– Ezt a tágas teremet, a divánt, melynek falait történelmi tablók díszítik, ma mire használják?
– A szentföldi ferencesek a szultánhoz hasonlóan karácsonykor és húsvétkor ebben a teremben fogadják a görög, az örmény és más, a Szentföldön jelen lévő keresztény felekezetek vezetőit, illetve az ide látogató magas rangú vendégeiket. A hétköznapokban ez a tágas terem a szerzetesek tanácskozásainak, illetve az étkezések utáni rekreációknak is a helyszíne. Még kártyázni is szoktak benne a szerzetesek. Körülbelül negyven évvel ezelőtt, amikor még szerzetesnövendékként voltam itt, a testvérek közössége úgy döntött, hogy a teremből eltávolítják a televíziót. Inkább beszélgetünk, játszunk, és nem hagyjuk magunkat hipnotizálni a televízió által.
– Artemio atya kiválóan beszél olaszul. A szerzetesek között az olasz a társalgási nyelv?
– Igen, a Szentföldön az olasz a közös nyelvünk. Nemzetközi közösség a mienk, 38 országból érkeztünk, és valamennyire mindannyian beszéljük az olaszt. Természetesen a plébániákon szolgáló testvérek arabul, héberül, illetve Cipruson, ahol szintén a kusztódiánkhoz tartozó szerzetesek szolgálnak, görögül beszélnek a helybeli hívekkel. A kusztódia összetétele azért is nemzetközi, mert így még jobban kifejezésre juttatja azt az üzenetet, hogy Krisztus mindenkié.
– Miért vannak a Szentföldön a ferencesek?
– Ahhoz, hogy ezt megértsük, körül kell néznünk ebben a teremben. A falakon három nagy festményt látunk, eredetileg kettővel több lenne itt, de restaurálás miatt most csak erről a háromról tudok beszélni. Ezek a képek rámutatnak az ittlétünk lényegére. Az első kép nagyon szép, Mária magányossága a címe. A Szent Sírnál álló Máriának szomorú az arckifejezése. Krisztus halála után szomorú, de nyugodt. Kérdezték tőle, hogy miért nem sír, mire ő azt válaszolta: „A fiam mondta, a harmadik nap föltámad, és ezt a mondatot én a szívemben őrzöm”. Ez a kép jelzi az ittlétünk alapvető célját: őrizni és szolgálni a szent helyeket, többek között magát a Szent Sírt. Azzal a céllal küldték ide a ferenceseket a pápák, hogy a béke, a szeretet és a megegyezni tudás eszközeivel megszerezzék és őrizzék jézus nyomait, amelyek keresztény gyökereinket jelentik.
– A második képen, ha jól látom, ferencesek tevékenykednek a jeruzsálemi szegények és betegek között.
– Ez a kép azt üzeni, hogy a ferencesek szolgálata itt is elsősorban a legszegényebbekhez szól: Krisztust szolgálják a szegényekben. A képen látható emberek pestisben szenvedő betegek. Az évszázadok során számtalan pestisjárvány pusztított itt is, ahogy Európában. A történészek szerint 1200 ferences halt meg a pestisesek körében teljesített szolgálat következtében. Itt, az Üdvözítőről nevezett kolostorban nyílt meg 1782-ben, egy hatalmas pestisjárvány idején az első gyógyszertár a Szentföldön. Akkoriban nem voltak kórházak, orvosok; csak a ferencesek segítették a betegeket. A pestisen kívül a lepra is mindennapos betegség volt errefelé.
A szent helyek őrzése, a legszegényebbek szolgálata mellett a szentföldi keresztények mint élő kövek lelkipásztori ellátása is mindig a ferencesek feladata volt. Négy évszázadon át a Szentföldön rajtuk kívül szó szoros értelemben egyetlen katolikus sem élt. Tehát a ferenceseknek feladata volt az is, hogy keresztény híveket gyűjtsenek a szent helyek köré. Ehhez arra volt szükség, hogy megélhetési lehetőséget, otthont és iskolákat is biztosítsanak számukra.
– A harmadik festmény Szent Ferenc és a szultán találkozását ábrázolja?
– Igen. Ez a kép a karizmánkat jeleníti meg. Azt a lelkületet, amellyel a barátok – Ferenc példája nyomán – a Szentföldet szolgálják. Történelmi eseményt örökít meg a kép. 1218-at írunk, ez az ötödik keresztes háború ideje. Összesen nyolc keresztes háború volt, ezrek haltak meg ezekben a csatározásokban, keresztények és muzulmánok egyaránt, köztük valószínűleg magyarok is. Éppen az ötödik keresztes hadjárat egyik főszereplője II. András magyar király volt. A keresztény seregek körülvették a Kairót védő muzulmán erőket. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt, akinek az volt a jelszava, hogy az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Jézus azonban azt mondta Péternek: tedd el a kardodat, az Úr országát nem lehet karddal védeni.
Ekkor érkezett a Szentföldre Szent Ferenc, és azt mondta a hadvezér bíborosnak, hogy a keresztények igazi fegyvere nem a kard, hanem a szeretet, és engedélyt kért a bíborostól, hogy felkereshesse a szultánt. Azt szándékozott mondani a muzulmán uralkodónak, hogy Isten mindenkinek az atyja, Isten mindannyiunkat annyira szeretett, hogy egyetlen Fiát adta értünk. Krisztus értünk halt meg, hogy mindannyian megismerjük a szeretet erejét. A bíboros azt mondta Ferencnek: „nem tudom eldönteni, hogy te Isten vagy az ördög küldöttje vagy-e”. Mindenesetre a bíboros továbbengedte Ferencet. Utána jöttek a nehézségek, amiről egy könyvet is írtam. Az volt a probléma, hogy abban az időben a muzulmánok azonnal fejét vették annak, aki nem volt hajlandó áttérni a vallásukra, de a keresztények is hasonló eszközökkel harcoltak a muzulmánok ellen. Ferenc erre a hozzáállásra mondott nemet. Krisztus mondása lebegett a szeme előtt: senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. Ferenc kész volt meghalni még a muzulmánokért is, tehát az életét kockáztatva indult el a szultán udvara felé. Pedig tudta, hogy a szultán vérdíjat tűzött ki a keresztényekre. Ferencet hamarosan el is fogták, de valahogy mégis elevenen sikerült a szultán színe elé kerülnie. A szultán jó muzulmán volt. Fogadta Ferencet, és észrevette rajta, hogy ez az ember nem olyan, mint a többi keresztény, akik szeretetet prédikálnak és háborút csinálnak, hanem olyan ember, aki kész akár őérte is meghalni. Ez elbűvölte.
– Mennyire hiteles ez a történet?
– Ezt az epizódot 150 korabeli krónika őrzi. Két krónikás – nem ferencesek voltak –, a szultánnak a következő, megdöbbentő szavakat adja a szájába: „A tanácsadóim és a törvény szerint le kellene fejezzelek téged, de én most szembeszegülök a törvénnyel, mert nem vehetem el az életét annak, aki azért jött, hogy föláldozza az életét értem”. Ezt követően a szultán szabad elvonulást engedett Ferencnek, és arannyal és ezüsttel kívánta őt megajándékozni. Ferenc azonban semmit sem fogadott el.
– Döbbenetes.
– El tud képzelni egy olyan valakit, aki meglátogat egy politikust, és nem akar tőle semmit? Ferenc ilyen volt, és a szultán megérezte, hogy ez az ember különleges teremtménye Istennek. A találkozó eredménye, hogy a szultán beleegyezésével a ferencesek megtelepedhettek a Szentföldön. Mikor minden keresztény elmenekült innen, a ferencesek voltak az egyedüliek, akik maradtak. E találkozó után Szent Ferenc visszatért Itáliába, megírta a ferencesek első és második reguláját, és belefogalmazta a rendi okmányokba, hogy a közösség tagjai teljesítsenek szolgálatot a szaracénok között, amire a kereszténység történetében korábban nem volt példa. Azt is megszabta Ferenc a társainak, hogy hogyan kell viselkedniük: ne harcoljanak, ne vitatkozzanak, hanem mindenkit szolgáljanak, és életük példájával tanúskodjanak Krisztusról.
– Vagyis a keresztes háborúkat követően a kereszténység egyetlen hírmondói a Szentföldön évszázadokon át a ferencesek maradtak. A két hiányzó kép mit ábrázol?
– Az egyik a nápolyi királyt, Anjou Róbertet, aki az utolsó vacsora termét vásárolta meg a ferenceseknek, a másik pedig VI. Kelemen pápát, aki 1342-ben a Szentföld őrzését hivatalosan is a ferencesekre bízta, s ezzel megalakul a szentföldi kusztódia. Így kezdődött.
– Mikor és hol telepedtek le a Szentföldön először a ferencesek?
– Akkóban alapították meg 1217-ben a Szent János–kolostort, és Ferencnek a szultánnal való találkozója a jogi alapja a ferencesek szentföldi missziójának. Természetesen Ferenc elsősorban nem a szultánnal, hanem Krisztussal akart találkozni a Szentföldön. Annyira szerette Krisztust, hogy élete végén Alvernán megkapta Krisztus sebeit. Ferenc Krisztus iránti szeretete mutatkozott meg a csecsemő Krisztus betlehemi születésének greccioi megjelenítésében, ami a betlehemállítás szokásának az eredete; és Krisztus keresztre feszítését Alverna hegyén élte meg. Az volt a vágya, hogy utánozza Krisztust a végsőkig. Szeretett volna vértanú lenni, de ez nem adatott meg neki. Azért is vonzódott a Szentföldhöz, mert Krisztus élete helyszíneinek megismerésétől az ő teljesebb megértését remélte.
– Miért fontos a mai keresztényeknek a Szentföld?
– Mert az Ige itt lett testté. A Szent Szűz itt adott életet Jézusnak. Itt halt meg Krisztus, és itt van a sír, ahová temették. Itt keresték a tanítványok, de csak az üres sírt találták, mert föltámadt. Szent Ferenc és utódai ezeket a helyeket szeretnék megmutatni a keresztényeknek, és azon fáradoznak ma is, hogy minél több zarándok jusson el Jézus szülőföldjére, hogy megérintsék e szent helyeket, és általuk megtapasztalják magát Jézust.
Említette, hogy sokan haltak meg a ferencesek közül a járványos betegek szolgálatában. Gondolom, más vértanúi is vannak a Szentföldnek?
– Nem tudjuk pontosan, hogy kik, de háromezerről szoktak beszélni. Azért bizonytalanok a történészek, mert a dokumentumok sokszor csak annyit írnak, hogy megérkezett egy csoport ferences a Szentföldre, és Jeruzsálemben valamennyit lefejezték. De hogy hányan voltak, tízen–tizenöten, nem lehet tudni. Háromezer körül lehet az áldozatok száma hét évszázad alatt. Ebben a számban benne vannak azok is, akik a szeretetszolgálatuk során elkapták a járványos betegséget. A ferencesek szentföldi hosszú történelme során gyakran nem a szó szoros értelemben vett vértanúság volt osztályrészük, hanem a mindennapok vértanúsága, a nélkülözés, az állandó kiszolgáltatottság, a magányos helyzetük az iszlám világ közepette. Zsidók abban az időben nagyon kevesen voltak a Szentföldön. A muzulmán világ ellenségesen viszonyult a kereszténységhez, és sok szenvedést okoztak a ferenceseknek; elsősorban a keresztes háborúk rossz emléke táplálta a keresztényellenes indulatokat. Ferenc, amikor elindította ezt a misszióját, igyekezett világossá tenni, hogy a ferencesek nem keresztesek, hanem keresztre feszítettek. Olyan emberek, akik a keresztre feszített Krisztust akarják követni: mindenkit szeretve, még az ellenségeiket is. Ez az, amit a szultán is megérzett rajta.
Szerdahelyi Csongor/Magyar Kurír
