Általánosságban milyen volt a 2019-es év a ferencesek számára?
Az elmúlt esztendőt röviden a lezárás és a készület évének nevezném. Egy határon vagyunk, hiszen februárban rendtartományi káptalanunk lesz.
Ez azt jelenti, hogy hamarosan véget ér a hatéves tartományfőnökségem, amelynek utolsó éve az összegzésről szólt: próbáltuk lezárni, átadhatóvá tenni a folyamatban lévő ügyeket. A választókáptalan előtti vizitációra az erdélyi tartományból Páll Leó testvér érkezett hozzánk, aki minden rendtársunkkal beszélgetett. Ő elnököl majd a káptalanon, ő vezeti le a választásokat. Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a lezárás és az újrakezdés időszakát éljük.
Milyen konkrét események történtek a hazai tartományban?
Ahogyan az a rendi tanácsban is szokás, a személyi kérdéseket hoznám előre, hiszen mégiscsak a személyek a legfontosabbak. Az elmúlt évben két rendtársunk – Szabó Péter és Mészáros Levente testvér – tettek örökfogadalmat. Bucskó Nándor testvérünket – aki 2018-tól az esztergomi iskolánkban lát el oktató és nevelői feladatokat – nyár elején szentelték áldozópappá. Látjuk, hogy bár egy lassú csökkenés tapasztalható a tartomány létszámát illetően, mégis van novícius testvérünk, három jelöltünk, és folyamatosan érdeklődnek rendünk iránt. Talán Magyarországon is igazolódni látszik a legenda, amely szerint Szent Ferenc azt az ígéretet kapta, hogy a Kisebb Testvérek Rendje nem fog kihalni a világ végezetéig.
Az élő kövek után térjünk rá a valóságos kövekre: az ingatlanokra és a szolgálat különböző helyszíneire. Melyek voltak a leglátványosabb külső változások?
A kövek fejlesztése leginkább az iskoláinkban valósult meg. Szentendrén elkészült a Ferences Gimnázium tanügyigazgatási szárnya: igazgatói iroda, tanári és egy előadó található itt, valamint ebbe az épületrészbe költözött az iskola rendháza. Rendtársaink nagyon méltatlan körülmények között éltek itt az előző években, ezért is nagy öröm, hogy elkészült az új szárny. Szentendrén folyamatban van egy tornacsarnok építése is, amely májusban fog lezárulni.
Véget ért a váci kolostorunk felújítása, itt a Piarista Rendtartomány egy szociális és oktatási intézménye kap majd helyet. 2020-ban indul a Szent Angéla-iskola épületének fejlesztése; nemrég zártuk le a közbeszerzést. Tervezési fázisba került az esztergomi iskolánk fejlesztése, építésiengedély-szerzés időszakában tart a pasaréti óvodánk felújítása. 2019-ben egy nagyobb adománynak köszönhetően új eszközöket tudtunk beszerezni iskoláink természettudományos laborjai számára, amely szintén nagy előrelépést jelentett.
Az iskolákhoz kapcsolódóan voltak további változások, amelyek nem az épületekkel kapcsolatosak?
Hat éve működik a Ferences Ösztöndíjprogram (FÖP), amely a tehetséggondozás egy egészen sajátos formája: mentortanári rendszerben segítjük a gimnazista diákjainkat. 2019-ben a FÖP leágazásaként két új program is elindult. Egyrészt bevezettük a felsőoktatási kategóriát, amely során olyan ferences öregdiákok pályázhatnak ösztöndíjra, akik egyetemi tanulmányaik után szívesen dolgoznának valamely intézményünkben; másrészt pedig elindult egy angliai ösztöndíj is, amely keretein belül idén egy fiú, jövő évtől pedig egy lány és egy fiú tölthet el egy tanévet egy brit középiskolában.
A rend közoktatási intézményei – főleg a gimnáziumok – közismertek, a szociális intézményekről kevesebbszer esik szó.
Valóban, ezekről kevesebb említést teszünk, pedig fontos feladatvállalásaink közé tartoznak. Esztergomban huszonnégy fővel működik egy szociális és idősotthonunk; Kozármislenyben, Pécs mellett ferences nővérektől vettünk át egy ötven fős szociális otthont. Gyöngyösön működik a ferences rendi Autista Segítő Központ, ahol hazánkban egyedülálló ellátásban részesülnek az autizmussal élő gyermekek. Emellett Budapesten a második kerületben fenntartunk egy gondozási központot, amely részben házi gondozást és étkeztetést, részben pedig napközi ellátást végző intézmény. A második kerület negyedét szociálisan ez az intézmény látja el. Ezek mellett Szegeden hajléktalanellátással is foglalkozunk, a Kilátó mentálhigiénés központunk pedig mentális segítségnyújtást biztosít.
Az elmúlt félévben felvettünk egy munkatársat a tartományfőnökségre, akinek teljes figyelme a szociális intézményeink működésére összpontosul, azok méltó működtetéséért felel. Az ápolás és gondozás szakmai oldalát vizsgálja, tanácsokkal, meghallgatással, érdekérvényesítéssel segíti az intézményeket és közvetíti igényeiket a tartomány gazdasági vezetői felé. Itt említeném még azt a nagy missziónkat, amelyet a kárpátaljai testvérek visznek, hiszen ez is a szociális tevékenységünk része. Rehabilitációs központot, szegénykonyhát működtetünk Nagyszőlősön, emellett családsegítést is végzünk.
A kárpátaljai misszió jubileumot is ünnepelt.
Így van. 1989 óta, tehát éppen harminc éve vagyunk jelen Kárpátalján. Ez idő alatt – bár sok minden megváltozott az általunk ellátott területeken – ez egy nagyon ferences hellyé vált. Ez a misszió azon szolgálataink közé tartozik, amelyet semmiképpen nem szabad elhagynunk, hiszen itt valóban találkozni tudunk azokkal az emberekkel, akikhez a hivatásunk szól.
Milyen könyvkiadási és a kulturális tevékenységek zajlottak az elmúlt esztendőben?
Kulturális szempontból a központi levéltárunk és könyvtárunk jövőjéről való gondolkodásban, valamint az anyagok digitalizálásában voltak előrelépések, de a leglátványosabb fejlődést mégis, a nemrégiben megjelent könyveink jelentették. Elindult a ferences források magyar nyelvű kiadása, és – talán, ami idén a legfontosabb volt, hiszen már sok-sok éve terveztük a megjelentetését – Ilia Delio A ferences imádság című könyve is napvilágot látott, valamint Szedő Dénes ferences költő és műfordító életműve összkiadásának második kötete is.
A kultúra területéhez tartozik továbbá a koncertszervezési munkánk, amely egyben forrásszervezési tevékenység is. Ennek kapcsán több jótékonysági estet szerveztünk 2019-ben is. A legfontosabb ezek közül minden évben a Ferences Jótékonysági Est, amely idén január 13-án lesz a Zeneakadémián: Várdai István és művészbarátai adnak koncertet a ferences rendi Autista Segítő Központ (ASK) és az autizmus ügyének támogatásáért.
Erősödtek a képi és videómegjelenéseink, amelyeknek kulturális, rendtörténeti és forrásszervező értéke is van. A több mint száz ferences témájú rádióbeszélgetés mellett sok kisfilmünk, riportunk jelent meg, köztük a kárpátaljai misszióról szóló húszperces dokumentumfilmünk is.
Milyen kihívások elé néz a ferences rend a mai világban?
Az elmúlt esztendőben sokszor eszembe jutott az a kérdés, hogy vajon hogyan tudunk a lehető leghitelesebben jelen lenni a mai világban. Azt gondolom, hogy az Evangélium átadásának legfontosabb módja, ha egy ember vagy egy közösség hiteles. Ez nem azt jelenti, hogy botlások, tévedések vagy bűnök nélküli, hanem azt, hogy annak mutatja magát aki, alázatban és törekvéssel élve. Már említettem, hogy hazánkban jelenleg sok fejlesztésre van lehetőségünk. Ez egyrészt nagyon jó, hiszen gondos gazdaként felelősségünk, hogy templomaink, iskoláink, intézményeink igényesek, otthonosak legyenek. Biztos vagyok benne, hogy az épületek állapota visszahat az ott megvalósuló munka moráljára, minőségére is.
Ugyanakkor a fejlesztések lehetősége kérdéseket is felvet: melyek azok, amelyek tényleg szükségesek? Mennyire fontosak ezen újítások? Hogyan hat ez a hitelességünkre, vagy hogyan viszonyul a szegény egyház eszményéhez? Nem vonják-e el túlságosan a figyelmünket a lényegesebb dolgoktól, például Isten igéjének hirdetésétől? Azt látjuk, hogy mindennek van politikai vetülete, és mindennek van lelkiismereti oldala is. Az elmúlt évben sokszor felmerült bennem az a kérdés, hogy hogyan tudnánk úgy élni a most adódó lehetőségekkel, hogy fejlesztéseink léptéke ne riassza el az egyháztól az általános közvélekedéssel, politikai irányzattal egyet nem értő embereket; hogy intézményeinkben biztosítsuk a méltó környezetet, de mindez emberléptékű maradjon és ne lehetetlenítse el az Evangélium hirdetését. Nekünk ferenceseknek gondolnunk kell arra, hogy Assisi Szent Ferenc sok mindent hirdetett, de azt biztosan nem, hogy „pályázzatok mindenhol, mindenre, és szerezzetek annyi pénzt, amennyit csak akartok”. Törekednünk kell arra, hogy ne palotákat emeljünk, hanem egyszerű, de alkalmas körülmények megteremtésére törekedjünk. Éles határt húztunk meg abban, hogy ahol elindulunk pályázatokon, és próbálunk forrást szervezni, azt elsősorban az intézményeinkért és szolgálataink fejlesztéséért tegyük, és amennyire lehetséges válasszuk el ettől a rend belső életét, mindamellett, hogy időnként muszáj egy-egy rendházban is fejlesztéseket végezni.
Mi az, amire büszke provinciálisként? Mi tölti el jó érzéssel ami ebben a hat évben úgy sikerült – vagy jobban –, mint ahogyan azt tervezte?
Az biztos, hogy soha nem egy ember érdeme volt az, amit elértünk. Minden esetben, amikor úgy éreztem, hogy valami sikerült, vagy megállapítható volt, hogy jó irányba halad egy adott folyamat, ott volt a Jóisten kegyelme és sok más ember munkája is.
Örülök, hogy most is vannak jelentkezőink, érdeklődőink. Az is öröm számomra, hogy úgy érzem, mi, ferencesek tudjuk őrizni a hit tisztaságát. Ezt azért hozom ide, mert ma az egyházon belül is felmerül olykor a kérdés, hogy merre van az igaz katolikus hit. Azt gondolom, hogy rendünk közgondolkodása – bár nálunk is vannak extremitások – nagyon szilárd, hiteles katolikus középutat képvisel, s ez a közösség imaéletében, liturgikus hagyományában is megtapasztalható. Nagyon hálás vagyok a kifelé nem feltétlenül látványos eseményekért, a megtérésekért, amelyekben egy-egy rendtárs munkája szerepet játszott, és azokért az emberekért, akik valamelyik testvérünk szolgálata által megtalálták az útjukat: jegyesoktatásban, szentgyónásban vagy lelki beszélgetésben.
Örülök, hogy nagyobb figyelem irányul a kulturális értékeinken és a szociális intézményeinken és a ferences pedagógiai képzésünk elindulását is nagyon fontos előrelépésnek tartom.
Milyen lelkülettel és milyen tanácsokkal adja át utódjának a rend vezetését? (Ha átadja, hiszen egy fél ciklusra, azaz három évre még újraválasztható a provinciális.)
Mindvégig voltak bennem kérdések az elmúlt hat évben azzal kapcsolatban, hogy merre menjünk, hogyan haladjunk előre. Voltak álmaim is, és azt gondolom, hogy volt elég realitásérzékem ahhoz, hogy észrevegyem: sok területen kényszerpályán vagyunk. Bár miénk a legnépesebb magyar szerzetesi közösség, úgy érzem, mára a lehetőségeink határait súroljuk. Talán kevesebb helyen, de többet vállalva: ez jobban segítené a ferences szerzetesi élet valódi megélését… Ezek a kérdések valamiképpen az utódom életében is jelen lesznek. Visszatekintve az elmúlt évekre: tudom, hogy mit miért tettem, tudom, hogy mely területeken történtek valóban jó előrelépések, és azzal is tisztában vagyok, hogy mikor kellett a rossz és a még rosszabb lehetőség közül a kisebbik rosszat választanom, és természetesen lehettek tévedéseim is.
Sokszor kellett – és kell majd ezután is – kemény döntéseket meghozni, amelyeket sokan nem fognak érteni. De a legfontosabb – és talán ezt üzenném az utódomnak is –, hogy bármi is történik, tudjuk az imádságban őszintén megkérdezni: „Uram, ezt miért? Merre akarsz minket vezetni ezáltal?”. Úgy gondolom, hogy Isten sokszor nem a diadalmas és tündöklő dolgokban vezet minket, hanem azáltal, amit elvesz tőlünk, ahol nemet kell mondanunk valamire, amit nagyon szeretnénk. A jövőt sokszor a lemondások útján látjuk meg igazán.
Varga Mónika – Ferences Sajtóközpont, Ferences Alapítvány
