Az adventi időszak különleges lehetőséget kínál számunkra, hogy lelkileg megújuljunk, és karácsony ünnepére méltó módon felkészüljünk. E folyamatban segít Bagyinszki Ágoston OFM atya, akinek elmélkedései hétről hétre az adventi erények köré épülnek, és karácsonyig minden vasárnap délelőtt 11 órától az Üllői úti Örökimádás templomban hallgathatók. Advent második vasárnapján a hűség témája került középpontba.
Advent első vasárnapján Ágoston atya elmélkedése a szelídség adventi erényére fókuszált, amely nem gyengeség, hanem a világ megváltoztatására képes belső erőforrás. „Az advent arra hív, hogy szelídüljünk – mert csak így válhat az Úrral való találkozás valódi örömmé.” Az adventi vasárnapok lehetőséget biztosítanak arra, hogy méltó módon felkészüljünk az Úrral való ünnepi találkozásra. A második hét mottója a szentírási olvasmányok tükrében akár így is szólhatna: „Az egónk csapodár, mert a változások sodrában él és lubickol. A lelkünk azonban vonzódik a hűséghez, mert az örökkévalóság felé fordul és állhatatosan törekszik is oda” – fogalmazott a szerzetes egy anonim kortársat idézve, ezáltal bevezetve a második vasárnap témáját, a hűséget.
Az atya szavai szerint a hűség az állhatatosság, avagy megbízható kitartás erénye, amelyet az ember akkor gyakorol, amikor az önzést háttérbe szorítva kiáll valaki vagy valami mellett, még a változó körülmények ellenére is: „A hűség magában foglalja azt az ígéretet, hogy a magamban és másokban végbemenő változások ellenére ki fogok tartani a másik mellett.”
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hűség az emberi önzés kopernikuszi fordulata – radikális szemléletváltozásról van szó, amely megfordítja a világképünket, hasonlóan ahhoz, ahogy Kopernikusz felismerése a napközpontú világrenddel kapcsolatban teljesen átalakította az emberiség kozmoszról alkotott elképzelését. Az állhatatosság-hűség a megbízható kitartás adventi erénye. „A szelídség után most a hűség lelkületét szeretnénk magunkra ölteni, hogy majd méltó módon érkezhessünk meg az ünnep középpontjához.”
Az atya a kortárs világ problémáira reflektálva ismét feltett egy elgondolkodtató kérdést a hallgatóságnak: vajon milyen okai lehetnek annak, hogy éppen a hűség az egyik legnagyobb hiánycikk korunkban? André Comte-Sponville kitágítja a kérdést, amikor elgondolkodik: vajon van-e mélyebb – ontológiai-metafizikai – alapja a hűségnek ebben a világegyetemben, amelyben élünk? „Az anyag maga a feledés, már az emlékezet is a szellem gyümölcse. Úgy tűnik, hogy a feledésé az utolsó szó… A kortárs ember számára úgy tűnhet, hogy a világegyetem története kaotikus vagy véletlenszerű rögtönzések sorozata, amelyeknek se terve, se emlékezete.” A filozófus gondolatait idézve rámutatott, hogy a hűség mélyebb, ontológiai gyökerei is kérdésesek lehetnek egy olyan világban, amelyben az anyagot a feledés és az entrópia törvénye uralja: gondolatai arra késztetnek minket, hogy a hűséget ne pusztán erkölcsi, hanem létezésbeli kérdésként is szemléljük.
Ezután a szerzetes egy másik emlékére utalt, amikor valaki az élettársa felé tett szokatlan vallomást: „Esküszöm, de nem arra, hogy örökké szeretni foglak, hanem hogy mindig hű maradok ehhez a szerelemhez, amelyet most megélünk.” A vallomástévő szerint ez így hitelesebb és őszintébb, mint boldogtalanul vagy hazug módon ragaszkodni egy olyan intézményhez – a házassághoz –, amely idővel tartalmát veszítheti és kiüresedhet. Ez az őszinte kijelentés a szeretet dinamikájára, az állandó megújulás szükségességére hívja fel a figyelmet, elutasítva a puszta formalitásokhoz való ragaszkodást.
„A hűség a múlt, a jelen és a jövő közötti folytonosságot teremti meg, ezáltal elővételezi az örökkévalóság ízét az időben.” Az atya szerint ez különösen adventi erény, hiszen az időhöz fűződő viszonyunkat érinti. A kortárs nézetek ugyan gyakran azt hangsúlyozzák, hogy az élethosszig tartó hűség megkötöz és akadályozza az emberi kiteljesedést, mégis igaz, hogy az emberek minden időben ígértek és ígérnek egymásnak hűséget. Az atya felidézte, hogy a hosszú távú párkapcsolati hűségre ma szoktak úgy hivatkozni, mint amire már egyáltalán nem is vagyunk képesek. Azt mondják: régen rövidebb ideig éltek, kevesebb volt a változás az emberek életében. Azzal érvelnek, hogy az élethossziglani hűség rabbá tesz, megakadályozza a humánum mélyebb kibontakozását, „mert az élet kalandja a hűség által puszta kötelességteljesítéssé válhat. És hozzáteszik: a hűséget ígérő embereket elviselhetetlenül kihasználják” A szerzetes szerint mégis igaz, hogy az emberek megmaradnak az önként vállalt házastársi kötelékben és szüntelenül megújítják a szeretetet, ami fontos nekik, és ami a vakmerőnek tűnő ígéretek alapja. „A hűség iránti vonzalmunk minden jel szerint az ember szellemi mivoltából fakad, és mint ilyen a szeretet misztériumában gyökerezik” – hangsúlyozta Ágoston atya. Az ember hűségre való képessége a teremtett istenképűségére vezethető vissza, hiszen a Szentírás szerint Isten az, aki mindenek felett hűséges: Isten hűsége az ember iránt még akkor is töretlen, amikor az ember hűtlennek bizonyul (vö. 2Tim 2,13).
Isten hűségét számos más bibliai szöveg is dicséri. Azzal kapcsolatban, hogy vajon van-e értelme a hűségnek, például a leleplezhetetlen helyzetekben, istenkapcsolat nélkül is, elmondta: advent arra emlékeztet minket, hogy a Biblia szerint a hűség kapocs, amely összeköt Istennel: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10) A Biblia ugyanakkor realista, mert nagyon is tud az emberek közötti hűtlenségekről és az Isten iránti hűtlenségről, amely a próféták szerint bálványimádásba torkollik. „Ebben a vonatkozásban az adventet felülíró, már hetek óta folyamatban lévő konzumkarácsonyunk bizony okot adhat magunkba szállásra és megtérésre. Az igaz karácsony útját inkább a rorátéink hajnali lendülete felől, mint az adventi vásárok forgatagában sodródva lehet előkészíteni.”
Nem véletlen, hogy advent második hetének olvasmányrendjében szelíd kérlelhetetlenséggel színre lépnek a próféták, Keresztelő Szent János marcona alakjával az élen – hiszen ők a hűség és a Lélek emberei. „Teljességgel ráhagyatkoznak Isten Szavára, az ő ígéreteire, az ígéreteiben hűséges Istenre bízzák magukat, és maguk is élik a hűséget, sőt behajtják a népen, amelyhez a küldetésük szól”– mutatott rá az atya arra, hogy a próféták életük példájával tanítottak. „Valójában Isten az, aki hűséges, akinek az ember képére és hasonlatosságára teremtetett. A Szentírás Istennek az ember iránti magatartását, a szövetségi kapcsolatot főként a hűséggel jellemzi.” Az atya bemutatott néhány további bibliai szakaszt is, amelyek Isten hűségéről és kegyelméről tanúskodnak. A Teremtés könyvéből idézte Jákob szavait: „Nem vagyok méltó mindarra a kegyelemre és hűségre, amelyet szolgád iránt tanúsítottál. Hiszen csak botommal léptem át ezt a Jordánt, s most két táborom van” (Ter 32,11). A Második törvénykönyvből kiemelte: „Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik és megtartják parancsait” (MTörv 7,9). Végül a Zsoltárok könyvéből idézte: „Küldjön segítséget az égből és mentsen meg, sújtsa szégyennel üldözőimet. Árassza ki Isten kegyelmét és hűségét.” (Zsolt 57,4)
Utalt továbbá a Zsoltárok könyvének azon szakaszaira is, amelyek a hűség és Isten iránti bizalom fontosságát hangsúlyozzák, különösen a Zsolt 69,14-re („Én pedig hozzád imádkozom, Uram, kedvező időben, Istenem, nagy irgalmad szerint hallgass meg hűséges segítségeddel!”) és a Zsolt 138,2-re („Leborulok szent templomod előtt, áldom nevedet irgalmadért és hűségedért, mert ígéreteidet mindenek fölé magasztaltad!”). Majd rámutatott: Isten hűsége az ember iránt mindig nagyobb, mint az ember állhatatlan hűtlensége: „ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13).
Ez az üzenet ma is aktuális, különösen akkor, amikor a villogó adventi fények között elhalványul a valódi ünnepi készülődés jelentősége. „Karácsonyhoz tehát csak a hűség adventi erényének útján juthatunk közelebb, hiszen Krisztus születése Isten hűséges szeretetének csúcseseménye, amellyel beteljesíti ígéreteit: a messiási próféciákat. Tessék meghallani a szentírási próféták rorátékról kiszűrődő hangját! Lehet, hogy a második adventi hét éppen a vásároktól való tartózkodás és a rorátés fogadalmak megújításának ideje?”
Az elmélkedések következő állomásánál – amely Gaudete vasárnapon, „az örvendezés vasárnapján” lesz – a lelki könnyedség adventi erényével folytatódik a sorozat, amit a régiek eutrapéliának neveztek. December 15-én 11-kor az Üllői úti Örökimádás templomban lehetőség nyílik arra, hogy elmélyüljünk a lelki derű titkában, és Szent Ferenc játékos lelkületét követve készítsük fel szívünket a karácsony örömhírére.
Szöveg: Gellért Sára Mária
Fotó: Serly Miklós
Ferences Média, 2024
