BRUTÁLIS GYILKOSSÁG ÁLDOZATA LETT SZARVAS ANDRÁS CIBAKHÁZI PLÉBÁNOS, FERENCES ÖREGDIÁKUNK!
(Érettségizett 1959/H, P. Huszár Jeromos atya osztályában)
Holtan találtak otthonában szerda délelőtt Szarvas András atyát, Cibakháza plébánosát. Az eddigi adatok szerint a 73 esztendős pap bűncselekmény áldozata lett – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel több információt egyelőre nem közöl.
In memoriam Szarvas András
Nem először gyilkolnak papot Cibakháza környékén. A Tisza túloldalán, Jászkarajenőn a Kommün alatt, írástudatlan Lenin-fiúk kettős papgyilkosságot követtek el. Kósa József plébánost és Hornyik Károly káplánt agyonlőtték. Egymás testén feküdtek kereszt alakban a plébánián, mikor rájuk találtak. Az 56-os forradalom megtorlásának része volt, mikor 1957 februárjában, Tiszavárkonyban meggyilkolták Kenyeres Lajos plébánost bátor lelkipásztori és közéleti szerepvállalásáért. Tetemét a tettesek titokban ásták el a Tisza gátjának oldalában. Eltűntének egyéves évfordulóján azonban az áradó folyó kimosta a testet, és Martfűnél megtalálták. S még egy eset: 1953-ban végezték ki a szolnoki születésű, vagyis szintén a környékről való Sándor István szalézi szerzetest, akinek boldoggá avatása októberben lesz a Szent István-bazilikában. Szóval vannak előzményei a cibakházi tragédiának. A mostani eset azonban alapvetően különbözik az előbbiektől. Szarvas András is hivatása teljesítése közben, a hitéért halt vértanúhalált, de nem egy diktatúra erőszakszervezetének lett az áldozata, hanem egyszerűen emberi jósága, bizalma és személyválogatást nem ismerő segítőkészsége tette kiszolgáltatottá, potenciális áldozattá.
Szarvas András 1940-ben született Nógrád községben. Esztergomi ferences diák volt, érettségi után teológiát tanult, majd 1964-ben szentelték pappá Vácott. Jövőre lett volna aranymisés, vagyis 50 éve pap. Három és fél évtizede szolgált Cibakházán és a környező településeken, Cserkeszőlős, Nagyréb, Tiszakürt és Tiszainoka településeken.
„Ez a vidék vallási szempontból igen nehéz – mondta Máthé György kerületi esperes, szolnoki plébános, aki igen jól ismeri a környéket, és a most elhunyt cibakházi plébános nemcsak kollégája, hanem közeli barátja is volt. Kevesen járnak errefelé templomba, de Szarvas atyát a nem hívők is szerették, becsülték. Egyszerű, szerény körülmények között élt, és híres volt jószívűségéről. A rászorulók előtt mindig nyitva volt az ajtaja. Kinek kölcsönt, kinek segélyt adott lehetősége szerint. Börtönből szabadulton is igyekezett segíteni. A feltételezések szerint egyik ilyen „kapcsolata” lett a végzete.
Szarvas atyát püspöke többször el akarta helyezni erről a nehéz terepről, de ő maradni akart, és meg is indokolta, hogy miért: „Nem akarom, hogy az utódomnak nehéz dolga legyen. Ez egy borzasztóan nehéz vidék, de én már megszoktam, és engem is megszoktak. Ismerem az embereket. Inkább én leszek hős, minthogy másokat kínozzon ez a helyzet. Jézus jelenlétét akarom biztosítani ezekben a falvakban.” Máthé György szerint a helytállás vértanúja Szarvas atya.
Aznap este, mikor felfedezték a gyilkosságot, Cibakházán a polgármester kezdeményezésére hat–hétszáz ember virrasztott órákon át a templom előtt. Az esperes és a korábbi cibakházi, most már nyugalmazott református lelkész is jelen volt, és szóltak a megrendült néphez, akik nagyon hálásak voltak ezért. Mert, mint mondták, Cibakházán most mindenki elárvult. Nemcsak a hívek, de azok is, akik a templom küszöbét ritkán vagy soha nem lépték át. Úgy érzik, hogy édesapjukat veszítették el a plébános halálával.
Máthé György szerint a tragédia a tanítványok nagypénteki kétségbeeséséhez hasonlít. Azonban akkor is hamarosan jött a feltámadás, és Cibakházán is ez a borzasztó haláleset a szívekben akár jó folyamatokat is elindíthat. Megbecsülését mindannak a szépnek és jónak, amit e településért több mint harminc éven át tett egy egyszerű lelkipásztor.
Vasárnap, a 10 órai szentmisén, amelyet immár nem Szarvas András atya mond, hanem kivételesen a szolnoki esperes, valószínű, hogy nagyon sokan lesznek. És talán a rákövetkező ünnepeken sem maradnak üresen Cibakháza templomának padjai.
Szerdahelyi Csongor
(Magyar Nemzet, 2013. szeptember 13.)
