A Megtestesülés ünnepének közeledtével Szent Ferenc atyánk első, 800 évvel ezelőtti grecciói karácsonyára készülődünk lélekben. Ehhez szeretnénk hozzásegíteni minden barátunkat, támogatónkat greccio800 című elmélkedéssorozatunkkal. Hétről hétre egy-egy ferences testvér Greccióhoz kapcsolódó gondolatait fogjuk megosztani a szélesebb közönséggel, melyek eredetileg a 2023-as Ferences Ifjúsági Zarándoklaton hangzottak el. Hangolódjon velünk Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepére és az első grecciói karácsony 800. emlékévére! Ma Balázs Jeromos OFM elmélkedését adjuk közre.

Ferences évfordulókról sok említést teszünk ezekben a hónapokban. 800 éve nyert ugyanis jóváhagyást a ferences regula, és ugyancsak 800 évvel ezelőtt ünnepelte meg Szent Ferenc azt a nagyon emlékezetes karácsonyt Greccióban, amikor testközelből szerette volna látni, mit is jelent, hogy az Isten emberré lett. E mellé a két évforduló mellé hadd tegyek hozzá egy látszólag ide nem vágó, harmadik évfordulót, tudniillik hogy 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor. De hogyan kapcsolódik ez a greccio800 témájához? Egy olyan versből idézek, amely nem tartozik Petőfi legnagyobb művei közé, de ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – nagyon szeretem. Sorai közül Szent Ferenc mosolyog ránk, pedig egy szó sem esik róla. A Hegyek között című vers utolsó néhány sora így hangzik:

„Fáktól vagyok körülvéve,
S mint édes fia fejére
Áldó keze az atyának,
Ugy hajolnak rám az ágak.
Istenem, de boldog vagyok!
Majd, hogy sírva nem fakadok.”

Azért mondtam, hogy Szent Ferenc néz ránk ezek közül a sorok közül, mert ő mestere volt annak, hogy a teremtményekben ráismerjen, rácsodálkozzon a Teremtő Istenre. A teremtett világ szépsége, rendezettsége elvezeti az emberi értelmet ahhoz, aki mindezt megalkotta. Olyan Istenünk van, aki közölni akarja magát velünk. A teremtett világ és a benne élő teremtmények által pedig meg is teszi ezt, hiszen általuk ad hírt magáról. A bűnbeesés következtében azonban megromlott az embernek az a képessége, hogy a teremtményektől közvetlenül odataláljon Istenhez. Éppen ezért sietett segítségére Urunk, amikor a Szentírás által emberi nyelven, emberi szavakkal is üzenetet formált magáról. Isten önmagát közlő szeretete azonban a legteljesebb módon abban nyilvánult meg, hogy Fia által szólt hozzánk és elküldte Őt a világba emberként. Így már nem csupán a természetben megjelenő hasonlatok vagy a Szentírás olykor töredékes nyelve által, hanem egy konkrét személyben megtestesülve láthatjuk, hogy ki az Isten és ki az ember igazán. Éppen ezért fontos tudnunk, hogy a kereszténység kezdeteinél nem egy könyv vagy eszmék gyűjteménye áll a középpontban, hanem egy személy: Jézus Krisztus (vö. DCE 1). Ez a titok bűvölte el Szent Ferencet, amikor Greccióban megünnepelte azt az emlékezetes karácsonyt. Szent Ferenc által „Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át” (CÉ1 85): Ferenc arra törekedett, hogy minden körülmény arra a betlehemi éjszakára emlékeztessen, amelyen Jézus megszületett. 

Betlehem. A szó eredetileg azt jelenti: a kenyér háza. Az, hogy Jézus közöttünk van az Oltáriszentségben, ugyancsak a megtestesülés csodája. Szeretném megosztani veletek, hogy vált ez elevenné számomra az utóbbi időben. 

Körülbelül egy héttel ezelőtt jöttem haza Lisszabonból, az Ifjúsági Világtalálkozóról. A találkozót záró, vasárnap reggeli pápai szentmise előtti este másfélmillióan érkeztünk meg a virrasztás helyszínére. Elképesztő tömeg volt: véget nem érő sokaság, ameddig csak a szem ellátott. Amikor véget ért a virrasztás, és mindenki nyugovóra tért, akkor a hálózsákok, emberek tengeréből csupán egy-egy sátor magasodott ki: azok, amelyekben a másnapi szentmisére előkészített Eucharisztiát őrizték. Jó volt akkor úgy elaludni, hogy láttam: Jézus csakugyan ott van közöttünk. János evangélista kifejezésével: „Az Ige testté lett, és közöttünk élt”. A görög szövegben a „közöttünk élt” kifejezés szó szerinti fordításban így hangzik: „közöttünk ütötte föl sátorát”. Közöttünk vert sátrat Isten Fia, és itt van közöttünk, találkozunk vele utunk, életünk során. Jó volt azon a lisszaboni éjszakán arra gondolni, hogy Jézus az Oltáriszentségben még sokkal kisebb helyet kér magának ezen a világon, mint amekkora nekem jut, és mégis itt van valóságosan. Vállalta ezt értünk. Részese lett emberségünknek.

A szentmisében is minden nap kifejezésre jut ez, amikor a pap a kehelybe bort és csöppnyi vizet tölt, miközben így imádkozik: „E víz és bor titka által részesüljünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek.” Isten fia azért lesz részese az emberségünknek, hogy mi részesei lehessünk az ő istenségének. A kehelyben a csöppnyi víz elvegyül a borral. Jézus Krisztus két – isteni és emberi – természete azonban nem keveredik össze egymással: két külön természetben, de elválaszthatatlan egységben van jelen. 

Szent Ferencet lenyűgözte az, hogy Isten kisgyermekként jött el közénk. Amikor az Úr lehajol hozzánk, szeretné megosztani mindazt, ami hozzátartozik a mi emberségünkhöz, hogy senki se mondhassa: olyan szenvedés, kísértés, olyan bűn vagy baj érte, amelytől Isten távol maradna és ne tudná, mit érez az ember. Tudja, mert ő maga is bejárta emberségünk útját, és most is jár életünk ösvényein. Kérjük tőle, maradjon velünk, és vezessen bennünket az örökkévalóság felé.

*

A szöveg az idei Ferences Ifjúsági Zarándoklaton elhangzott elmélkedés szerkesztett változata. A teljes anyagot – Celanoi Tamás Szent Ferenc-életrajzának vonatkozó részletének felolvasásával –  meghallgathatják a ferencesek YouTube– és Spotify-csatornáján.

Az elmélkedések megosztásán túl karácsonyi készülődésünk részét képezi egy különleges éjféli mise is, melynek helyszíne Piliscsaba-Klotildligat lesz. A részletekért látogassanak el a ferenc800.hu-ra.

Szerkesztő: Kovács Antónia
Fotó: Moldoványi Barna
Ferences Média, 2023