Az elmúlt években Szent Ferenc ünnepére küldött levelünkben A teremtmények énekét, vagyis a Naphimnuszt elemeztük, és ott tartottunk, hogy miután Ferenc belátta az ember méltatlanságát még arra is, hogy Isten nevét kimondja, magát Istent és a teremtményeket hívja segítségül. Közülük is elsőként a Napot. Ezt írja: „Dicsértessél, én Uram, minden teremtményeddel, / kiváltképpen a Naptestvér úrral, / ki maga a nappal s ki által megvilágítasz minket is. / És szép ő és nagy ragyogással sugárzó, / Terólad, Legfölségesebb, jelentést hordozó.” (Fr. Kardos Csongor OFM fordítása)

Egy kicsit felborítva a sorrendet, kezdjük a versszak végén, mert ott olyasmiről van szó, ami a többi teremtményre is igaz. Szent Ferenc azt állítja: a Nap és minden teremtmény jelentést hordoz Istenről. Igazából ezért is szólítja meg őket. Itt érdemes megállnunk, mert talán ez az a pont, ami Ferenc természetszeretetét a legélesebben megkülönbözteti minden kor természetimádójától: a teremtményeket és a teremtett világot nem önmagába zárva szemléli, hanem mindig nyitottan – nyitottan a teljességre, Istenre. Ferenc nem a Napot, Holdat, tüzet-vizet stb. imádja, hanem Istent. A teremtmények csak segítenek neki Isten elérésében, megragadásában, mégpedig úgy és azért, mert jelentést hordoznak Istenről.

Ez a szemléletmód nagyon elevenen tovább él a ferences gondolkodásban, teológiában, imádságban. Szent Bonaventura ezt írja: „A Teremtő végtelen hatalma, bölcsessége és jósága a teremtett dolgokban tükröződik (…). Akit a teremtmények ilyen ragyogása sem világosít meg, az vak; akit ennyi kiáltás sem ébreszt fel, az süket; aki mindezekben az alkotásokban nem dicséri az Istent, az néma; aki ennyi jelből sem ismeri fel az Ősokot, az oktalan”. (Szent Bonaventura: A Lélek zarándokútja Istenbe, I. 10. 15.) 
Ha mi is így gondolkodunk, akkor egészen más lesz a hozzáállásunk a teremtett világhoz, a teremtményekhez: nem lehet őket birtokolni, kisajátítani, sőt inkább tisztelet illeti őket, mert hiszen Istenéi, Istenhez tartoznak, róla vallanak.

A teremtmények, amelyeket Ferenc felsorol a Naphimnuszban, puszta létükkel dicsérik Istent, és puszta létükkel is hozzá vezető utat jelentenek. De mi a helyzet az emberrel? Nyilván az emberi lét csodája önmagában is jelentést hordoz nekünk magunknak is Istenről, ugyanakkor az ember ennél jóval többet mondhat el Istenről, hiszen tudatosan alakíthatja gondolkodásmódját, szavait, viselkedését, tetteit úgy, hogy azok jelentést hordozzanak Istenről, hogy mások számára Istenhez vezető lépcsővé, úttá legyenek.

Szent Ferenc éppen ennek a kettőnek a nagy mestere: megélte, hogy a teremtmények Istenhez vezetnek bennünket, ugyanakkor sokak számára kézzelfogható, felismerhető jelentést hordozott Istenről. Ez számunkra is, akik követni próbáljuk, komoly feladat a lelki életben: „fogni Isten adását”, üzenetét, amit a teremtmények és embertársaink révén közvetít, és sugározni, jelentést közvetíteni Istenről embertársainknak.

Testvéri szeretettel és imával a magyarországi ferencesek nevében,
Fr. Varga Kapisztrán OFM

Kelt.: Esztergom, 2021 Szent Ferenc Ünnepén