Kedves Szülők, Kollégák, Diákjaink, Öregdiákjaink!
Az utóbbi napokban a koronavírussal kapcsolatban nemcsak arról lehet olvasni, hogy mennyien betegedtek meg tőle biológiailag vagy hogy milyen gazdasági hatásai vannak/lesznek akár a családok, akár egy ország életére, hanem már arról is, hogy a hirtelen ránk szakadt kényszerű otthonlét hogyan terheli meg a lelkünket. A hosszú bezártságban együtt eltöltött idő ugyanis nagy kihívás mindenkinek. A hírek arról szólnak, hogy Kínában sok házasság felbomlik a karanténból való szabadulás után – és az USA-ban is ez várható, figyelmeztetnek a szakemberek –, mert a házastársak az összezártság idején szembesültek egy csomó olyan problémával, amit addig nem kezeltek, vagy szőnyeg alá söpörtek. Az egzisztenciális bizonytalanságból és félelemből származó stressznek elsősorban a párkapcsolat látja kárát.
A legtöbben olyan élethelyzetben vagyunk most, ami kihozhatja belőlünk a féktelen önzést is, de az önzetlenség legszebb megnyilvánulásait is. Nem mindegy, hogy ami most velünk történik, milyen emberré tesz bennünket, hogy épít, vagy rombol.
Az otthonlét feszültségeiről, nehézségeiről magam is sokaktól értesülök, ezeket magam is átélem. Ezért – mint szerzetes, pap, lelkigondozó és tanár –, tőlem telhetően szeretnék segítséget nyújtani annak elkerülésében, hogy otthon, összezárva egymás agyára menjünk, és szeretném elősegíteni, hogy ez az összezártság, otthonlét jó gyümölcsöket teremjen.
Ezért ebben az írásban először röviden összefoglalom, mi változott meg a környezetünkben, és ez milyen hatással van ránk, majd – a szerzetesi hagyományból, ismerős családok életéből és kollégáimmal folytatott beszélgetésekből vett – gyakorlati életvezetési ötletekkel és tanácsokkal szolgálok. Ez a dolgozat olyan hosszú, hogy én magam ritkán olvasok el ilyen hosszúságút, ha kéretlenül küldik. Mégis, hátha. Ha kíváncsiak rá, kérem, olvassák el a folytatást is! Remélem, hasznosnak találják.
Esztergom, 2020. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
Fr. Varga Kapisztrán OFM
gvardián, lelki ig.h.
1. Bevezetés
Kérem, figyelmesen olvassák el az alábbi sorokat, és gondolkodjanak el rajtuk: Van-e, akinek nem ismerősek ezek a szituációk?
„Csatornát váltottam a tv-n, amikor te nézni szeretted volna, zenét hallgattam, amikor neked fájt a fejed, csapkodtam az ajtót, amikor te a szomszéd szobában aludtál, felgyújtottam a villanyt, fölébredtél, nem tudtál újra elaludni, másnap álmos voltál, munkahelyeden figyelmeztettek, mert mindent elrontottál. …
Hagytam, hogy a pincéből egyedül cipeld föl a nehéz vödör szenet, fát, s magad kínlódj a befűtéssel, utánad néztem, ahogy viszed kifelé a szemetet, s tovább olvastam a verseskötetet, megjegyzéseket tettem munkádra, semmi sem tetszett, amit te csináltál, idegeneknek panaszkodtam rád, idegenek előtt rendre utasítottalak, s láttam mennyire bánt a megszégyenítés, de nem szóltál…
Barátaidat mogorva képpel fogadtam, éreztettem velük – s veled –, hogy nem érdekeltek, hogy jobb volna, ha máshová mennétek beszélgetni, kínlódtál a matematikapéldával, fordítással, magadra hagytalak, összevesztetek valamin, nem békítettelek ki benneteket. (…)
Összetörted a poharat, elrontottad a lemezjátszót, nyitva felejtetted a csapot, égve hagytad a villanyokat, elvesztetted a lakáskulcsot – és én sohasem segítettelek ki a bajból, csak szemrehányást tettem, s elvettem kevéske önbizalmadat is. (…)
Bosszantalak szüntelen mindennel, és mindenkivel, a kislánnyal is, akivel a múltkor a templom előtt beszélgettél. …
Ha hallgatsz az a baj, ha megszólalsz, mondasz valamit, azonnal beléd kötök…
De hát miért?
Amikor tudom, hogy nagyon szeretsz engem,
– és én is téged…”
(Hetényi Varga Károly: Beszélgetés a Mesterrel, SZIT, Bp. 1982. 348-349. kis változtatással)
Talán kicsit hosszú volt az idézet, de az utóbbi napokban azzal kellett szembesülnöm, hogy a járvány miatt nagyon sokan hirtelenjében összezárva találták magukat otthon, az együttlét azonban gyakran nem örömöt, hanem váratlan nehézségeket támasztott. Az öröm helyett a sértődött visszahúzódás, az önfeledtség helyett a „már megint” unalma ver köztünk tanyát, s a vidám együttlét helyett legszívesebben elküldenénk a másikat melegebb éghajlatra. A hírek ma már a karanténban összezárt családok széthullásáról is szólnak, mint a járvány egyik pszichikai következményéről. A kérdés az, amit a fenti szerző is feltesz: De hát miért?
Ismerjük ezt a jelenséget karácsony és más nagy családi összejövetelek, ünnepek idejéből, amikor az ünnepi készületek legsűrűbb pillanataiban hatalmas veszekedés robban ki a családban. De hát miért?
A régiek azt mondták: a diabolus festivalis = az ünnepi ördög teszi. De azért mégis csak mi veszekszünk, és mi nem tudunk együtt lenni, azaz van ennek sok emberi összetevője is.
2. Mi változott meg, és az milyen hatással van ránk?
De hát miért?
Ahhoz, hogy valamit tenni tudjuk, mindenekelőtt azt kell tudnunk, miért vagy mivel szemben kell valamit tennünk. Ezért most nézzük meg először, mi változott meg az életünkben, és hogy ezek a változások milyen hatást gyakorolnak ránk. Ezeket mindenki jól tudja, csak azért írom le, mert fontos, hogy tudatában legyünk ezeknek is.
Mi történt? Mi változott meg?
Milyen hatással van ez ránk?
1-2. A sok ismeretlen tényező mindenek előtt elbizonytalanít bennünket. Nem tudjuk, mit kezdjünk a hírekkel, hogyan reagáljunk rájuk. Nem tudjuk, mit tudunk tenni a helyzet megváltoztatására. A lehetőségeink beszűkültek, bizonyos értelemben csapdában érezzük magunkat, és erre nagyon sokféleképpen reagálhatunk. Van, aki úgy tesz, mintha nem venne róla tudomást, és van, aki pánikba esik, túlreagálja a dolgokat.
3-4. Életünk külső kereteinek megváltozása szintén alapvetően bizonytalanít el bennünket. De ennél több történik: felborul valami alapvető egyensúly. „Az otthon és nem otthon (iskola, munkahely,..) másféle igényünket elégítheti ki. Az otthon inkább az intimitás, a melegség, »lehetek gyenge is« helye lehet, míg a munkahely, az iskola elsősorban a kreativitásé, alkotásé, kognitív tanulásé. A kettő ritmusos váltakozása önmagában is felszabadító. A csak otthoni lét első pillanatban nagyon vonzó lehet, pihenést, szabadságot ígér, de rövid időn belül érezhetővé válik a közös alkotás, az együttes munka, az ötletelés, a siker vagy a kudarc visszajelzésének hiánya.” (Sarkady Kamilla)
Ráadásul ezek között a keretek között kell fontos döntéseket meghoznunk, amik (még ha nem is merjük kimondani, érezzük) lehetnek akár élet-halál kérdést érintőek is. Kinek, hányszor kellett már ilyen döntést meghoznia? – Hála Istennek nagyon ritkák az ilyen helyzetek az életünkben, de éppen ezért terhel meg bennünket a szokásosnál sokkal jobban. A lelki terhelés alatt pedig mindenki másként viselkedik: előbukkannak gyenge és sebezhető pontjaink, nem szokott reakciókat adunk, stb.
5-7. Mindehhez hozzájön még az összezártság, adott esetben egy szűk lakásban az egy emberre jutó kis terület, az ingerszegény környezet, ami stresszhelyzetbe hoz bennünket. Márpedig egy élőlény a stresszes állapotban fél, és abból vagy el akar menekülni vagy agresszívvá válik. Ilyen helyzetekben lépnek életbe nem kontrollált viselkedésmódjaink, kezdünk úgy viselkedni, ahogy magunk sem szeretnénk, és nem értjük se magunkat, se mást. („De hát miért?”)
Összességében a szokásosnál sokkal nagyobb lelki terhelésnek vagyunk kitéve. „A pszichénk, a lelkünk kifejezetten erőltetett üzemmódban dolgozik, erről tanúskodnak összevissza éjszakai álmaink, megmagyarázhatatlan szorongásaink, rossz érzéseink.” (Dr. Somosiné Tésenyi Tímea: Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket járvány idején? – Egy mentálhigiénés szakember tanácsai. (https://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-orizzuk-meg-lelki-egeszsegunket-jarvany-idejen-egy-mentalhigienes-szakember-tanacsai 2020. 03. 22)
Parancsoló szükségnek érezzük tehát, hogy ezzel kezdenünk kell valamit.
3. Mit tudunk kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan viselkedjünk egyéni szinten?
A tények megváltoztatása nem áll hatalmunkban, ami azonban rajtunk múlik, az az, hogy mi hogyan állunk hozzá. Ez viszont már alapvetően a hatalmunkban áll. A kérdés tehát az, hogy mit kezdünk elbizonytalanodásunkkal, életünk egyensúlyi helyzetének felborulásával, a szokatlanul ránk nehezedő testi, lelki szellemi terheléssel, félelmeinkkel, fel-felbukkanó türelmetlenségünkkel, agresszivitásunkkal? És ezen a ponton dől el, hogy ez az új állapot javunkra vagy kárunkra válik, épít vagy rombol bennünk, és rajtunk keresztül környezetünkben. Mert csak ez a két lehetőség van.
És pontosan ez a kihívás ebben az állapotban. Napokat, heteket kapunk most ajándékba. Kérdés: Mit kezdünk vele? Amikor véget ér, többek vagy kevesebbek leszünk? Javunkra vagy kárunkra válik-e? Hiszen ki tudja, mikor kapunk még időt arra, hogy valamit megcsináljunk, elolvassunk, együtt átéljük? Mire lesz ez az első vagy akár az utolsó idő?
Milyen egyéni belső hozzáállás kell ahhoz, hogy ez a helyzet építő legyen számunkra?
4. Mit tudunk kezdeni ezzel a helyzettel? Hogyan tegyük építővé a helyzetet a család szintjén?
1. Teremtsünk egyensúlyt!
Teremtsünk egyensúlyt az egyedüllét és közösségi lét, munka és pihenés, szellemi és fizikai tevékenység, csend és beszélgetés, hírek olvasása és befelé fordulás stb. között.
2. Legyen életünknek kerete, rendszere (időben és térben)!
A család közösen alkossa meg napirendjét, életének kereteit! Legyen napirendünk, órarendünk! (Ki, mit, mikor használ, tesz stb? Mit egyénileg és mit közösen? Ki mikor van online (ne legyen mindig mindenki online)!
Ne folyjék szét a napunk, legyen meg a ritmusa: mikor kelünk és mikor fekszünk. „Ne gatyásodjunk le!” Keljünk fel időben, öltözzünk fel rendesen, legyünk ápoltak otthon is!
Fontosak a közös étkezések is. Ezek idejéhez érdemes szigorúan ragaszkodni, mert ezek egyúttal a család találkozásának helye és ideje is. A szigorúbbak azt mondják, hogy ezen kívül ne legyen külön nassolgatás sem! Ugyancsak együtt jó megtervezni a közös imádságok helyét és idejét, formáját. (Ld. erről a későbbiekben.)
Legyenek a napban eltérő jellegű részek, amelyek ritmikusan váltják egymást (munka/tanulás – pihenés – játék/szórakozás – kreatívkodás – beszélgetés – imádáság). Szükséges, hogy ezek élesen váljanak el egymástól, hogy megadják a munka és a családi együttlét szokásos ritmusának érzését. („Vége a munkának és hazamegyünk.”)
Rövid- és hosszú távú célok kitűzése: pl. egy héten belül mit csinálnék? és pl. mit szeretnék csinálni, ha a járvány befejeződik? – Vagy épp ellenkezőleg: Mi az, amit biztosan nem fogok csinálni ez alatt az idő alatt? (Vö. Somosiné: i. m.)
3. Legyen csak saját magunkra fordított időnk!
Még ha úgy is érezzük, hogy kevesebb időnk van, mint normál körülmények között, akkor is legyen a napban saját, egyedül töltött csöndes időszak, és ha tudunk legyünk fizikailag is külön. Ha ezt sikerül egyeztetni, akkor kérjük meg családtagjainkat, hogy ezt a privát időt tartsák tiszteletben (ilyenkor ne lehessen zavarni stb.).
Legyen privát szféránk időben és térben is: pl. a szülőknek, amikor a gyerekek kimennek a kertbe vagy legalább másik helyiségbe. A gyerekeknek: ne egrecíroztassák állandóan, és ne kérdezgessék állandóan! A kamasz fiúk hajlamosak a begubódzásra, és ha sokat nógatják őket, csak még jobban bezárkóznak.
4. Ne hordozzuk a feszültségeket!
Tanuljuk meg, hogy konfliktus esetén a feszültséget ne hordozzuk! („A nap ne nyugodjék le haragotok felett! Ne adjatok teret a sátánnak!” [Ef 4,26-27]) Tanuljunk meg bocsánatot kérni! (A nagyböjtben, ami bűnbánati idő, amúgy is nagy jelentősége van ennek. Már csak azért is, mert nem biztos, hogy a húsvéti gyónását mindenki el tudja végezni, és ilyenkor fontos Jakab apostol tanítása: „Valljátok meg egymásnak bűneiteket!” (Jak 5,16.)
Figyeljünk egymásra! Ismert gyakorlat pl. karácsony előtt „az angyalkázás.” Miért ne lehetne csinálni most is otthon?
5. Legyenek rítusok/rituálék közösségi életünkben!
Pl. azzal kapcsolatban, hogy otthon hogyan vegyünk részt a misén. Együtt dolgozzuk ki ennek a rendjét, mindenki tegye hozzá a saját javaslatát.
Közös imádság, ami más jellegű reggel, mint este. Reggel: régi hagyomány alapján a napi munka szétosztása, megtervezése is. Este: Ilyenkor ne csak szavakat mondjunk el, hanem tekintsünk vissza az egész napra, hogy az milyen volt. Osszuk meg egymással, ki mit csinált ezen a napon és hogy élte meg. Lehessen arról beszélni, hogy kinek mi volt nehéz az adott napon, ki minek örült, vagy ki mitől félt. Köszönjük meg egymásnak, amit aznap a másiktól kaptunk. Ha nem vagyunk hozzászokva és nem csináltuk még soha, kezdjük el! Ezt meg lehet tanulni. Ha elkezdtük, akkor majd kialakítja ez a maga keretét! Alakítsunk ki olyan „biztonságos” helyet/teret/időt, ahol jó együtt lenni! (Család együtt is és szülők külön is.) Fontos, hogy a gyerekek is beszélgessenek a szülőkkel, még ha eddig nem is volt ez gyakorlatban. Új oldaláról ismerhetjük meg egymást!
Az étkezések is fontos részei a családi rituálénak. (Ld. fentebb.)
6. „Tartsunk vírus-téma menetes időszakot”, helyette foglalkozzunk mással!
Fontos, hogy ne mindig azon gondolkodjunk, ami nyomaszt bennünket, és hogy megszűrjük a hozzánk érkező információkat! Helyette foglalkozzunk olyasmikkel, amikre lehetőségünk van!
Tartsunk ötletbörzét! Gondolkodjon együtt a család: mi az, amire soha nincs idő, de valaki vagy mindenki szeretné. Kiderül, hogy nem is kellenek olyan hatalmas dolgok ahhoz, hogy egymásnak örömet szerezzünk! Fizikai tevékenység: legyen beosztva és elosztva a ház körüli és a házimunka! Ne az anyának kelljen mosnia, főznie, takarítania, bevásárolnia stb. amellett, hogy tanítónőnek is kell lennie és még a saját munkahelyi munkáját is végeznie valahogy. Ezzel együtt eloszlik a felelősség is. Aki elvállal valamit, az legyen teljes egészében rábízva! Nagyon nevelő hatású. Felnőttek esetében egymás munkájába ne szóljunk bele, ne csináljuk meg a másik helyett! Tartsuk tiszteletben így is a másikat! Ilyenkor lehet rendet tenni, szelektálni: mi kell, mi nem? stb. Mindig elmaradt munkákat végezni. Mozgás: aki teheti, menjen szabad levegőre, vagy tornásszon otthon nyitott ablaknál. nagyon jó, ha arra is van még lehetőségünk, hogy együtt sportoljon otthon a család (pl. ping-pong stb.)
Olyasmit csináljunk, amire máskor nincs idő, de szeretnénk! Pl. Közös játék/társasjáték (puzzle, kártya stb.), értelmes dolgokat keresni az interneten (olvasmányok, továbbképzések). Vagy most hódolhatunk a hobbinknak is (festeni, rajzolni, barkácsolni, verset írni, főzni tanulni. lányoknak pl. varrni stb.).
Sőt ha a fiatalok érdeklődnek, meg is taníthatják őket a saját hobbijukra (barkácsolás, varrás stb.).
Közös kulturális tevékenységek: zenehallgatás, filmnézés, virtuális múzeumi séták (pl. Vatikáni Múzeumok) stb. Filmet is lehet közösen nézni, de ne egyiket a másik után, hanem mivel most van idő, beszéljünk is róla! Kit mi ragadott meg, mi mit jelentett? stb. De lehet „együtt olvasni” is valamit. Valaki felolvassa, a többiek hallgatják vagy közben valamilyen kétkezi munkát végeznek, és utána megbeszélik az olvasottakat.
Milyen legyen a helyes belső egyéni hozzáállásunk?
Hogyan tegyük a család szintjén építővé a helyzetet?
Kívánom, hogy mindnyájan tudjunk vagy tanuljunk meg úgy élni, hogy figyelünk magunkra és másokra, és életünk erőforrásaiból merítve – hívő emberek esetében az imádságból és istenkapcsolatból, nem hívők esetében más fontos kapcsolatból vagy éltető forrásból – megerősödve kerüljünk ki a járvány idejéből!
Esztergom, 2020. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
Fr. Varga Kapisztrán OFM
A riport az alábbi linken meghallgatható:
https://rtve.hu/index.php/musorok/kommentar-nelkul/item/17002-varga-kapisztran-atya-gondolatai?fbclid=IwAR1kF2MgaBhmMoAlF2lqNpHTqkz1lFOTShezw65tRtUl74OTTFGOEqcyMgU
