Karácsony és szilveszter között Szerdahelyi Csongor a pasaréti kolostorban beszélgetett Várnai Jakab ferences szerzetessel, aki Jeruzsálemből, a Szentföldről látogatott haza. A Katolikus Rádió Keresztény Közéleti Akadémia című műsorában elhangzó interjút korábban közzétettük Spotify-csatornánkon, most a beszélgetés lejegyzett, szerkesztett változatát adjuk közre.
– Mi a szentföldi szolgálat sajátossága egy ferences számára?
– Most harmadik éve vagyok a Szentföldön, 2020-ban mentem ki. A szentföldi szolgálat sajátossága, hogy az ott szolgáló ferencesek kezdettől egy nemzetközi közösséget alkotnak, nem egy országra bízta rá a rend vagy a pápa, hogy lássák el ezt a missziót. Az államszocializmus után a magyar egyház és benne a ferences rend lassan vette föl a ritmust, amely a legtöbb rendtartományban érvényesül, ahonnan rendszeresen küldenek ki embereket egy időszakra vagy hosszabb időre tanulni, kutatni, tanítani, zarándokhelyeken szolgálni. Magyarországról a szentföldi kusztódiában Gelle Tádé testvér (1902–1991) volt az utolsó – ő Alexandriában élt és ott halt meg –, úgyhogy jó pár éve a Szentföldön, Jeruzsálemben nem szolgált magyar ferences – ezt látva jelentkeztem az ottani szolgálatra. Nyilván ilyenkor az embertől megkérdezik, mi az, amiben közre tud működni, ezért értékelték is azt, hogy teológiai tanár voltam, és most több helyen is tanítok teológiát.
– Vizitátor is voltál, tehát a szentföldi kusztódia tagjait jól ismerted, nem kellett bemutatkoznod.
– Kétségtelen, ez 2016-ban volt. Ez egy időre szóló megbízatás, amely lejárt, de nyilván a kapcsolatok megmaradnak.
– Említetted Alexandriát, ami nem a szűk értelemben vett Szentföld – ferences szempontból mégis az?
– Egyiptomban a kusztódiának 15-20 missziója, háza volt a történelem során, azután a toszkán, itáliai ferences provinciának is voltak ott házai, és ezekből 1992-ben megalakították az egyiptomi provinciát. A szentföldi kusztódiának ma egy kutatóközpontja van itt, benne a keleti kereszténységről szóló hatalmas levéltári és könyvtári anyaggal, amely az egyiptomi egyetemek, egyetemisták számára is hozzáférhető és használható.
– Említetted, hogy rendi és pápai döntés, hogy ne egy országra bízzák a szentföldi ferencesség szolgálatát. Milyen szándék sejlik fel ebből? Az egyház katolicitása jut eszembe, ahogy Jeruzsálem nemzetközi státuszáért síkra száll az egyház – ez is összefügg azzal, hogy a Szentföld nem az oszmánoké vagy egy gyarmatosító hatalomé, hanem mindannyiunké?
– Valami ilyesmi lehet, kétségkívül nem azonosították egyetlen nációval sem. Az idő, amelyről beszélünk, 1342, ott még a ferences misszióknak a később ismert rendje nem alakult ki. Az is tény, hogy a nemzetköziség egy megoldandó feladat. Valamilyen hegemónia érvényesül, de nem hivatalosan arra a nációra bízzák rá; a Szentföldnek az olasz jellege, Itáliával való kapcsolata ilyesmit jelent, de mégis, odáig senki nem ment el, hogy azt mondta volna, hogy ez csak az itáliai provinciák dolga lenne. Történelmileg az olasz és a spanyol náció volt a legnépesebb, ezek közül a spanyol most már szinte teljesen kihalt.
– Felnőtt, érett, örökfogadalmas ferences múlttal a hátad mögött jelentkeztél a kusztódiába, de úgy tudom, hogy a világ bármely részéről be lehet lépni ide, tehát ilyen értelemben különleges helyzetben van.
– A rendtagoknak az egyik csoportja a kusztódiában lép be, és végig ott szolgál; a másik csoportja pedig ferences lesz valahol a világon, és egy ideig szolgál a Szentföldön. Az is tény, hogy történelmileg a második érvényesült inkább, tehát nem volt saját képzési struktúrája a szentföldi kusztódiának, igazából ezt csak a 19. században alakították ki. Addig, ha valaki belépett, azt Itáliába küldték, hogy ott lépjen be ferencesnek, nem volt noviciátus a Szentföldön. A 19. században más szerzetesrendek, illetve a latin patriarkátus saját szemináriumot, illetve saját nevelési házakat alakítottak ki, és a kusztódia is lépést akart tartani ezzel, így azóta van saját képzés. Ugyanakkor van egyfajta, az egész világra szóló hivatáspasztoráció, hivatásgondozás is; vannak testvérek, akiknek az a dolguk, hogy különböző utakon-módokon ismertté tegyék a fiatalok számára, hogy be lehet lépni a kusztódiába. Nagyon sok nációval tartanak kapcsolatot, például Latin-Amerikából elég sokan lépnek be. Általában nagyon megnézik, hogy ki jön, meglátogatják az illető családját, otthoni környezetét, mielőtt belépne, tehát komoly szűrést igyekeznek érvényesíteni.
– A Szentföld az „ötödik evangélium”. Hogyan kell ezt érteni, és hogyan kapcsolódik ehhez a ferences szolgálat?
– Nagyon sok ötödik evangélium meg ötödik evangélista van, én Johann Sebastian Bachot is hallottam már így emlegetni… Valóban van, hála Istennek, sok olyan közvetítő, amely segíti a négy evangéliumnak, a krisztusi üzenetnek a jobb megértését. Ha elmegyünk egy eseménynek a színhelyére, akkor azt az eseményt könnyebben megértjük, ilyen egyszerű az egész. Nyilván aki elmegy, azok közül sokan már eleve valamilyen személyes kötődéssel rendelkeznek, Krisztust követik; életükben megvan a története az evangéliumnak, hogy hogyan szólítják meg az egyes szavak, jézusi tanítások, találkozások az illetőt. Erre van lehetősége, hogy kicsit ezt újraélje, ebben elmélyüljön, ezért mennek el zarándokolni.
A történetiségnek a kérdését nem szoktuk nagyon kiélezni a Szentföldön, nem lovagolunk mindenáron azon, hogy ez itt történt, és nem öt méterrel arrébb… Ha például a boldogságok hegyét veszem, a Genezáreti-tó partján, ott nem is lépünk fel azzal az igénnyel, hogy biztosan itt mondta el Jézus – mondhatta itt is. És miért ne legyen a Szentföldön egy hely, ahol megemlékezünk a boldogságokról? Ilyen értelemben a jézusi tanításoknak keresünk egy helyet, azért, hogy maga a tanítás is jobban megragadható legyen, legyen egy hely, ahol jobban átgondolhatjuk, belehelyezzük az egész jézusi életútba. Megvan a szövegnek is az élete, meg megvan a történeti-földrajzi összefüggés, és ezt a kettőt valahogy egymásra helyezik.
– Egyfajta biblia pauperum, nem?
– Kétségtelen, hogy vannak nagyon egyszerű helyzetek, amikben az emberek átélik… A Genezáreti-tavat senkinek se kell magyarázni, annyira visszahozza a történeteket, amik ott játszódnak, hogy nagyon mélyen megérinti a zarándokokat.
– Az egyik fejezete ennek az ötödik evangéliumnak, amely fizikailag is közel áll hozzád, az az utolsó vacsora helyszíne: egy ottani kolostor az otthonod immár három éve.
– A katolikus hagyomány a Sínai-hegyen lokalizálja az utolsó vacsora termét, és ezt, amikor a ferencesek megjelentek a Szentföldön, megkapták mint a központjuk helyszínét. Ez mintegy kétszáz évig működött így, és egy egész városnegyed alakult ki – ez ért véget 1550-ben, amikor el kellett hagyniuk az oszmán török hatalom rendelkezésére a rendházat és benne a legértékesebb helyszínt, az utolsó vacsora termét. A ferencesek mindig is szerettek volna oda visszatérni, ez 1936-ban 30 méter híján sikerült is, mert a Cenákulumtól 30 méterre sikerült egy telket megszerezni, és a rajta lévő arab házakból alakítottak ki kápolnát, illetve lakhelyet a ferencesek számára. Tehát nem maga a Cenákulum tartozik a ferencesekhez, hanem egy ahhoz nagyon közeli misézőhely. S mivel ez katolikus csoportok számára misézőhely, nem vagyunk úgy nyitva, mint például a Szent Sír-bazilika, ahova bárki besétálhat, nagyjából egész nap. Nálunk előjegyzés alapján jönnek a csoportok, és azt a nyugalmat, amit így tudunk biztosítani, hogy nem vagyunk átjáróház, a környezetet, amit megteremtünk az imádságukhoz, azt mindig nagyra értékelik. Körülöttünk nagy a zsibvásár, de bejönnek az ajtón, és föllélegeznek. Ápolt kertet találnak, és a kápolnában nyugodtan tudnak imádkozni.
– VI. Pál pápa mondhatta, hogy nagyon fontos, hogy ne váljék pusztán múzeummá a Szentföld, hanem eleven, élő kereszténység legyen jelen. Jézus korától fogva vannak jelen keresztények, de sajnos nagyon fogyó számban. Mit tapasztalsz, hol tart ez a folyamat?
– Mivel nem dolgozom plébánián, nincs közvetlen kapcsolatom, és csak mások megjegyzéseiből sejtem, hogy folyamatos az elvándorlás. Ugyanakkor a kusztódiának is folyamatos az elkötelezettsége, hogy munkahelyeket teremtsen, lakhatást biztosítson. Jeruzsálem keresztény negyedében 400 házat renovált a kusztódia az utóbbi tíz évben, azért, hogy ott keresztények lakhassanak. Természetesen a latin keresztények mellett görög ortodox hívőkre is vonatkozik, hiszen ők még nagyobb számban vannak jelen, illetve északon, Galileában a görög katolikus hívek is nagyobb számban vannak, mint a latinok. Sajnos az arab nemzetiség nem a latin kereszténysége miatt megy el, hanem az arab nemzetisége miatt az adott helyen és adott politikai viszonyok között ránehezedő nyomás miatt.
– Említettük a cenákulumi tapasztalataidat. A Covid nagyon betett a zarándoklatoknak – hogy látod, visszatért az érdeklődés, és az a létszám, ami a Covid előtti éveket jellemezte?
– Nagyjából visszatért, március-április-május még tapogatózó volt, az első bátor csoportok jöttek még csak el – talán méltányos megemlíteni, hogy a latin-amerikai, illetve az Egyesült Államokból származó, de közép-amerikai hátterű, spanyol nyelvű csoportok voltak az elsők –, de most már minden nációból rendszeresen jönnek, és valóban, a november már majdnem teljes kihasználtságot jelentett.
– Magyar csoportok bekopognak-e hozzád olykor?
– Sajnos, úgy látom, hogy kis számban jönnek magyar csoportok, kevés a zarándok, vagy pedig kevésbé ismert az a tény, hogy a Cenákulum mellett van egy kápolna, ahol lehet misézni. Nagyon örülök azoknak, akik jöttek, nagy örömet okoztak, és várom, hogy még nagyobb számban használják ki ezt a lehetőséget. Nagyon szép volt novemberben Erdő Péter bíboros úrnak a látogatása, aki az egyházmegye papjaival járta végig a szent helyeket. Reméljük, hogy ez is bátorítja a zarándoklatokat.
– A ti rendházatok hány ferencesből áll, és milyen összetételű, honnan vagytok?
– A szentföldi kusztódiában 2022 júliusában volt káptalan, ez három évenként van, utána egy hónappal augusztusban volt a helyezések összeállítása, ami érintette a mi közösségünket is. Jelenleg heten vagyunk, két spanyol, egy argentin, egy brazil, egy lengyel, egy koreai, és én mint magyar. Ez három földrészt és hat nációt jelent, és olaszul beszélünk egymással, ez a kusztódia hivatalos nyelve.
– A ferencesek élén a kusztos áll, és a korábbi kusztos most a latin pátriárka, Pierbattista Pizzaballa. Visszatérő példa, hogy ferences a latin pátriárka, vagy ez egy újdonság?
– Nem újdonság, 1849-ben állították vissza a latin patriarkátust Jeruzsálemben, és azóta, ha jól tudom, három volt már, aki előtte ferences kusztos volt.
– Hogyan tudnád jellemezni a latin pátriárka és a ferences kusztos viszonyát, akik ugyanazon a területen dolgoznak – úgy kell elképzelni, mint az esztergomi érsek és a ferences rendtartomány helyzetét itt az esztergomi egyházmegyében?
– Hogyne, természetesen, egyértelmű, hogy az egyházmegyei hierarchia vezetője a püspök, és egy fontos eleme, segítője az ott élő szerzetesség. Nyilván az arányok mások, hiszen több évszázados jelenlétük nagyon erőssé tette a ferenceseket, tehát több helyük is van, nagy plébániák tartoznak hozzájuk, Betlehem, Názáret, Jeruzsálem – de kétségtelen, hogy más szerzetesrendek is jelen vannak, létezik szerzetesi elöljárói konferencia, férfi és női rendek is jelen vannak, tehát nincs hegemóniája vagy kizárólagossági privilégiuma a ferenceseknek a Szentföldön.
– Tudom, hogy nagyon érdekelnek a Szentföld magyar vonatkozásai…
– Egy nemrég megjelent könyvről szeretnék néhány szót szólni: egy magyar ferencesnek a könyvét a Szentföldön kiadták spanyolul. Ez egy nagyon érdekes történet, hiszen 1935-ben ment ki egy Juhász Vince nevű ferences a Mariánum provinciából, és két szakaszban összesen hat évet töltött el Betlehemben, ezalatt, az akkori világítási körülmények között, dicséretes módon, létrára állva, az összes oszlopnak – és hát itt négy oszlopsorról van szó – a festményeit és a középkorra visszanyúló bevéséseit, firkáit gyűjtötte össze, és egy monográfiát állított össze belőle. Mindez történt a 40-es években, akkor gyűjtötte össze az anyagot, amit nem sikerült kiadnia; ő elkerült a Szentföldről 1952-ben Madridba, utána meg Venezuelába, ott fejezte be az életét. Viszont egy 1974-es keltezésű, spanyol nyelvű kézirat végül elkerült a Szentföldre, és amikor a betlehemi bazilikát felújító munkálatok már a végükhöz közeledtek, ezt látta egy nemzetközi szaktekintély, a középkori, ókori feliratok egyik legnagyobb tudója, Michele Bacci professzor Fribourgból, és azt mondta erre a monográfiára, hogy ez még ma is megállja a helyét. Úgyhogy a kusztódia a maga biblikus intézetének a Collectio Maior sorozatában megjelentette, és Bacci professzor egy nagyon szép bevezetőt írt hozzá, amelyben elhelyezi ennek a munkának az értékét.
– És nem könyvelik el devianciának ezeket a bevéséseket, hanem otthagyják, mert ezek most már történelem.
– Hihetetlen érdekes, ahogy egy művészettörténész megtalálja útleírásokban, zarándokbeszámolókban az akkori szokásokat, hogy egy nemesi család hogyan véste be a címerét, a sisakja tetején használatos díszt, állatábrázolást vagy tolldíszt; és ilyen leírások nemcsak Jeruzsálemből, a Szentföldről, hanem Rómából, Compostelából is fennmaradtak.
A beszélgetést meghallgathatják a Ferencesek Spotify-csatornán.
Várnai Jakab OFM Vizitáció a Szentföldön című kötetét ITT rendelhetik meg az érdeklődők.
Szerdahelyi Csongor (szerkesztő: Verestói Nárcisz)
Fotó: Várnai Jakab; Ferences Rendtartomány; Custodia.org
Ferences Média, 2023
