Rendhagyó karácsonyi ünnepséget tartottak az esztergomi ferences gimnáziumban december 17-én. A találkozón négy frankás osztály vett részt, akiknek Péter testvér mondott elmélkedést.

Kedves Fiúk, kedves Testvérek!

Mi most egy határponton állunk. Nem térbeli határon, és nem is pusztán időbeli határon, hanem két időszak, sőt, két életszakasz határán. Mi is ez a határ?
Adventi gyertyagyújtással kezdtük ünneplésünket – bár igaz, még nincs Advent 4. vasárnapja, de – elővételeztük a 4. gyertya meggyújtását, hiszen így közösen most tudjuk együtt ünnepelni Karácsony szent ünnepét. Vagyis a közös adventi készületünket zárjuk ma le, és már meg is kezdjük nemsokára az Isten Fia születésének ünneplését, amire idáig készültünk.

Tehát Advent és Karácsony, előkészület és ünneplés, vágyakozás és beteljesedés határán állunk. Valami elmúlik, és valami új elkezdődik.

Ha ezen a küszöbön állva bepillantunk a betlehemi istállóba, akkor középen egy üres jászlat látunk. Egy üres jászol. Üres? Tulajdonképpen nem, a szó leghétköznapibb értelmében, hiszen a jászolba szalma való, hogy az állatok könnyen ehessenek belőle, ez pedig nem hiányzik a jászolból. És igen, üres: nekünk, keresztény embereknek, frankás diákoknak és tanároknak hiányérzetünk van a pusztán csak szalmával megrakott, – számunkra tehát – üres jászol láttán. Hiszen tudjuk, Lukács evangélista leírta nekünk:
„És történt, hogy amíg [Betlehemben] voltak, eljött [Mária] szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2,6-7)
A kis Jézus, az újszülött Isten Fia hiányzik nekünk a jászolból, mert tudjuk és hisszük, hogy Ő eljött erre a világra és emberré lett, mégpedig nem dicsőséges királyi pompa közepette, hanem valahol a kis Betlehemben, talán egy istállóban, ahol Mária jászolba fektette a bepólyált Kisdedet, mivel nem kaptak helyet a szálláson.

Nem túl ideális körülmények. Nem egy Messiáshoz illő fogadtatás.

Karácsonyi ünnepléseink talán túlságosan is megteltek érzelmekkel, kellemes hangulatot várunk el magunktól, csillogást és bejgli illatot óhajtunk – pedig az Isten Fia egy istállóban született meg: sem kényelem, sem kellemes hangulat, sem fények és jó illat sem nagyon volt jelen érkezésekor.
És ma hogyan ünneplünk? Ugyan mi itt vagyunk, de hányan nem lehetnek itt társaink közül! A járvány felforgatta életvitelünket, 10 osztályból csak 4 lehet itt az iskolában, a templom sem és az ebédlő sem telik meg így diákokkal. Üresen álló helyek emlékeztetnek rá, hogy még nincs itt mindenki, még nem lehet itt mindenki.

De aki itt van, az sincs túl idilli helyzetben: korlátozott kimenő és szabadidő; állandó fenyegetettség a betegség megjelenésétől; a szünet utáni folytatás bizonytalansága; a ránk váró rendhagyóan visszafogott családi ünneplés mind-mind nem ideális körülmények. Nem ezt akarnánk, nem ezt várnánk. Sőt, talán némelyik családban idén már nem lesz ott nagymama vagy nagypapa a karácsonyi ebéden. Üres az ő helyük is.
De üres lehet a távol élő nagynénik és nagybácsik, idősebb testvérek és unokatestvérek helye is, mert a járvány miatt talán ők sem mernek, tudnak eljönni, hogy együtt ünnepeljen az egész család. Ezért a szíveinket veszteségek fájdalma árnyékolja be. Nem olyan karácsony ez, mint amit megszoktunk, és pláne nem olyan, amilyent szeretnénk.

És mégis, Jézus megszületett. Ebbe az istállószagú, sötét, hideg, magányos, járványokkal sújtott világba. A szent Család idegen helyen, egyedül, rokonok és barátok támogatása, de orvosi segítség vagy egy tapasztalt bábaasszony segítségét is nélkülözve töltötte a világmindenség első Szenteséjét, – azonban József és Mária szívében biztosan öröm volt. A Megváltó megszületésének öröme. Az új kezdet öröme. A reményteli jövő öröme.

És mi, akik ebben a nehézségekkel és megpróbáltatásokkal teli évben, 2020-ban összejöttünk Karácsony ünneplésére, azzal a hittel és bizalommal vagyunk itt, hogy a Megváltó eljön hozzánk. Meglátogat minket. Osztozik éltünkben. És érkezésével az istálló bűze édes illattá változik, a sötét, hideg téli éjszakát beragyogja a világ Világosságának fényessége, és magányunk csöndjében felcsendül az angyalok éneke:

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!

A beszéd az alábbi videóban visszahallgatható:

 

Ferences Média
Forrás: Franka hivatalos YouTube-csatornája