, vagyis ha úton vagyok, akkor rendszerint megyek valahova, az számunkra az üdvösség. A másik pedig a találkozás lehetősége. Jézus nem otthon született, hanem názáretiként Betlehemben. Ezért született mindenkiért, és ezért váltott meg minket. Amikor Szent Ferenc azt állítja, hogy Isten  egy lett közülünk, testvérünkké lett (vö. 2LHív), akkor a „közülünk” kifejezéssel minden emberre, az egész emberiségre utal: nem „közülem” vagy a „keresztények köréből” született, hanem tényleg mindannyiunk közül: nők és férfiak, kicsik és nagyok, bűnösök és szentek, okosak és egyszerűek közül. Ez visszavezet bennünket a Teremtés könyvéhez, mert minden ember egyformán az Isten képmása. Nem csupán a krisztushívők vagy a zarándokok, hanem minden férfi és nő, bűnös és szent, vezető és beosztott, egészséges és beteg, tudós, sportoló és művész. Ennek felismeréséhez azonban nekünk is útra kell kelni, hogy közösségben, de kilépve önmagunkból, tanúságot téve, Jézusra figyelve és örömben megszülessék bennünk (a szívünkben) és közöttünk (a közösségeinkben és kapcsolatainkban) Jézus Krisztus.

Isten dicséretére! Ámen!

A szöveg az idei Ferences Ifjúsági Zarándoklaton elhangzott elmélkedés szerkesztett változata.

Az elmélkedések megosztásán túl karácsonyi készülődésünk részét képezi egy különleges éjféli mise is, melynek helyszíne Piliscsaba-Klotildliget lesz. A részletekért látogassanak el a ferenc800.hu-ra.

Szerkesztő: Kovács Antónia
Ferences Média, 2023